Rendhagyó kezdeményezés indult el Miskolcon, hiszen Budapesthez hasonlóan, immár nálunk is lehetősége van a város lakóinak közvetlenül beleszólni abba, hogy mire költse a város a költségvetésének egy részét, – ezt Varga Andrea alpolgármester asszony jelentett be Facebook oldalán. 2022-ben a közgyűlés, a város nehéz anyagi helyzete ellenére, elfogadta, hogy 15 millió forint sorsáról közvetlenül a város polgárai döntsenek. Ezt követően meg is kezdődött a program részleteinek kidolgozása és június közepén el is indult a honlap, amelyen keresztül július 31-ig, három kategóriában (Zöldülő Miskolc, Támogató Miskolc, Közös Tereink) nyújthatjuk be ötleteinket.…
Tovább olvasomKategória: Miskolc
MIVÍZ-hibaelhárítás a Király utcában
A Miskolci Vízmű Kft. ezúton tájékoztatja a területen élő lakosokat és az arra közlekedő autósokat, hogy június 30-tól, előreláthatólag július 08-ig műtárgy javítási munkákat végez a Király u. 12-14. szám alatt elhelyezkedő épületek környezetében. A javítási munka során az útburkolat felbontásra kerül, így a forgalom az utca mellett lévő parkolók területére irányítják. Az épület előtt, illetve az út melletti 7 darab parkolóhelyen tilos lesz a megállás, illetve parkolás. Az érintett lakók és az arra közlekedők szíves türelmét és megértését kéri a MIVÍZ Kft. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni,…
Tovább olvasomA hőségriadó miatt tovább tart nyitva a Barlangfürdő
Mától csütörtökig egy órával meghosszabbodik a nyitvatartás – derül ki a polgármesteri hivatal közleményéből. Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlását figyelembe véve 2022. június 30-án csütörtökig az egész ország területére harmadfokú hőségriasztást adott ki. Hőségriasztást akkor rendelnek el, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri, vagy meghaladja a 27 Celsius-fokot. A hőségre való tekintettel, június 28-án, 29-én, és 30-án a Barlangfürdő egy órával tovább, 20:00-ig tart nyitva. Medencezárás ezeken a napokon 19:30-kor lesz. Az Ellipsum Élmény-és Strandfürdő,…
Tovább olvasomA miskolci tömegközlekedésben napokon belül bevezetnek egy családokat segítő könnyítést
Július elsejétől érkezik az új, kisgyermekes bérlet, érdemes figyelnünk a részletekre. A kisgyermekes bérletet a mindenkori tanuló és nyugdíjas bérlet áráért – tehát jelenleg 4300 forintért – válthatják majd meg a GYES-ben és GYET-ben részesülő, miskolci kismamák. A 60 perces jegy pedig elővételben, vagy mobilon vásárolva 550, míg automatából ennél is kedvezőbb áron: 530 forintba kerül majd július 1-jétől. – A mostani, rekord mértékű infláció és a meredeken emelkedő árak közepette komoly megtakarítást érhetnek el a családok – mutatott rá Miskolc polgármestere. – Az új jegy- és bérlettípussal éppen az…
Tovább olvasomSosem lesz már olyan a miskolci sétálóutca, mint eddig, bezár az ikonnak számító családi vállalkozás
Teljesen hozzátartozott már az utcaképhez, de az édesapa tavalyi halála után már több okból is nem fenntartható a nagy álom, a családi vállalkozás. Pedig olyan karaktert adott a sétálóutcának, amit mindenki ismer. Bezár a Vendelin étterem. Volt itt minden, járvány, lezárások, korlátozások, végül az energiaár-válság végezte ki a családi álmot. A Vendelin talán nem nőtt akkora névvé, mint a belváros több másik, jól beépült vállalkozása, mégis más lesz nélküle a sétálóutca képe. Eltűnik a menüt tartó kedélyes szakács figurája, behúzzák a székeket, asztalokat, le a rolót – írja a Minap. Nyúlpörkölt…
Tovább olvasomVízosztás és párakapu Miskolc város több pontján
