Orbánék örültek, hogy az UEFA nem engedte a stadion(ok) szivárványos kivilágítását, most azonban egy apró trükkel a szponzorok megoldották, hogy a mérkőzések teljes időtartama során, így Magyarországon is kikerülhetetlenül és folyamatosan ezt láthassa mindenki. A szándék egyértelmű, a miniszterelnökünknek üzenni az egész kontinensen. Nem tehetnek ellene semmit. Ha lenne az UEFA-nak nagykövete, már fáradhatna is be a Külügyminisztériumba, hogyan engedélyezhetett ilyen provokációt, de nagyon úgy néz ki, hogy a vasárnapi Hollandia-Csehország Eb-nyolcaddöntőn szivárványos lesz a Puskás Aréna. Nem kívül, hanem belül. A mai amszterdami Wales-Dánia meccsen ugyanis több szponzor is…
Tovább olvasomCímke: Budapest
Vajna Tímea a 850 milliós budai ingatlana mellé most vett egyet kétmilliárdért Beverly Hillsben
Köszöni szépen a busás örökséget a milliárdos exfeleség, most ingatlanokba fekteti vagyonának egy részét. A 2019-ben meghalt Andy Vajna felesége, Vajna Tímea lassan egy éve él az Egyesült Államokban. A Dirt cikke szerint, amit a Story Magazin szemlézett, az özvegy 120 millió dollárt örökölt néhai férjétől, amiből egy lakást is vásárolt – írja a Blikk. Vajna Tímea nemrég közel ötmillió dollárért adta el a Sunset Tripnél található birtokát. Az új házat pedig 8,9 millió dollárért vásárolta Beverly Hillsben. Andy Vajna özvegye egyébként nem csak az Egyesült Államokban fektetett ingatlanba. Vajna Tímea 850 millió forintért vásárolt…
Tovább olvasomSzijjártó: A magyarországi teltház miatt nem kell aggódni, gyorsabban kellett volna oltani máshol is
A teltházas budapesti mérkőzések miatt aggódtak Európában, külügyminiszterünk azonban ismét beszólt egész Európának. Az oltási tempóval büszkélkedik a külgazdasági és külügyminiszter, miközben a teltházas Eb-meccseket nem megkockáztató rendezők közül majdnem minddel szinte pontosan megegyezik a magyar oltottsági arány. „Amikor teltházas stadionokat látok más európai országokban, elgondolkozom, ez-e a helyes magatartás a mostani helyzetben” – nyilatkozta néhány napja Angela Merkel, és ugyan nem említette név szerint Magyarországot, mivel sehol máshol nincs teltház az Eb-n, egyértelmű volt, hogy a célzást ide szánta. Szijjártó Péter most a Facebookon azt nem nevezte meg, hogy…
Tovább olvasomHoppá! Egy budapesti EB-meccsen akart robbantani az elfogott, fiatal magyar terrorista
Az egyik hazánkban rendezendő EB-meccsen akart robbantani, de más tervei is voltak a 21 éves fiatalembernek. Szerencsére még időben lekapcsolták. A futball-Európa-bajnokság egyik budapesti mérkőzésén akart robbantani, a Balatonon pedig autóval a tömegbe hajtani az a 21 éves férfi, akit a Terrorelhárítási Központ kommandósai fogtak el kedden Budapesten – írja a Magyar Nemzet. A Puskás Arénában telt ház esetén 67 215 ember életét veszélyeztethette volna. Eközben a Blikk arról tudósít, hogy szerda délután egy órakor a TEK járművei a budapesti Fő utcába, a nyomozási bíró elé vitték a 21 éves férfit. Az utcát a kommandósok lezárták, az…
Tovább olvasomEgyetlen fillért sem kap az ellenzéki vezetésű Budapest a kormánytól kompenzálásként, Miskolc egész tűrhetően megúszta
„Arányosan és méltányosan” osztja szét a kormány az önkormányzatoknak szánt 23 milliárd forintot, amit az elvett adóbevételek kompenzálására szánt. Debrecen óriási nyertes, a főváros pedig egy fillért sem kap, természetesen ezt is megmagyarázták. Miskolc kevésbé rosszul jött ki a történetből. Közzétette a kormány, melyik város mennyi pénzt kap, hogy az iparűzési adó megfelezését kompenzálják. Debrecen a legnagyobb győztes, Budapest a nagy vesztes. „Arányosan és méltányosan” összesen 23 milliárd forintot ad a kormány a 25 ezer lakosnál nagyobb önkormányzatoknak a helyi iparűzési adó felének elvonása miatt kieső bevételeik pótlására – mondta a Kormányinfón Gulyás Gergely.…
