A Kúria szerint sem lehet ellenőrizni a levélszavazás tisztaságát, Hadházy szerint ez alkotmányos válság

Az NVB-hez hasonlóan azt mondják, hogy csak Magyarország területén tudnak érvényt szerezni a választási szabályoknak. A Kúria helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság arra vonatkozó határozatát, mely szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítják a Romániában elégetett szavazólapok ügyét – írta meg a 444.hu. A felülvizsgálati kérelmet a Momentum nyújtotta be a félig elégve megtalált erdélyi szavazólapok miatt, de az a Kúria szerint a kérelmük megalapozatlan volt. A Kúria egyetértett az NVB-vel abban, hogy nincs lehetőség a levélszavazás tisztaságának ellenőrzésére, mivel csak Magyarország területén tudnak érvényt szerezni a választási szabályoknak. A határozatban az…

Tovább olvasom

Gyurcsány Ferenc szerint Dobrev Klárával győzött volna az ellenzék

A korábbi miniszterelnök ismét nem túl burkoltan kritizálta Márki-Zay Pétert – még ha a nevét egyszer sem mondta ki. „Olyan a Földön nincsen, hogy egy alapvetően baloldali politikai centrumú közösség magának jobboldali jelöltet választ. Ez az önazonosságnak a megtagadása, az identitás eladása. Ez választók lelkének, álmának elárulása. Ilyen nincs” – mondta szombaton Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció politikai tanácskozásán, amelyen elhangzottakat a 444.hu szemlézte. „Ha egy leendő miniszterelnök-jelölt azt az ambíciót tűzi ki, hogy ő leváltja azt az ellenzéket, amelynek élén győzni kellene, majd kormányozni, akkor ezt öngyilkosságnak hívják” –…

Tovább olvasom

Nem nyugszik bele a mandátum elvesztésébe, újraszámlálást követel a Mi Hazánk

A szombaton kialakult végeredmény szerint hét helyett csupán hat képviselői hely jut az új Parlamentnek az újonnan bekerülő pártnak. Szombaton számolták össze a külképviseleteken leadott, valamint a levélben érkezett voksokat, így többszöri változás után alakult ki a végeredmény: 135 mandátumot kapott a Fidesz-KDNP, az ellenzék 57-et, a Mi Hazánk pedig a korábban számított hét helyett csupán hatot. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke azonban közleményben jelezte, a szavazatok újraszámolását követeli. „Az utolsó pillanatban elvettek egy mandátumot a Mi Hazánk képviselőcsoportjától, és az egy mandátum a Fideszhez került, így biztos kétharmaddal…

Tovább olvasom

Végeredmény: 135 mandátuma lesz a Fidesznek, veszített egy helyet a Mi Hazánk

Az átjelentkezettek és a külképviseleten leadott voksokkal nyert két mandátumot az ellenzék, a kormánypárt viszont végül visszanyert egyet listán, így az újonnan bekerült jobboldali párt bukott egy helyet. Bár a hivatalos végeredményre még várni kell, a szavazatok 100 százalékénak megszámolása után 135 mandátumot szerzett a Fidesz-KDNP a 2022-es országgyűlési választáson, míg az egyesült ellenzének 57 szék jutott a parlamentben. A Mi Hazánk hat, a Magyarországi Németek Nemzetiségi Önkormányzata pedig egy képviselőt juttatott be a parlamentbe – összegzett a HVG.hu. Mint azt mi is megírtuk, a Fidesz-KDNP azután veszített el két…

Tovább olvasom

Megfordított egy körzetet az ellenzék, még egy mandátumot bukott a Fidesz

Szombaton néhány óra leforgása alatt két helyet is bukott az új parlamentben a kormánypárt, de a kétharmadot ez így sem veszélyezteti. Sikerült fordítania az ellenzék jelötjének, Vajda Zoltánnak a Budapest 13. számú egyéni választókerületében, miután szombaton megszámolták az átjelentkezők és a külképviseleteken szavazók voksait – írta meg a Telex. Addig a XVI. kerület jelenlegi fideszes képviselője, Szatmáry Kristóf vezetett, azonban előnye csupán 38 szavazat volt Vajdával szemben. Vajda 468 szavazattal győzte le Szatmáryt, az ellenzék jelöltje a szavazatok 45,46 százalékát szerezte meg (25 080 szavazat), míg fideszes ellenfele 44,61 százalékot (24 612…

