Eggyel kevesebb mandátuma lehet végül a Fidesz-KDNP-nek

Megosztás

Elkezdték ugyanis összeszámolni az átjelentkezettek és a külföldön leadott szavazatokat, viszont egy körzetben még mindig szoros az állás, így további változás sem kizárható.

Frissítette adatait a Nemzeti Választási Iroda, miután elkezdték összeszámolni az átjelentkezettek, valamint a külképviseletekről hazahozott, külföldön leadott szavazatokat, így pedig miután több szavazókörben is 100 százalékra ugrott a feldolgozottság – írja a HVG.hu.

A valasztas.hu tájékoztatása szerint ezek alapján 136 helyett már csak 135 mandátummal rendelkezik a Fidesz-KDNP a parlamentben. A leadott szavazatok alapján kiesett a korábbi eredmények alapján mandátumot szerzett Pesti Imre – aki a Fidesz-KDNP listáján az 54. helyen szerepelt –, bejutott viszont a momentumos Bedő Dávid, aki a közös ellenzéki lista 38. helyén található meg.

Ezek szerint jelenleg a kormánypártoknak 135, míg az egyesült ellenzéknek 56 mandátuma van.

Ez azonban még mindig változhat, egy körzetben ugyanis nagyon szoros a verseny. Budapesten a 13. választókörzetben a Fidesz-KDNP színeiben induló Szatmáry Kristóf vezet, előnye azonban csak 38 szavazat az ellenzék jelöltjével, Vajda Zoltánnal szemben. Baranya 1-es számú választókörzetében viszont az ellenzék jelöltje, Mellár Tamás immáron biztosan győzött a Fidesz-KDNP jelöltjeként induló Kővári Jánossal szemben.

via hvg.hu

Kapcsolódó cikkek