Négyen is milliárdosok lettek itthon 2020-ban

Megosztás

Tavaly közel 2800-an lettek milliomosok, négyen pedig milliárdosok a Szerencsejáték Zrt. játékosai közül – számolt be róla a Forbes magyarországi kiadása.

Az ötös lottó 63 éves történetének eddigi legnagyobb nyereményét tudhatta magáénak az a játékos, aki 38 hét halmozódás után telitalálatot ért el szelvényével, és így 6,431 milliárd forintot nyert – tudatta az MTI-vel a Szerencsejáték Zrt. Ez a játékos lett 2020 első milliárdosa, akihez július közepén csatlakozott egy másik, aki 1,7 milliárd forintot nyert az ötös lottón. Közvetlenül karácsony előtt – 21 hét halmozódás után – 3,959 milliárd forintot nyert valaki, ami a játék történetének ötödik legnagyobb nyereménye. A hatos lottó tavalyi egyetlen milliárdos nyertese 1,376 milliárd forintot vihetett haza.

A tájékoztatás szerint továbbra is az ötös lottónak köszönhetik a legtöbben milliós nyereményüket, ezen a játékon 1150 játékos nyert egymillió forintnál nagyobb összeget. De vált milliomossá játékos a hagyományos, papír alapú kaparós sorsjegyeknek köszönhetően is, ahogy Jokerrel, Puttón, Luxoron és Kenón is. A Skandináv lottó esetében nyolcan örülhettek százmillió forint feletti összegnek. Tippmixen az év legnagyobb nyereménye közel 17 millió forint, a Tippmixprón több mint 10 millió forint volt – közölte a Szerencsejáték Zrt.

Forbes.hu

Kapcsolódó cikkek