Áprilisban és májusban Miskolc igazi művészeti központtá válik, ugyanis a Svájcból, Izraelből és Romániából érkező társulatok az idén 200 éves Miskolci Nemzeti Színházba hozzák izgalmas produkcióikat. Az utánozhatatlan művészek alkotása most Miskolcon látható a Színházi Olimpia keretén belül. Dieter Roth szövege alapján: A sírás (A sejtés) A világhírű Christoph Marthaler előadása kihagyhatatlan minden színházrajongó számára. Előadásai világszerte fesztiválok meghívott darabjai, ezért különleges megtiszteltetés, hogy az ünnepi évadban Miskolcon látható. Senki sem számított pandémiára, amikor Christoph Marthaler egy gyógyszertár díszletei közé tervezte új bemutatóját és megkezdte a próbákat. A steril, semleges…
Tovább olvasomKategória: Miskolc
Talán májusban újranyit a Selyemréti Strand
Ahogyan arról tavaly októberben mi is beszámoltunk, az energiaválság miatt a Miskolci Fürdők Kft. is drasztikus lépésekre kényszerült: határozatlan időre bezárta a Miskolctapolca Barlangfürdő és a Selyemréti Strandfürdő kapuit. Továbbá októberben még egy rossz hír érkezett és az Ellipsum Élményfürdő is bejelentette, hogy átmenetileg szünetelti fürdőszolgáltatásait, mert a fürdőkomplexum kivitelezője folytatja a korábban megkezdett garanciális javításokat. A város legnépszerűbb turisztikai attrakciója, a Barlangfürdő január 26-tól, az éves karbantartást követően ismét kitárta kapuit a vendégek előtt és azóta is zavartalanul üzemel, de az Ellipsum jövője továbbra is kétséges. Az eredeti tervek…
Tovább olvasomZavarjuk le a régiségvásárt a villamossínekről! – fejezi ki kérését egy miskolci
A miskolci Régiségvásárt évek óta hagyományosan a Széchenyi István úton a Városház tér és a Villanyrendőr között rendezik meg, minden hónap első vasárnapján. Lehet téli zimankó, nyári kánikula, az eseményre több százan látogatnak ki. Sokan csak sétálnak egyet és legeltetik a szemüket a változatos portékákon, mások sportot űznek az ódon holmik gyűjtéséből, de egy biztos: keveseknek jut eszébe, hogy bármiféle gondot okoz a színes forgatag. Ám az utóbbi években megszokhattuk, hogy mindig akad egy-két zsörtölődő, akiknek semmi sem jó. „Jó lenne, az ún. Régiségvásárt olyan helyen rendezni – mint most…
Tovább olvasomBővült és megújult a gyermeksürgősségi ellátás Miskolcon
Egy hárommilliárd forintos beruházás keretein belül bővítették a kapacitást és rendelőket újítottak fel. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központja újult meg és bővült jelentősen. A pénteki sajtóbejáráson Breitenbach Sándor műszaki igazgató elmondta, a gyermeksürgősségi és baleseti ellátás fejlesztése 2021 novemberében kezdődött, a projekt részét képezi a járóbeteg-ellátás fejlesztése, az égési osztály felújítása, és épül egy összekötő folyosó a Gyermekegészségügyi Központ (GYEK) és a mentőhelikopter leszállópályája között. A projektrész a műtők felújításával, bővítésével zárul majd – írja a Minap. Részletezte: a gyermeksürgősségi és baleseti járóbeteg-ellátásra szolgáló rendelőket…
Tovább olvasomEgyütt emlékeznek a miskolci ellenzéki pártok a márciusi ifjakra
Ahogyan az utóbbi években minden alkalommal, idén is együtt emlékeznek az ellenzéki pártok az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulójára. Március 14-én 17 órakor a Herman Ottó Múzeum előtt beszédet mond Veres Pál polgármester, majd fáklyás menet indul a Palóczy-emlékműhöz. Az emlékműnél beszédet mond Göröncsér Zsolt (Párbeszéd), Borkuti László (DK), Varga László (MSZP), Szarka Dénes (Jobbik-Konzervatívok), Szopkó Tibor (Momentum) és Révész Péter (LMP). Másnap, március 15-én a városi rendezvényekkel folytatódik a megemlékezés, a Szent István téren az ünnepi programok mellett kora este Deák Bill Gyula és Kelemen Kabátban koncertet hallgathatnak meg…