Tovább olvasomMáris láthatatlanná téve „bedobozolták” a Black Lives Matter szobrot
Az első pillanattól egyértelmű támadások kereszttüzébe került a sokak szerint szükségtelen, másik szerint jó kezdeményezésnek számító szobor. De egyetlen délutánt sem bírt ki a helyén háborítatlanul, Bayer Zsolt és a Mi Hazánk előre megmondta, hogy nem fogja annyiban hagyni, így is történt. A Mi Hazánk párt aktivistái OSB-lapokkal paravánozták körül Szalay Péter Black Lives Matter című szobrát, melyet a Ferenc téren állított ki a IX. kerületi önkormányzat. Az amerikai emberi jogi mozgalmat idéző szoborról már felállítása előtt is elítélően nyilatkoztak a faji diszkrimináció elleni küzdelem ismert magyar frontharcosai: a Mi Hazánk „európai, fehér,…
Tovább olvasomMiniszter: A beoltottak mehetnének a foci-EB budapesti meccseire
Az UEFA világosan megmondta, hogy nézők nélküli helyszín nem rendezhet, úgyhogy Gulyás Gergelyék máris bedobták a Jolly Jokert. Az UEFA szerint nincs olyan forgatókönyv, hogy nézők nélkül tartsák a meccseket. Aki rendező akar maradni, annak vállalnia kell, hogy beenged szurkolókat a stadionjába. Bukja az Eb-rendezést az a város, ahol nem lehetnek nézők a stadionban – derült ki a múlt héten Aleksander Ceferinnek, az európai labdarúgó-szövetség (UEFA) elnökének nyilatkozatából. Az elnök közölte, hogy a 12 érintett városnak – köztük Budapestnek – április 7-ig kell jeleznie, hány szurkolót tervez beengedni az Eb-meccsek…
Tovább olvasomVírusszűrővel ellátott buszokat állítanak forgalomba Budapesten
Újabb 15 Mercedes-Benz Conecto Next Generation autóbusz áll forgalomba Budapesten, az új buszokat vírusszűrő légkondicionálóval szerelték fel – írja a Telex.hu. Karácsony Gergely főpolgármester a BKV Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón azt mondta, az új járművek a ma elérhető legkorszerűbb dízelbuszok, de jelezve azt is, hogy vannak terveik elektromos buszok beszerzésére, valamint a troli- és villamosjárműparkot is fejlesztenék. Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója elmondta: már 89 Mercedes-Benz Conecto Next Generation járművet vettek, és ha sikerül forráshoz jutniuk, további 111 hasonló busz érkezhet a BKV-hoz. Egy-egy busz 252 ezer euróba, mintegy 93…
Tovább olvasomBudapest besegít az oltásokkal, Karácsony kész tervvel érkezett
Besegítene a Főváros annak érdekében, hogy gyorsabban és gördülékenyebben lehessen beoltani az embereket koronavírus ellen. Erről egy hatpontos javaslatcsomag készült, amellyel Karácsony Gergely főpolgármester ment tárgyalni a Miniszterelnökségre – írja a HVG.hu. A terv az, hogy a háziorvosi rendelők mellett legyenek dedikált oltópontok a kerületekkel egyeztetve, hogy gyorsabb legyen az eljárás. Budapesten 30 darab plusz oltópontot tudnak létrehozni, ahol helyszínenként naponta 3 ezer embert lehet beoltani. Mivel most csak orvosi rendelőkben lehet vakcinát beadni, Karácsony szerint kormányzati felmentés kell ahhoz, hogy a tömeges oltások megkezdése sport- és kulturális létesítményekben is…
Tovább olvasomVitray Tamás csúnya autóbalesetet okozott
Két autó tört rommá a csattanásban, az eddigi adatok szerint a 88 éves Vitray volt a hibás, de szerencsére személyi sérülés nem történt. Kedd késő délelőtt Budapesten, a VI. kerületben, az Andrássy úton összecsattant két autó. A Budapestkornyeke.hu honlap képes beszámolója alapján a balesetet egy, a Szív utcából érkező Volvo okozta, mely az Andrássy úthoz érve teljesen szabálytalanul, a záróvonalon keresztül akart áthajtani a főúton, a belső sávban azonban összeütközött egy lendületből érkező Audival. Az ütközés hatására az Audi jobbra, egy kandelábernek vágódott, a Volvo pedig vagy 100 métert csúszott az Oktogon…
Tovább olvasom