Zavarjuk le a régiségvásárt a villamossínekről! – fejezi ki kérését egy miskolci

Megosztás

A miskolci Régiségvásárt évek óta hagyományosan a Széchenyi István úton a Városház tér és a Villanyrendőr között rendezik meg, minden hónap első vasárnapján. Lehet téli zimankó, nyári kánikula, az eseményre több százan látogatnak ki. Sokan csak sétálnak egyet és legeltetik a szemüket a változatos portékákon, mások sportot űznek az ódon holmik gyűjtéséből, de egy biztos: keveseknek jut eszébe, hogy bármiféle gondot okoz a színes forgatag. Ám az utóbbi években megszokhattuk, hogy mindig akad egy-két zsörtölődő, akiknek semmi sem jó.

“Jó lenne, az ún. Régiségvásárt olyan helyen rendezni – mint most a Hősök terén és környékén -, ahol nem zavarja a villamos közlekedést és ezzel nem okoz a Városnak többletkiadást – pótló buszok üzembeállítása -, minden hónapban!” – szól a rövid és nyilvános panasz.

Közel kétszáz hozzászólás érkezett erre a problémafelvetésre. A vélemények ugyanolyan tarkák, mint egy-egy vásár kínálata, de a legtöbben arra kérik a bejegyzés szerzőjét, hogy legyen kicsit elnézőbb és türelmesebb. Egy hónapban egyszer igazán ki lehet bírni ezt a “felfordulást”.

Ráadásul a többség szerint a Hősök terén és környékén, sőt a város más részén sincs elegendő hely egy ekkora rendezvényhez. Mások szerint az is megoldást jelentene, ha ez idő alatt ugyanúgy járnának a villamosok – valaki felveti, hogy a jármű csöngessen többször -, hiszen a síneken nincs kirakodás.

A legvitriolosabb kritika szerint irigylésre méltó, hogy valakinek ez jelenti a legnagyobb problémát az életében, de innen már csak egy lépés, hogy a labdázó gyerekek miatt bezárassunk egy sportpályát. Ezzel egy közelmúltban történt ceglédi esetre utalt a kommentelő, ahol két idős embernek elege lett a gyerekzsivajból és a labdapattogtatásból, ezért beperelték az önkormányzatot.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek