A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 29 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt. A férfi lopáson kapta vendégét és ezért olyan durván bántalmazta, hogy eltörte az állkapcsát – olvasható az Ügyészség honlapján. A vádirat szerint a vádlott 2020. október hónap második felében az esti órákban ózdi lakásán vendégül látta több barátját, szórakoztak, mindannyian szeszes italt fogyasztottak. Éjszakai lett vége a vendégségnek, mindenki hazaindult, a vádlott pedig kikísérte a férfiakat, amikor a sértett arra hivatkozva, hogy bent hagyta a felsőjét, visszament a lakásba. A férfi azonban a…
Tovább olvasomCímke: bántalmazás
Minden előzmény nélkül, zsinórban több nőre is rátámadt egy férfi a plázában, elkapták
Eltartott egy ideig, de végre rendőrkézen az ok nélkül idegen nőket ütlegelő fiatal férfi. Rendőrkézen az a szigetszentmiklósi férfi, aki november közepén egymás után négy embert ütött meg egy kőbányai üzletközpontban és Zuglóban a nyílt utcán – közölte a rendőrség. A verekedő november 13-án délután háromnegyed hat körül a Mogyoródi úton akadt össze az egyik áldozatával, akit először fejen ütött, majd miután a földre lökte, belerúgott. Mindezek után, se szó, se beszéd, továbbállt. A kerületi rendőrök akkor fél órán belül elfogták a 31 éves K. Zoltánt. Ki is hallgatták, ám tagadta, hogy bárkit is…
Tovább olvasomAz utcán bántalmazta és fenyegette gyilkossággal a volt feleségét a mezőkeresztesi férfi
A Mezőkövesdi Járási Ügyészség vádat emelt egy 53 éves férfi ellen garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt, aki 2021. júliusában Mezőkeresztesen a nyílt utcán bántalmazta volt feleségét, megöléssel fenyegetve – olvasható az Ügyészség honlapján. A vádirat szerint a vádlott 2021. július hónap második felében a reggeli órákban Mezőkeresztesen ittas állapotban egy élelmiszer áruház előtti útszakaszon meglátta a tőle 4 éve elvált feleségét, aki az autójában ült. Odament, és a lehúzott ablakon keresztül váratlanul benyúlva, egyik kezével megragadta a nő haját, azt elkezdte húzni, rángatni, míg másik kezével megszorította az…
Tovább olvasomMegütöttek és kiraboltak egy fiatalt Alsózsolcán
A rendőrök egy órán belül elfogták azt a férfit, aki megütött egy fiatalembert, majd elvette a földre került sértett telefonját Alsózsolcán – számolt be róla közleményében a police.hu. Kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 22 éves sajóládi férfival szemben. A gyanúsított 2021. december 3-án 21 óra körül Alsózsolcán, a Sajó úti buszmegállóban leszólított egy fiatalembert, akitől cigarettát kért. A kötekedő férfi hírtelen támadásba lendült, és bántalmazta a másikat, aki az ütés miatt a földre esett. A támadó felvette az incidens miatt a sértett zsebéből…
Tovább olvasomLemondott tisztségeiről a tanítványai által lelki terrorral vádolt úszóedző
Turi György lemondott a Magyar Úszó Szövetségben (MÚSZ) betöltött szakmai alelnöki, elnökségi tagsági, valamint edzőbizottsági elnöki posztjáról – számolt be róla az MTI. A Kőbánya SC úszóedzője Wladár Sándornak, a MÚSZ elnökének küldött – és az MTI-hez is eljuttatott – levelében döntését azzal indokolta, hogy a személyét érintő helyzet az elmúlt két hónapban tarthatatlanná vált, és már nemcsak róla van szó, hanem a magyar úszósport, a MÚSZ és a Kőbánya SC megítéléséről. Az elmúlt hetekben Turi több korábbi tanítványa, köztük a négyszeres olimpiai ezüstérmes és kétszeres világbajnok Cseh László, úgy…
Tovább olvasomBetört a házba, bántalmazta az idős lakot, majd készpénzzel és sportcipővel távozott a 15 éves borsodi fiú
