Nem nyugszik bele a mandátum elvesztésébe, újraszámlálást követel a Mi Hazánk

Megosztás

A szombaton kialakult végeredmény szerint hét helyett csupán hat képviselői hely jut az új Parlamentnek az újonnan bekerülő pártnak.

Szombaton számolták össze a külképviseleteken leadott, valamint a levélben érkezett voksokat, így többszöri változás után alakult ki a végeredmény: 135 mandátumot kapott a Fidesz-KDNP, az ellenzék 57-et, a Mi Hazánk pedig a korábban számított hét helyett csupán hatot.

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke azonban közleményben jelezte, a szavazatok újraszámolását követeli. “Az utolsó pillanatban elvettek egy mandátumot a Mi Hazánk képviselőcsoportjától, és az egy mandátum a Fideszhez került, így biztos kétharmaddal rendelkezhet a kormánypárt a következő ciklusban” – írta közleményében Toroczkai.

Hozzátette: csupán 48 szavazat alapján veszítette el a hetedik mandátumot a Mi Hazánk.

“Tekintettel arra, hogy Marosvásárhelyen egy zsáknyi, félig megsemmisített szavazólapot találtak, amelyeken jól láthatóan a Mi Hazánkra is adott voksok voltak, Délvidéken pedig a Fidesszel szoros kapcsolatokat ápoló VMSZ aktivistái kézbesítették, átvételi elismervény nélkül, a választásokon szavazati joggal rendelkezők szavazólapjait, a vizsgálatok lezárásáig nem fogadjuk el a jelenlegi helyzetet. Egyúttal a szavazatok újraszámolását és ellenőrzését kezdeményezzük, jogorvoslattal élünk” – zárta közleményét Toroczkai.

Forrás: hvg.hu; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Kapcsolódó cikkek