Közel száz nap késéssel a szerb posta elárulta, ki gyűjthette be a vajdasági levélszavazatokat

Több, mint három hónap kellett hozzá és millió kör futtatása, hogy az adatokhoz mindenki hozzájuthasson. Végre rájöttek, hogy a folyamatból semmi nem volt titkosítva, valószínűleg, négy év múlva már erre is jobban vigyáznak. Lepődjünk meg, Fidesz-közeli iroda kapta a megbízást, nem is kevés pénzért. Együtt a kellemes a hasznossal. A vajdasági Szabad Magyar Szó márciusban írta meg, hogy olvasóik szerint a Vajdasági Magyar Szövetség aktivistái gyűjtik be a magyarországi levélszavazatokat. Akkor erről a 444.hu munkatársai saját szemükkel is meg akartak győződni, videót is készítettek a minimum aggályosnak mondható gyakorlatról. Pásztor Bálint, a…

Tovább olvasom

Egy külföldi szavazót csak most vett nyilvántartásba az NVI

Pedig már januárban regisztrált, de értelemszerűen így szavazni sem tudott az áprilisi választáson. Több probléma is felmerült a választás előtt a külföldi levélszavazás kapcsán, de most egy egészen szürreális esetről számolt be egyik olvasója nyomán a 444.hu. Mint írják, Evelin Hollandiából szeretette volna levélben leadni a szavazatát. Ehhez a szükséges módon regisztrált is még januárban. Az NVI-től azonban csak négy hónappal később, május 13-án kapott értesítést arról, hogy felvették a választói névjegyzékbe és szavazhat. A levélcsomagot azóta sem kapta meg, így értelemszerűen szavazni sem tudott. Amikor még a választás előtt,…

Tovább olvasom

A Kúria szerint sem lehet ellenőrizni a levélszavazás tisztaságát, Hadházy szerint ez alkotmányos válság

Az NVB-hez hasonlóan azt mondják, hogy csak Magyarország területén tudnak érvényt szerezni a választási szabályoknak. A Kúria helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság arra vonatkozó határozatát, mely szerint érdemi vizsgálat nélkül elutasítják a Romániában elégetett szavazólapok ügyét – írta meg a 444.hu. A felülvizsgálati kérelmet a Momentum nyújtotta be a félig elégve megtalált erdélyi szavazólapok miatt, de az a Kúria szerint a kérelmük megalapozatlan volt. A Kúria egyetértett az NVB-vel abban, hogy nincs lehetőség a levélszavazás tisztaságának ellenőrzésére, mivel csak Magyarország területén tudnak érvényt szerezni a választási szabályoknak. A határozatban az…

Tovább olvasom

“A Fidesz mostani levélszavazása az 1947-es kékcédulás választás modern fajtája”

Nem kicsit hasonlít a Fidesz-rezsim mostani laza és csalásra egyértelműen alkalmas rendszere a levélszavazással kapcsolatban, mint amit 1947-ben már láthattunk a magyar történelemben az elhíresült “kékcédulás választás” esetében. Az LMP szerint a határon túli szavazatok nincsenek biztonságban, minden kormányváltó szavazatra szükség van, hogy Orbánt le lehessen váltani. Így sem lesz könnyű, de semmiképpen nem lehetetlen. Minden egyes szavazóra szükség van, aki el akarja takarítani Orbánt és a többi milliárdos NER-lovagot, akik hosszú évek alatt a választási rendszert is kényük-kedvük szerint alakítgatták át. A demokratikus intézményeket pedig viharsebességgel építik le az…

Tovább olvasom