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 15 éves rudabányai fiúval szemben – írja a police.hu. Az elkövető 2021. november 16-án 17 óra körül, Rudabányán az Arany János utcában az egyik családi házba bement, és ott minden előzmény nélkül bántalmazta az ágyában fekvő, alvó tulajdonost. A férfi az ütéstől felébredt, majd az elkövető az áldozata ágya mellől elvette annak közel százezer forint készpénzét, valamint a sportcipőjét is, majd távozott a lakásból. A nyomozók – a sértett másnap tett feljelentését követően – fél órán belül elfogták…
Tovább olvasomCsúnyákat mondott a gyerekre, baseballütővel és baltával törték be a fejét
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt négy férfi ellen magánlaksértés és súlyos testi sértés bűntette miatt. A férfiak baseball ütővel és baltával felfegyverkezve berontottak a sértett házába és olyan súlyosan bántalmazták, hogy 8 napon túl gyógyuló sérülései lettek. A vádirat szerint az egyik férfi 2020. november közepén telefonbeszélgetés során vitába keveredett a sértett férfival, aki az elkövető gyermekét többször sértő kifejezésekkel illette. A férfi annyira felháborodott ezen, hogy délután ismeretlen férfiak társaságában elment a sértett miskolci lakóházához, ahol kiabálva fenyegetőzött, de további konfliktus nem alakult ki, mivel a sértett férfi…
Tovább olvasomHárom és fél év börtönt kért az ügyészség az Orosz Bernadettet megverő férfira
A bántalmazás részleteiről is mélyebb részleteket osztottak meg a nyilvánossággal. A Nógrád Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat azzal az 54 éves férfival szemben, aki 2019-ben a bujáki honvédüdülőben tartott rendezvényen brutálisan megverte barátnőjét, közölte az ügyészség. A közlemény nem nevesíti, de az ügyben Orosz Bernadett volt az áldozat, aki utána kiállt a nyilvánosság elé, hogy felhívja a figyelmet a kapcsolati erőszak problémájára. Az ügyészség a közleményében részletesen leírja, mi szerepel a vádiratban, eszerint a férfi és a nő 2018-ban ismerkedett meg,…
Tovább olvasomÉletveszélyesen összeverték a rendőrök az ellenszegülő garázdát
Hivatalos eljárásban, csoportosan elkövetett bántalmazás és más bűncselekmények miatt vádat emeltek hét rendőr ellen – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-t. A közlemény szerint június 3-án este Budapesten a rendőrök garázdaság miatt intézkedtek egy férfi ellen, akit aztán ellenszegülő és támadó magatartása miatt előállítottak egy kerületi kapitányságra – írja a 444.hu. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a férfit a rendőrök az intézkedés helyszínén, majd a kapitányságon is többször bántalmazták, emiatt többszörös bordatörést és a felsőtestén zúzódásos sérüléseket szenvedett. A légmell kialakulása a sértettnél életveszélyes állapotot idézett…
Tovább olvasomA WC-ülőkén felejtette a serpenyőt, ezért életveszélyesen bántalmazta őt a miskolci nő
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége és súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a 62 éves nővel szemben, aki életveszélyesen bántalmazta a párját azért, mert a férfi a WC ülőkén felejtette a serpenyőt. A vádirat szerint a nő 2007. évtől miskolci lakásában együtt élt a sértett férfival. Mindketten italoztak, ilyenkor többször veszekedtek, ami miatt rendőri intézkedések is történtek. 2020. január hónap elején a sértett kora este ittas állapotban rántottát készített magának, amelynek maradékát a fürdőszobában a WC-csészébe öntötte, a serpenyőt viszont az…
Tovább olvasom