A DK elnöke a jelenlegi kormány káoszt és tömeges halált okoz. „A halál kormánya ez. Rend helyett káoszt, egészség helyett tömeges halált hoztak. Fél év nem volt elég, hogy felkészüljenek. Pedig a főmufti már novemberben tudta, hogy baj lesz. Ennek a következménye, hogy minden korábbinál többen, 207-en haltak meg koronavírusban. 1170-en pedig lélegeztetőgépen vannak. Ma Magyarországon tíz elhunytból három-négy a Covid áldozata. Ezt sikerült ennek a kormánynak elérni” – írta közösségi oldalán a korábbi miniszterelnök.
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Fájó döntés: lefújták a Balaton Soundot és a VOLT Fesztivált is
Idén biztosan elmarad a VOLT és a Balaton Sound, mindkét vidéki fesztivált áttették 2022-re – tudta meg az Index a szervezőktől. Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója szerint lehetetlen egy nyár eleji nagy fesztivál biztonságos megvalósítása, ennek ellenére bíznak abban, hogy látogatók megértik a döntésüket. „A Balaton Sound mára Európának egyik fontos, Magyarországnak pedig a legjelentősebb elektronikus zenei fesztiválja lett, amely komoly turisztikai vonzerővel bír és több tízezer hazai és külföldi vendéget jelent évente” – mondta Fülöp Zoltán, fesztiváligazgató. Hangsúlyozta: egyelőre azonban nem látják annak realitását, hogy nyár közepére a nemzetközi…
Tovább olvasomHiába tombol a járvány, a kormány ismét milliárdokat csoportosít át versenysportra és magyarságkutatásra
A kormány ismét átcsoportosításokat hajt végre a költségvetésben – derül ki egy március 17-ei határozatból, amelyet a HVG szúrt ki. A rendkívüli kormányzati intézkedések tartalékából összesen 3,6 milliárd forintot vettek ki. Ebből egymilliárdot kap az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sporttevékenységek, azon belül versenysport és szakmai tevékenységek támogatása céljára. Másik 1,2 milliárd forintot az Emmi alatt működő Magyarságkutató Intézet kap. Ezen belül egymilliárdot dologi kiadásokra, 200 milliót pedig személyi juttatásokra és járulékokra fordíthatnak. A tartalékból jut 930 millió a katasztrófavédelemnek és 400 millió a Miniszterelnökségnek nonprofit szervezetek és köztestületek támogatására. A…
Tovább olvasomA Fidesz legnagyobb problémája a járvány közepén, hogy nem voltak lobogók a nemzeti ünnepen – ráadásul kiderült, nettó hazugság
A fideszes megmondóember rámutatott a koronavírus-járvány közepén tapasztalható legnagyobb gondra, hogy nem volt az utakon és a hidakon nemzeti lobogó Budapesten. Karácsony Gergely villámgyorsan bebizonyította, hogy kormánypárti emberünk már megint hazudott. De a reakció vége sikerült a legjobban. „Március 15-én, Budapesten közlekedve megdöbbenve tapasztaltuk, hogy az 1990-es rendszerváltás óta először nincsenek föllobogózva nemzeti ünnepünkön sem a főútvonalak, sem a közterek, sem hídjaink. Ez a mulasztás egészséges hazafias jóérzésünkön kívül jogszabályokat is sértett” – írta Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője levélben Karácsony Gergely főpolgármesternek. Láng Zsolt szerint a lobogózás elmaradása nem csak…
Tovább olvasomA kormány fejezze be az önkormányzatok elleni hadjáratát és tekintse őket partnernek
Az Orbán-kormány szinte teljes egészében arra használja fel a járványhelyzetet, hogy a településeken újabbat és újabbat rúgjon, természetesen leginkább az ellenzéki vezetésű városokon. Hogy is van ez az összefogás dolog? A kormány tovább folytatja településellenes politikáját, az önkormányzatok jogainak szűkítését, mondta Keresztes L. Lóránt, az LMP frakcióvezetője a kormány településszervezéssel összefüggő törvénymódosítását értékelve. Arra készülnek, hogy durva beavatkozzanak a településtervezés évtizedes rendszerébe. Elég csak Budapest és Miskolc helyzetére gondolnunk, hogy az elmúlt másfél évben milyen bosszúhadjárat zajlott a Fidesz részéről az ellenzéki vezetésű városok ellen, különösen Karácsony Gergelyen keresnek állandóan…
