Nem fékez a Fidesz, a budapesti repteret is Orbán-közeli üzletemberek vennék meg

Balaton-part, Velencei tó, Fertő-tó és még sorolhatnánk. Ezek nagyrészt már mind kormányközeli üzletemberek tulajdonában vannak, de a jelek szerint semmi sem elég. Most a Budapest Airport az újabb célpont, amit nem meglepő módon a miniszterelnökhöz közelálló üzleti körök vásárolnának meg. Miután péntek reggel a Bloomberg megírta, hogy Orbán Viktor körüli gazdasági szereplők ismét tervbe vették, hogy megvásárolnák a Budapest Airport-ot, délután az Indexnek erősítette meg Jellinek Dániel, az Indotek Csoport vezérigazgatója, hogy valóban van magyar érdeklődő, és egy amerikai és magyar cégekből álló konzorcium tárgyal a felvásárlásról.  A Jellinek vezette Indotek jelenleg az…

Tovább olvasom

A busz tetején utazott egy fiatal

Szombat este egy embert vettek észre a budapesti 105-ös busz tetején. A fiatal a Blikk beszámolója szerint a buszmegálló tetejéről ugrott át a járműre. A lap egyik munkatársa számolt be az esetről. „Épp szálltam fel a buszra a Széchenyi István téren, amikor észrevettem, hogy egy srác a megálló szerkezetének tetején lapít, majd átugrik a busz tetejére. Meg sem fordult a fejemben, hogy ott marad. A busz átment a Lánchídon, majd amikor leszálltam a Clark Ádám téren, akkor láttam meg, hogy még mindig ott van,”mesélte. Sem a BKK-hoz, sem a Budapesti…

Tovább olvasom

Karácsony cáfolja Orbán szavait: nem 100 milliárdos pluszban, hanem 150 milliárdos mínuszban van a főváros

Bár Orbán Viktor szerint a fővárosnak van szabadon felhasználható százmilliárd forintja, amit a budapestiek megsegítésére kellene fordítani, a főpolgármester ezt határozottan cáfolja. Orbán Viktor legutóbb szombaton, az m1-en sugárzott interjújában beszélt a többi között arról, hogy „Budapestnek van szabadon felhasználható százmilliárd forintja, ezt a fővárosiak megsegítésére kellene fordítania.” A tekintélyes pénzösszeget annak kapcsán emlegette, hogy igazán nagy bajban szerinte most a budapesti turizmus van, mert a külföldiekre alapozott idegenforgalom beszakadt. „A turizmus szerintem 2021-ben sem tér vissza a normális kerékvágásba” – jósolta. Hozzátette, hogy fontos feladat a családok életszínvonalának megőrzése. Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere szerint…

Tovább olvasom

Szobrot állítanak idősebb George Bush egykori amerikai elnöknek Magyarországon

A tervek szerint idén október 23-án avatják fel George H. W. Bush elnök szobrát a fővárosi Szabadság-téren – írta a HVG.hu. Az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövetségének oldalán vasárnap jelentette be a hírt. A magyar kormány az USA 41. elnöke, Bush emkéke előtt azért is adózik, mert ő volt az első amerikai államfő, aki hivatali ideje alatt Budapestre látogatott és a hidegháború lezárásában, valamint a közép- és kelet-európai demokráciák létrejöttében is részt vett. A szobor avatására a tervek szerint 2020. október 23-án, harminc évvel a vasfüggöny leomlása, a német egység…

Tovább olvasom