Tovább olvasom

Márki-Zay: A Fidesznek felépült a Halálcsillaga, ebben a rendszerben nem lehet őket legyőzni

Elismerte az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, hogy követett el hibákat a kampányban, de az óriási vereség nem ennek volt betudható. Nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy az eredményvárón, alig volt jelen valaki a szövetségesei közül, mondta Márki-Zay Péter ellenzéki kormányfőjelöt a Népszavának adott interjúban, amit a hvg.hu szemlézett. A politikus szerinte a vereségből nem akarta minden ellenéki vezető kivenni a részét, pedig volt köztük, aki a választás előtt sem bízott a sikerben. Márki-Zay elismerte azt is, hogy a kudarcban közrejátszott, hogy „Könnyen kiforgatható, félremagyarázható szavakat használtam, és az is, hogy nem volt elég harmonikus…

Tovább olvasom

Eggyel kevesebb mandátuma lehet végül a Fidesz-KDNP-nek

Elkezdték ugyanis összeszámolni az átjelentkezettek és a külföldön leadott szavazatokat, viszont egy körzetben még mindig szoros az állás, így további változás sem kizárható. Frissítette adatait a Nemzeti Választási Iroda, miután elkezdték összeszámolni az átjelentkezettek, valamint a külképviseletekről hazahozott, külföldön leadott szavazatokat, így pedig miután több szavazókörben is 100 százalékra ugrott a feldolgozottság – írja a HVG.hu. A valasztas.hu tájékoztatása szerint ezek alapján 136 helyett már csak 135 mandátummal rendelkezik a Fidesz-KDNP a parlamentben. A leadott szavazatok alapján kiesett a korábbi eredmények alapján mandátumot szerzett Pesti Imre – aki a Fidesz-KDNP…

Tovább olvasom

Elképesztő arány: a levélszavazatok közel 94 százaléka érkezett a Fideszre

Igaz, az előző két választáson ennél is jobban taroltak a kormánypártok. Befejezte a levélszavazatok feldolgozását a Nemzeti Választási Iroda – írja a 444.hu. Azt eddig is tudni lehetett, hogy 456 129-en regisztráltak a magyarországi szavazásra (2014-ben 193 793, 2018-ban 378 449 regisztrált külhoni szavazó volt). 318 083-an el is küldték a szavazatukat. Ebből 252 541 volt érvényes, több mint 2018-ban (225 025) és jóval több mint 2014-ben (128 429). A levélszavazatok 93,98 százaléka a Fideszt támogatta. Ez 237 325 szavazat. A pártlistás szavazatok még nincsenek teljesen feldolgozva, a jelenlegi állás szerint…

Tovább olvasom

Bojkottálni fogja a Momentum a Parlament alakuló ülését, ha nem teljesülnek a feltételeik

Öt pontból álló listán követelnek garanciákat a demokratikus működésre. Fekete-Győr András, a Momentum alapítója, és Hadházy Ákos, parlamenti képviselő, sajtótájékoztatón számoltak be róla, hogy hogyan fogja a Momentum folytatni az ellenzéki politizálást – tudósított közleményében a párt. „Látnunk kell, hogy a Fidesz mindent leuraló hazug és korrupt rendszere ellen nem lehet hagyományos képviselői szerepben felvenni a kesztyűt, ahogy azt Hadházy Ákos leendő frakciótársam is már többször kifejtette, új alapokra kell helyezni az ellenzéki politizálást.” – kezdte Fekete-Győr András. A Momentum politikusa felhívta rá a figyelmet, hogy pártja nem akar a…

Tovább olvasom

NVB: Érvénytelen népszavazásra buzdította az embereket? Tessék, a jutalma egy újabb bírság

Bár az utóbbi tizenkét év láttán vicces kimondani, de a „visszaélésszerű joggyakorlás” miatt kapták a civil szervezetek a bírságot, van, amelyik nem is egyet és nem is kicsit. Magyarország teljesen kifordult magából, a levélszavazatok valahogy nem szúrták az NVB szemét. Jelenleg ilyen a „demokrácia” hazánkban. Több civil szervezettel szemben is bírságot szabott ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken, amiért érvénytelen voksolásra buzdítottak a gyermekvédelmi népszavazáson, írja az MTI (remélhetőleg nem lesz baj belőle, hogy leírták az érvénytelen népszavazás szófordulatot). Az NVB szerint a népszavazási kampány nem irányulhat az érvénytelen szavazásra való…

Tovább olvasom