Az országos tiszti főorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, – valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakmai ajánlását figyelembe véve – június 27-én 00.00 órától 2022. június 30-án 24.00 óráig az ország egész területére harmadfokú hőségriasztást adott ki. A hőségérzet javítása érdekében a MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft. munkatársai – hétfőtől csütörtökig, 11:00 és 15:30 között ivóvizet osztanak Miskolc város több pontján; a Villanyrendőrnél, a Centrum Áruháznál és az Újgyőri főtéren. Ezeken a helyszíneken párakapu is felállításra kerül. Az elmúlt időszakban a MIVÍZ Kft. 3 db új ivókutat adott át…
Tovább olvasomVégre újra megcsodálhattuk a retró MVK-járműveket
A világjárvány okán hozott szigorító intézkedések miatt most két év szünet után tárultak fel az MVK kapui. A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) régi és új villamosai valamint buszai, de oldtimer autók és motorok is megtekinthetők voltak a vállalat nyílt napján, melyet június 25-én a Múzeumok éjszakája országos programsorozat keretein belül rendeztek meg a közlekedési cég Szondi György utcai telephelyén. Ahogyan az ismert, a program a világjárvány miatt két éves szünet után tért vissza. Az MVK vezérigazgatója szerint a hosszú kényszerszünet után igyekeztek még a korábbiaknál is színesebb rendezvényt összeállítani.…
Tovább olvasomA Múzeumok éjszakája ismét vonzónak bizonyult Borsodban is
Megyénk és egyben Miskolc sem maradt ki a színes programokból, ezúttal járványügyi szigorítások sem nehezítették a szórakozást – a Herman Ottó Múzeum kiállítóhelyein sem. Idén már a járvány előtt megszokott formában várta az érdeklőket a Herman Ottó Múzeum a múzeumi világ legnagyobb hazai eseményén, vagyis a Múzeumok éjszakáján, szombaton este – írja a Minap. A népszerű program idei legnagyobb dobása idén az volt, hogy az évek óta zárva tartó Lézerpont Látványtárat, vagy új nevén Folk Complexet is bekapcsolták a rendezvény forgatagába. Ezzel a Barna György nevéhez fűződő, teljes mértékben egyedülálló népviseleti gyűjtemény…
Tovább olvasomDicséret és elismerés járt a miskolci támadó elfogásáért
Mint az már ismeretes lehet Miskolcon, a Kálvária lépcsősoron 2022. június 20-án 17 órakor ismeretlen tettes szexuális erőszak bűntett elkövetését kísérelte meg, aki a sértett segélykiáltásai miatt cselekményével felhagyott és futva elmenekült a helyszínről. Pocsai Zsolt r. őrnagy és Horváth Zoltán r. főtörzsőrmester az ismeretlen elkövető személyének beazonosítása és felkutatása érdekében haladéktalanul felvette a Miskolci Önkormányzati Rendészet Ügyeleti és Térfelügyeleti Osztály osztályvezetőjével, Szabó Ferenccel a kapcsolatot. Az együttműködés eredményeként, illetve a rendelkezésre álló információk kiértékelésével beazonosították a gyanúsítottat, akit 2022. június 21-én a rendőrök elfogtak. Szolgálati feladatainak kiemelkedő ellátásáért a…
Tovább olvasomÜtközés után a villamossínre borult egy kisteherautó Miskolcon
Péntek reggel történt a baleset a Kiliánban, emiatt a teljes villamosforgalom leállt. Varga Rudolf rendőrségi szóvivő arról tájékoztatta a Minap.hu portált, hogy fél 8 körül a Kiliánban, egy benzinkút közelében kisteherautó és személyautó ütközött össze, előbbi a síneken fekszik. Az elsődleges információk szerint egy személy sérült meg a balesetben, ő is csak könnyebben szerencsére. Az autós forgalom lassítva halad az érintett szakaszon – ez az első helyszíni fotók alapján a kisvasút végállomásának környéke. Az MVK is hírt adott a balesetről, azt írták, villamospótló autóbuszok közlekednek a Diógyőri Gimnázium és Felső-Majláth…
Tovább olvasom