Kövér megmondaná Hadházynak, mit csináljon a megszerzett mandátumával

A fideszes házelnöktől eddig sem állt távol a parancsolgatás és a büntetésosztogatás, most éppen azt javasolta a tökéletesen szabályosan mandátumot szerző Hadházy Ákosnak, hogy mondjon le. Természetesen lesz lehetősége Hadházy Ákosnak letennie a képviselői esküjét, de hogy mikor, azt még nem tudja megmondani, közölte Kövér László a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A független országgyűlési képviselő egyedüliként bojkottálta az Országgyűlés alakuló ülését, a parlamenti eskütétel helyett a Baranya megyei Kisvaszaron tett alternatív esküt. Elmondása szerint azért nem ment be, mert nem akarta ünneplőben végignézni, ahogy a Választási Bizottság beszámolója után…

Tovább olvasom

Eldőlt, ki kapja Márki-Zay Péter mandátumát a parlamentben

Egy jobbikos képviselő lett a befutó, a listán szereplő következő, mandátumot nem szerző jelölt. Egyhangú döntést hoztak az ellenzéki együttműködésben részt vevő pártok (Magyar Szocialista Párt, Párbeszéd Magyarországért, Momentum, Demokratikus Koalíció, Jobbik, LMP) a megüresedett listás mandátumok betöltéséről – idézi közleményüket a HVG.hu. Márki-Zay Péter országgyűlési képviselői mandátumának megüresedése után a mandátumot a hatpárti szövetség országgyűlési választási listáján a mandátumot nem szerzett jelöltek közül a sorban következő első jelölt, Végh Noémi, a Jobbik Magyarországért Mozgalom politikusa veheti át. Az már korábban kiderült, hogy Karácsony Gergely országgyűlési képviselői mandátumát a Párbeszéd…

Tovább olvasom

Az ellenzéki pártok nem támogatják, hogy Szél Bernadett kapja Márki-Zay Péter mandátumát

A volt miniszterelnök-jelölt és Hadházy Ákos is őt javasolná, de a pártok közül többen is maguknak akarják a helyet. Mint arról a Borsod24.hu is írt, Hadházy Ákos és Márki-Zay Péter is annak örülne, ha az ellenzéki miniszterelnök-jelölt parlamenti helyét Szél Bernadett kapná, aki szoros versenyben, de alulmaradt Budakeszin Menczer Tamással szemben – emlékeztet a 444.hu. „Csakhogy az ellenzéki pártok nem értenek egyet velük. A Párbeszéd szerint, mivel az előválasztás előtt Márki-Zay Péter azt vállalta, hogy az ő frakciójukba ül be, a mandátum nekik jár. A Jobbik és a DK szerint viszont…

Tovább olvasom

A Kúriánál kér felülvizsgálatot a levélszavazatok miatt a Mi Hazánk

A Parlamentbe először bejutott párt nem akar belenyugodni az egyik mandátuma elvesztésébe. Bírósági felülvizsgálatra szóló kérelmet nyújtott be a Mi Hazánk Mozgalom a Nemzeti Választási Bizottsághoz a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen, amelyről a Kúria fog dönteni, írta meg a párt közlése alapján a Telex. A párt azt nehezményezi, hogy a szavazatszámlálás utolsó óráiban, körülbelül 99 százalékos feldolgozottságnál elvesztettek egy mandátumot, így 7 helyett csak 6 képviselőjük lesz az új parlamentben. Újabb, ezt firtató beadványukban többek közt a levélszavazatok újraszámolását kérték, „mivel az így érkező szavaztok egy része sérült volt,…

Tovább olvasom

Márki-Zay Péter Szél Bernadettnek adná a mandátumát

Egyetért az egyesült ellenzék volt miniszterelnök-jelöltjével Hadházy Ákos is, aki szintén az ő parlamenti kiesését tartja a legfájóbbnak. Márki-Zay Péter a hatpárti ellenzéki lista első helyén jutott a parlamentbe, de a választási vereség után úgy döntött, hogy marad hódmezővásárhelyi polgármester, és nem veszi át országgyűlési mandátumát. A politikus az ATV Egyenes beszéd című műsorának péntek esti adásában kifejtette, hogy a hat párt fogja eldönteni, kinek adják a felszabadult mandátumot, de több javaslata is van. Márki-Zay Péter azt a Szél Bernadettet juttatná a parlamentbe, aki Budakeszin és környékén vereséget szenvedett Menczer…

Tovább olvasom

Nem nyugszik bele a mandátum elvesztésébe, újraszámlálást követel a Mi Hazánk

A szombaton kialakult végeredmény szerint hét helyett csupán hat képviselői hely jut az új Parlamentnek az újonnan bekerülő pártnak. Szombaton számolták össze a külképviseleteken leadott, valamint a levélben érkezett voksokat, így többszöri változás után alakult ki a végeredmény: 135 mandátumot kapott a Fidesz-KDNP, az ellenzék 57-et, a Mi Hazánk pedig a korábban számított hét helyett csupán hatot. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke azonban közleményben jelezte, a szavazatok újraszámolását követeli. “Az utolsó pillanatban elvettek egy mandátumot a Mi Hazánk képviselőcsoportjától, és az egy mandátum a Fideszhez került, így biztos kétharmaddal…

Tovább olvasom

Megvan a Fidesz-KDNP 136. mandátuma is

Még össze sem számolták az összes levélszavazatot, de máris megvan a kormánypártok 136. mandátuma is. És még mondja valaki, hogy a levélszavazatok nem számítanak a magyarországi választásokon. Ezt pontosan tudják Orbánék, ezért is ilyen a rendszer, amilyen. Ha még kicsit várunk, 137 lesz? A Nemzeti Választási Iroda honlapján szerda este feltüntetett adatok szerint a Fidesznek már 136 mandátuma van, míg az ellenzéki összefogásnak már csak 55. Az újabb mandátum a határon túlról érkező levélszavazatokból jött össze. Az eddig feldolgozott levélszavazatok több mint 90 százalékát a Fidesz kapta, a hatpárti ellenzéki összefogás pedig…

Tovább olvasom

Márki-Zay nem ül be a parlamentbe, úgy véli, ez így nem parlamentáris demokrácia

Minden erejével Hódmezővásárhelyre és az ott élő gyermekek megvédésére kíván összpontosítani, a Fidesz totálisan elcsalt választásához nem kíván asszisztálni. Hosszasan kifejtettem, mit ért ez alatt. A volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt saját közösségi oldalán számolt be a részletekről. “DÖNTÖTTEM: MEGVÉDEM A VÁSÁRHELYI GYEREKEKET! Hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy nem ülök be a parlamentbe – nekem most Vásárhelyen kell megvédenem a vásárhelyi gyerekeket attól, hogy a Fidesz elvigye őket golyófogónak Ukrajnába, köztük négy, még csak nem is katona fiaimat. Orbán Viktor ugyanis számtalanszor bebizonyította, hogy amivel bennünket minden alap nélkül vádol, azt…

Tovább olvasom