Ismét megszólalt a roma rendőrnő, aki azt állította, megerőszakolták, fontos dolgokra világított rá – videó

Két, egymással szöges ellentétben levő álláspont, az ügyészség pedig azt állapította meg, hogy nem történt semmiféle nemi erőszak. A fiatal rendőrnő két saját kollégáját jelentette fel ezzel a váddal, de az ügyészség szerint semmi nem történt. Most ismét megszólalt Zsiga Katalin, hogy újra a nyilvánosság előtt tárja fel történetét. „Kétséget kizáró módon megállapítható, hogy a rendőrnőt kollégái nem erőszakolták meg, és sérelmére más bűncselekmény sem történt” – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség még februárban. A Készenléti Rendőrség egyik bevetési alosztályán dolgozó Zsiga Katalin őrmester decemberben nyilatkozott arról, hogy két kollégája elkábította és…

Tovább olvasom

A részeg miskolci biciklis lek**vázta a rendőrnőt és menekülni próbált

A férfi nem igazán volt közlekedésre alkalmas állapotban. De a jelek szerint kulturált kommunikációra képes sem volt. Egy miskolci férfi részegen biciklizett a városban, ami miatt a rendőrök meg akarták állítani. A biciklis azonban erre nem volt hajlandó, szidta a rendőröket, egyiküket prostituáltnak nevezte, majd megpróbált elmenekülni – írja az Origo. A 62 éves férfi tavaly, december végén az egyik délelőtt részegen biciklizett Miskolcon. Dülöngélt, többször elvesztette az egyensúlyát, emiatt az egész utat elfoglalta. A rendőrök utána mentek, és először szirénázással próbálták megállítani, de a férfi nem reagált. Amikor mellé…

Tovább olvasom

Az életét kockáztatta a rendőrnő, hogy megmentsen rengeteg másik embert – videó

Egy őrült autós óriási sebességgel hajtott egy futóverseny résztvevői irányába, semmilyen figyelmeztetésre nem reagált, azért a zsaru úgy döntött, bevállalja a frontális karambolt is, hogy megállítsa. Az eset Floridában történt. A 10 Tampa Bay értesülései szerint egy részeg sofőr áttörte a barikádokat egy nagyszabású, Skyway 10K nevű futóverseny helyszínén. A helyi autópálya-rendőrség egyik járőre, Toni Schuck nem sokat mérlegelt és a helyzetet észlelve, arra azonnal reagálva megmentette több tucat ember életét, méghozzá úgy, hogy a saját testi épségét kockáztatta. Egész egyszerűen az ámokfutó, részeg sofőr autójának direkt nekihajtott frontálisan. Úgy tudni, hogy…

Tovább olvasom

Az ügyészség arra jutott, nem erőszakolták meg a rendőrnőt kollégái, az eljárást megszüntették

Nagy port kavart fel néhány hónapja az ominózus eset, amikor saját rendőr kollégáit vádolta nemi erőszakkal egy hölgy. Az ügyészség szerint azonban semmi sem történt. Nem erőszakolták meg kollégái az ügyben eljáró ügyészség szerint azt a rendőrnőt, aki korábban ezen a címen tett feljelentést. A nő azt állította, hogy egy háromnapos határrendészeti szolgálata alatt két kollégája elkábította, megerőszakolta, és videofelvételt készített a történtekről. Az egyik elkövető még meg is fenyegette, hogy megöli, ha bárkinek is beszél a történtekről. A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség közleménye szerint a nyomozás során beszerzett bizonyítékok…

Tovább olvasom

Egy rendőrnő állítja: két kollégája elkábította és megerőszakolta őt

Feljelentést tett Zsiga Katalin őrmester, mivel állítása szerint két rendőrkollégája a szüzességét elvéve megerőszakolta őt, s ezt videóra is vették – írta meg a Telex. Zsiga a Blikknek nyilatkozva azt mondta, hogy egy, a kollégái körében keringő videóból szerzett tudomást a szexuális erőszakról. Azt mondták neki, hogy két, vele együtt szolgáló rendőr elkábította és megerőszakolta, utóbbit pedig fel is vették videóra. A rendőrnő annyira emlékszik az esetből, hogy amikor az egyik nap visszatértek a határőrszolgálatból a nekik kijelölt panzióba, fájt a feje, így vacsora után rögtön elment aludni. Reggel még…

Tovább olvasom

Rendőrnő lett a hármas ikrek minden tagjából

Már az is eléggé ritka jelenség, hogy valakinek két ikertestvére van, az pedig még inkább, hofy ugyanazt a hivatást is választják. A Németországban élő Samira, Lara és Vanessa életében azonban pont ez a helyzet állt elő – írja az Index a Mindeközben rovatában. Az állandóan mosolygó hölgyek mind rendőrnőként dolgoznak, azonban nem egy őrsön, úgy ugyanis elég nehéz lenne különbséget tenni közöttük kollégáik szerint. Az biztos, hogy a testvéreknek még az átlagon felül is több közös téma jutott. Forrás: Index.hu, Fotó: Uli Deck / Northfoto

Tovább olvasom

Gyönyörű borsodi rendőrlánnyal kampányol a rendőrség

Anna szépsége remélhetőleg elég meggyőző indok arra, hogy innentől tényleg mindenki becsatolja a biztonsági övét. A Magyar Rendőrség Instagram-oldala egyre jobb hely. Most a biztonsági öv fontosságára hívták fel a figyelmet, de úgy, hogy azt mi sem hagyhatjuk szó nélkül. A közzétett kép szövege szerint „Anna a legtrendibb kiegészítőt, a biztonsági övet használja”, ami „divatos és egyben életmentő is”. Készséggel egyet tudunk érteni, de közben nem tudjuk nem észrevenni, hogy a kollegina nem mellékesen igen Insta-kompatibilis, értsd, kedvesebb a szemnek, mint egy bírságot eltörlő határozat. Ezt nevezzük mi közszolgálatiságnak. Szóval kösse be…

Tovább olvasom

Nem tehet ki több szexi fotót a magyar rendőrnő – letiltották

Pedig már hatszázezer követője van a hölgynek. A hivatástudat erősebb lesz? Fél Németország szerelmes a szőke drezdai rendőrnőbe, a magyar származású Koleszár Adrienne-be. A csinos zsaru előszeretettel tett ki magáról lenge ruházatú fotókat Instagram-oldalára. Ennek azonban most vége. A munkaadói ugyanis megtiltották neki, hogy ilyen tartalmakat posztoljon – tudatja a Finance101 oldala. Azzal indokoltak, hogy lejáratja a rendőrséget. Ha megszegi az előírást, ki is rúghatják az állásából. Borsonline.hu

Tovább olvasom