Mi lesz a sorsa a Futó utcai vasbetonváznak? A szakember válaszol

Évtizedek óta áll a Miskolci Egyetem tőszomszédságában egy betonváz, melyre úgy egy hónapja került ki az eladó tábla. Az építése óta eltelt harminc év alatt valahogy sosem sikerült befejezni, és megfelelően hasznosítani az épületet. Utánajártunk az objektum múltjának, valamint a jövője után érdeklődtünk. A ’90-es évek elején a miskolci hírlapok arról számoltak be, hogy a mai Futó utcában a budapesti illetékességű Join Building Kft. egy négyszintes, 6700 négyzetméter alapterületű üzletközpontot építtet Shopping City Center néven, melyben 14-től 800 négyzetméterig különböző iroda-, és üzlethelyiségek kaptak volna helyet. Ilyen típusú bevásárlóközpont akkoriban…

Tovább olvasom

Minden előzmény nélkül, zsinórban több nőre is rátámadt egy férfi a plázában, elkapták

Eltartott egy ideig, de végre rendőrkézen az ok nélkül idegen nőket ütlegelő fiatal férfi. Rendőrkézen az a szigetszentmiklósi férfi, aki november közepén egymás után négy embert ütött meg egy kőbányai üzletközpontban és Zuglóban a nyílt utcán – közölte a rendőrség. A verekedő november 13-án délután háromnegyed hat körül a Mogyoródi úton akadt össze az egyik áldozatával, akit először fejen ütött, majd miután a földre lökte, belerúgott. Mindezek után, se szó, se beszéd, továbbállt. A kerületi rendőrök akkor fél órán belül elfogták a 31 éves K. Zoltánt. Ki is hallgatták, ám tagadta, hogy bárkit is…

Tovább olvasom

Müller Cecília tudja, hogy komoly bajok forrása, hogy tömve vannak a bevásárlóközpontok, mégsem tesz semmit

A tisztifőorvos rendkívül sajnálja, hogy a plázák olyan szinten tele vannak vásárlókkal, mintha nem is lenne járvány, ám az aggódáson kívül semmit nem tesznek ennek megakadályozására. Félő, hogy ismét fontosabb a kormányzat számára a gazdaság, mint az egészség. A higiénés szabályok folyamatos betartására és az év végi ünnepek előtti biztonságos bevásárlás fontosságára hívta fel a figyelmet az országos tisztifőorvos vasárnap az M1 aktuális csatornának nyilatkozva. Müller Cecília hangsúlyozta, tudja, hogy az emberek elfáradtak a korlátozó intézkedések betartásában, de a karácsonyi időszakra jellemző, növekvő találkozásszám miatt mindenkinek még felelősségteljesebben kell viselkednie,…

Tovább olvasom