30 milliárd forintot nyerhetett egy magyar játékos az Eurojackpoton

Telitalálata volt egy magyar játékosnak az Eurojackpoton, nyereménye mintegy bruttó 30 milliárd forint – közölte a Szerencsejáték Zrt. az MTI-vel szombaton. Ez minden idők legnagyobb magyarországi eurojackpot-nyereménye. A Portfolio.hu számításai szerint ezzel a nyertes rögtön a 100 leggazdagabb magyar között találta magát. Nem ő az első magyar Eurojackpot nyertes, de ő nyerte eddig a legtöbb pénzt. 2017-ben volt már egy magyar nyertes, ő akkori árfolyamon átszámítva 7 milliárd forintot vihetett haza, tavaly januárban pedig 4 milliárd forintot nyert valaki Magyarországról. A főnyeremény mellett most két másik magyar játékos fejenként mintegy 300 millió…

Tovább olvasom

Huszonöt darab négyes találat volt az ötöslottón

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait. A Szerencsejáték Zrt. Számsorsolásán az alábbi számokat húzták ki:  14, 36, 38, 45, 55.  Azaz  tizennégy, harminchat, harmincnyolc, negyvenöt és ötvenöt. Telitalálatos szelvény nem volt, négyes viszont huszonöt darab is, ők valamivel kevesebb mint 1,8 millió forintot nyertek. Háromtalálatos szelvényből 2315 akadt, kettesből pedig közel 66 ezer; ezekkel 21, illetve 1,9 ezret lehetett kasszírozni.

Tovább olvasom

Az előző évben közel 500 milliárd forint nyereményt fizetett ki a Szerencsejáték Zrt.

Több mint 700 milliárd forint volt a tavalyi árbevétele a Szerencsejáték Zrt.-nek, ami 22 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit – írja a Haszon.hu a cég beszámolójára hivatkozva. Az is kiderült, hogy 490 milliárd forint nyereményt fizettek ki, vagyis napi átlagban 1,3 milliárdot. A cég adózott eredménye pedig meghaladta a 28 milliárdot. A cikk szerint a társaság 2021-ben 131 milliárd forintot fizetett ki egyebek mellett adók, járulékok, díjak, osztalék formájában, ami 12 százalékkal múlta felül a korábbi várakozásokat.

Tovább olvasom

Ezek az ötös lottó eheti nyerőszámai

A tét 3,15 milliárd forint volt az ötös lottó sorsolásán, azonban nem volt telitalálatos. A kihúzott számok a következőek: 3, 17, 36, 66, 80.   A telitalálat ezen a héten 3,155 milliárd forintot ért, de nem volt ilyen. A négyesekre 1,63 millió forintot, a hármasokra 18 155 forintot, a kettesekre 1670 forintot fizetnek. A jokerszám 671542 volt. A jövő héten a telitalálatos ötös lottó szelvényre 3,33 milliárd forintot fizetnek majd.

Tovább olvasom

Végigrabolta Miskolcot a férfi, majd az egészet elvesztette szerencsejátékon

A rablások még májusban és júniusban történtek, ám tartozásai kiegyenlítéséhez még kicsit szerencsejátékozott is, rajtavesztett. A hét elején elfogták. A rendőrségre 2021. május 15-én a kora délutáni órákban érkezett bejelentés arról, hogy Miskolcon, a Szentpéteri kapui városrészen kiraboltak egy dohányboltot, majd május 23-án este egy üzemanyagtöltő állomáson, míg június 1-jén egy Király utcai dohányboltban történt rablás. Mindhárom esetben egy férfi, késsel a kezében követelte a bevételt. A bűncselekmények során személyi sérülés nem történt, a keletkezett anyagi kár a hétszázezer forintot nem haladta meg.   A Miskolci Rendőrkapitányság az elkövető azonosítása…

Tovább olvasom