Sajtóértesülések szerint Gedei Norbert a Blikket maga mögött hagyva az Index.hunál lesz a szórakoztató, magazinos tartalmakért felelős főszerkesztő-helyettes. A Media1 tudomása szerint a két lap még kedden bejelenti a hírt. Az Index eddigi főszerkesztő-helyettesei, Kitzinger Szonja és Ilku Miklós megtartják pozíciójukat. Gedei állítólag csak a szórakoztató és magazinos tartalmakért felel majd. Gedei Norbert a kilencvenes évek végén kezdett a Vasárnapi Blikk rovatvezetőjeként, 2009-től 2016 áprilisáig a Blikk főszerkesztő-helyettese, majd főszerkesztője volt egészen múlt év augusztusáig.
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Négyen is milliárdosok lettek itthon 2020-ban
Tavaly közel 2800-an lettek milliomosok, négyen pedig milliárdosok a Szerencsejáték Zrt. játékosai közül – számolt be róla a Forbes magyarországi kiadása. Az ötös lottó 63 éves történetének eddigi legnagyobb nyereményét tudhatta magáénak az a játékos, aki 38 hét halmozódás után telitalálatot ért el szelvényével, és így 6,431 milliárd forintot nyert – tudatta az MTI-vel a Szerencsejáték Zrt. Ez a játékos lett 2020 első milliárdosa, akihez július közepén csatlakozott egy másik, aki 1,7 milliárd forintot nyert az ötös lottón. Közvetlenül karácsony előtt – 21 hét halmozódás után – 3,959 milliárd forintot…
Tovább olvasomPalkovics állítólag benyújtotta a lemondását, de Orbán ezt nem fogadta el
A 444.hu értesült róla, hogy az innovációs és technológiai miniszter tavaly év végén le akart köszönni posztjáról, de a kormányő továbbra is számít a munkájára. A miniszterelnök sajtófőnöke szerint kacsa a hír. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter volt sokáig a negyedik Orbán-kormány legerősebb embere, az elmúlt hónapokban a miniszterelnök viszont elkezdte visszavágni a jogosítványait – mutatott rá a 444.hu. Az innovációs tárcától előbb elvették az uniós pénzek felügyeletét, most pedig egymás után építik le a rendszerben Palkovics fontos embereit. Az említett holnap úgy tudja, hogy tavaly év végén a…
Tovább olvasomNyolcvanmillióra bírságolták a Spart
Jogerősen 80 millió forint termékpálya-felügyeleti bírságot szabott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Spar Magyarország Kft.-vel szemben – írja a hvg.hu. A Nébih indoklása szerint: a Spar több élelmiszeripari beszállító esetében is tisztességtelen üzleti magatartást tanúsított, amikor mérhető forgalmi cél meghatározása nélkül fix bónusz megfizetésére kötelezte őket. Az utólag fizetendő visszatérítés, azaz bónusz csak akkor felel meg a törvényi előírásoknak, ha azt tényleges forgalomnövekedésben megnyilvánuló többletteljesítmény alapján számolják el. Az ezt nélkülöző fix bónusz kikötése mindenképpen jogsértő. A vizsgálatra kiválasztott tíz beszállító közül a cég ötöt kötelezett fix bónusz…
Tovább olvasomFigyelem! Visszajár a helyközi diákbérletek ára – de be kell tartani egy fontos határidőt
Megszületett a döntés arról, hogy nem járhatnak pórul azok a diákok, akik már megvásárolták a helyközi diákbérletet januárra. A kormány ugyanis rettentően sokáig húzta-halasztotta a döntést, de végül úgy rendelkezett, a középiskolások maradnak a digitális oktatásnál még legalább egy hónapon át. Sokan pedig már megvették a bérletet előre. Kezelési költség nélkül váltják vissza a januári helyközi diákbérleteket – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel. A kormány az egyéb védelmi intézkedésekkel együtt a középiskolák, a szakképző és a felsőoktatási intézmények digitális munkarendjét is meghosszabbította 2021. február elsejéig.…
Tovább olvasomElutasították a nyomozást a 210 millióért megvásárolt kínai maszkgyártó gép ügyében