Tovább olvasom„Miskolc nagyon erős, ott két lakásom volt” – megszólalt a bordélyházas köztévés
Exkluzív interjút adott a 444-nek Berkes Béla, akit januárban tartóztattak le, miután kiderült, hogy prostituáltaknak adott ki lakásokat. Pár év alatt összesen 16 lakásban, több mint 300 szexmunkás fordult meg nála, amivel mintegy 30 millió forintot keresett. Ennek ellenére tagadja, hogy bordélyházról és futtatásról lenne szó, azt mondja, hogy senki nem használt ki senkit. A kerítéssel és prostitúció elősegítésével vádolt férfi a közmédia bűnügyi magazinjának, a Kékfénynek volt riportere, de az MTVA kirúgta őt, miután kiderült, mivel gyanúsítják. Az interjúban elmondja, hogy csak egy különleges ügyfélkörrel Airbnb-zett, nem volt kényszerítés,…
Tovább olvasomEgy elfeledett erdei grund – a bükkszentlászlói sportpálya
Bükkszentlászló Miskolc peremterületén, a Bükk-hegység lankái között húzódik, távol a belváros zajától. Napjainkban közigazgatásilag a megyeszékhelyhez tartozik, azonban 1981 előtt önálló település volt, ahol egykor lüktető sportélet zajlott, melyet mára csak nyomokban lehet felfedezni. A régi focipályát már szinte teljesen benőtte az erdő, a szép időket már csak a magányosan álló, fából készült kapu idézi. A település egyetlen nagyméretű futballpályáját 1964-ben kezdték el építeni egy olyan területen, ahol azelőtt egy dagonyás, békákkal teli tavacska terült el, ezért a pályát „Tovik”-nak nevezték el a falubeliek. Egy dózer segítségével kellett a talajt…
Tovább olvasomKétséges az Ellipsum fürdőkomplexum jövője
Továbbra is zárva tart a miskolctapolcai Ellipsum Élményfürdő, a hivatalos indoklás szerint karbantartási munkálatok miatt. Korábbi bejelentések szerint december 31-e lett volna az újranyitás napja, erre azonban a mai napig sem került sor. Ha rákattintunk a fürdőkomplexum honlapjára, egy közlemény jön velünk szembe, mely szerint október 3-tól szüneteltetik a fürdőszolgáltatásokat, mert a kivitelező folytatja a korábban megkezdett garanciális javításokat. A miskolci városháza sajtóosztálya újságírói kérdésre elárulta, hogy jelenleg is folynak az egyeztetések a fürdőkomplexum jövőjéről és az esetleges újranyitásról az önkormányzat, a Miskolc Holding Zrt. és a Miskolci Fürdők Kft.…
Tovább olvasomHétvégétől megváltozik a Zsarnai piac nyitvatartási rendje
Hosszabb ideig tart nyitva szombattól a piac. Az árusokkal történt egyeztetést követően a Zsarnai piacot működtető Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. módosítja a nyitvatartási rendet. Így a piac 2023. március 11-től hosszabb ideig tart nyitva – áll a miskolci önkormányzat közleményében. Mint írják: a változással a piacnapokon (szombat és vasárnap) a kereskedők 5:00 és 17:00 között tartózkodhatnak a Zsarnai piacon, ahová a vásárlókat 7:00 és 15:30 között várják. A Városgazda idén januárban egy a bérlés időtartamától és folyamatosságától függő, egész éves kedvezményrendszert vezetett be. Ennek részleteiről ide kattintva érhető el bővebb…
Tovább olvasomMiskolc régen: érdekességek a múltból
Mai visszatekintésünkben nem állunk meg egyetlen korszaknál, inkább arra fókuszálunk, hogy az elmúlt évszázadban városunk mi mindenben változott meg és milyen mértékben, valamint kísérletet teszünk annak szemléltetésére, hogy a változások mögött milyen folytonosságok lapulnak a letűnt korok és napjaink között. Ez a fiatal hölgy a második avasi kilátó, a köznyelvben Rákóczi-őrtoronynak nevezett épület előtt áll modellt a fotósnak. A fényképet Horváth Ida adományozta a Fortepannak, ahol az 1925-ös évszám szerepel, a kép azonban minden bizonnyal később készült, ugyanis Reiman Zoltán kutatásai szerint a kilátó 1934-re készült el, mely végül az…
Tovább olvasom