Elutasította a Pest Megyeri Rendőr-főkapitányság, hogy Hadházy Ákos független parlamenti képviselő feljelentésére nyomozást indítson egy látványosan túlárazott maszkvarró gép ügyében – írt a 444.hu. Az eszközt tavaly áprilisban mutatta be Orbán Viktor miniszterelnök az egyik videójában, amit a sátoraljaújhelyi börtönben üzemeltettek be. A kisfilmben az hangzott el, hogy a gép egy hónap alatt 2,8 millió maszkot képes előállítani, ez azonban téves adat volt. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Hadházy Ákos kérdésére írásbeli válaszban azt közölte, hogy a gép valójában kevesebb maszkot gyárt, és az időarányos több mint ötmillióhoz képest még csak 890 ezret…
Tovább olvasomFigyelem, márciustól lesznek elérhetőek az szja-bevallási tervezetek
A közlemény szerint a NAV idén is minden adózónak, a magánszemélyeken túl az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek is készít szja-bevallási tervezetet. A tervezet vagy ügyfélkapus, e-személyi igazolvánnyal történő vagy telefonos azonosítás után 2021. március 15-étől lesz elérhető a NAV honlapján. Akik a hivatal segítsége nélkül maguk szeretnék elkészíteni bevallásukat, azok már most hozzáférnek a 20SZJA bevallási nyomtatványhoz, a kitöltéséhez szükséges webes felülethez és a hagyományos általános nyomtatványkitöltő programhoz (ÁNYK).A webes kitöltőprogram a legegyszerűbben a NAV eSZJA oldaláról érhető el. Az elkészített bevallások leggyorsabban elektronikusan…
Tovább olvasomOrbán államtitkára azt állítja, cenzúrázzák őt Twitteren
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint a közösségi média elnémítja a konzervatív, jobboldali hangokat. Hétfőn azt állította, hogy egyik napról a másikra csaknem 200 követőjétől fosztotta meg őt a Twitter. Facebookon arra emlékeztette követőit, mostánban sok szó esik a Twitterről, ami semmi másból nem áll, minthogy felfüggesszék vagy letiltsák a nekik nem tetsző hangokat. Emlékeztetett, hogy tavaly szeptemberben az oldal mindenértesítés nélkül letiltotta a magyar kormány hivatalos fiókját Hivatalos bocsánatkérés vagy válaszlevél azóta sem érkezett – tette hozzá. Az államtitkár szerint hétfőn viszont „újabb szintet léptek”, egyik…
Tovább olvasomA DK magyarázatot kér Orbántól a megnövekedett államadósság miatt
Felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt a Demokratikus Koalíció, hogy magyarázza meg, miért magasabb az államadósság a 2010-es szintnél. A párt alelnöke, Varju László a hétfői online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, az államadósság összege „lassan kétszer akkora”, mint 2010-ben volt. A politikus hangsúlyozta, a miniszterelnök 2011-ben még arról beszélt, hogy az államadósság nem közgazdasági probléma, hanem egy ellenség, amelyet „ha nem győznek le, akkor az ellenség győz le minket”. Hozzátette, a kormányfő akkor azt is mondta, hogy egy nemzetet kétféleképpen lehet leigázni, karddal vagy adóssággal. A DK alelnöke közölte: ezek szerint „hazánkat legyőzte…
Tovább olvasomDeutsch Tamás lemondott minden európai parlamenti tisztségéről
Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti csoportjának szóvivője a Népszavával közölte, hogy Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő lemondott minden európai parlamenti bizottsági tisztségéről. A magyar politikus döntése csupán formalitás, hiszen a néppártiak tavaly év végén megfosztották minden politikai szerepvállalás lehetőségétől. A lap értesülései szerint a Fidesz EP-delegációja fog javaslatot tenni a tisztség betöltőjére, akiről a testületnek kell majd később döntenie.
Tovább olvasom