Tovább olvasomElbocsátási hullám küszöbén, a kiskereskedők a bruttó bérek 100%-át kérik a kormánytól, hogy ezt megelőzzék
Az ötlet rengeteg vállalkozást megmenthet a biztos csődtől, de vajon a kormány valóban meg akarja-e menteni őket, vagy csak szavakkal szónokol? Itt a javaslat, ami nagyon sok ember számára jelentené a túlélést. Egymás után adják be a kulcsot a divatáru-kiskereskedelmi láncok Magyarországon. A járvány miatti korlátozások átlagosan 50 százalékos forgalomkiesést jelentettek a szektornak, de van olyan cég, amelynek 70 százalékos árbevétel-csökkenést kellett elkönyvelnie. A rohamosan csökkenő forgalom mellett egyre kevesebben tudják fizetni az üzletek békeidőben megállapított bérleti díjait, és megkezdődtek a tömeges elbocsátások – közölte a Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesülete,…
Tovább olvasomZsombi máris megkapta a méregdrága kezelést, egyelőre küzd a mellékhatásokkal
Az SMA-szindrómában szenvedő kazincbarcikai kisfiú átmenetileg rosszabbul van, de ezek a mellékhatások mindenkinél jelentkeznek. Utána ő is látványosan ráléphet a gyógyulás útjára. Néhány nappal ezelőtt ugyanis megkapta a Zolgensma gyógykezelést az SMA legsúlyosabb, 1-es típusában szenvedő kazincbarcikai kisfiú. Zsombi most még a kezelés utáni mellékhatásokkal küzd, és hosszú az út a teljes gyógyulásig, de ma már nemcsak remény, hanem ígéret számára a teljes értékű élet. Egy hónappal ezelőtt gyűlt össze a kezeléshez szükséges irdatlan, 730 millió forintos keret. A nagy örömhír után a család azonnal jelezte is ezt a Bethesda…
Tovább olvasomHadházy szerint Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea Dubajban járt
Ha a mellékelt dokumentum valódi (minden jel szerint az), akkor a Gázszerelő és a Műsorvezetőnő a március 15.-i hosszú hétvégét pont Dubajban töltötték együtt. Az Önök pénzéből. Pedig a Főnök kifejezetten kérte, hogy ne menjen senki Dubajba – írta közösségi oldalán Hadházy Ákos országgyűlési képviselő. Sokan vártuk az ifjú párt a kisgépes terminál bejáratánál, de az utasok kisbuszba szálltak és máshol hagyták el a repülőteret- az kérdés, hogy vajon akkor hol ellenőrizték az útlevelüket??? A két utas maszkban szállt ki, de nagyon hasonlítottak a Gázszerelőre és a Műsorvezetőnőre. Ha dublőrök…
Tovább olvasomMeghalt a tanárnő, akit megszurkált egy kínai férfi a Honvédkórházban
Elhunyt az a tanárnő, akit egy őrjöngő kínai férfi szurkált össze a Honvédkórház egyik covid-osztályán – írja a Blikk. Szombaton a VI. kerületi intézményben a korábban lélegeztetőgépen lévő 37 éves férfi felkelt az ágyából, magához vette a veszélyes orvosi eszközt és rátámadt a mélyaltatásban lévő, mozdulatlan nőre. Tettével életveszélyes sérüléseket okozott, súlyosan megsebesítette áldozata mindkét szemét, valamint a testén is ejtett szúrásokat. Az évtizedek óta pedagógusként dolgozó Marianna fején lévő szúrások az agyát is érintették. A kínai férfi drogelvonási tünetek miatt kezdett ámokfutásába, összesen öt embert sebesített meg, mielőtt elfogták…
Tovább olvasomA turisztikai támogatások 84 százalékát fideszes önkormányzatok kapták, a feljelentés után a nyomozók meg sem vizsgálták az esetet
Ötszázszor több pénzt kaptak tavaly a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelete alatt működő Magyar Turisztikai Ügynökségtől a fideszes vezetésű önkormányzatok, mint az ellenzékiek – írta a G7. A lap összeállítása szerint a legtöbb támogatást Balatonfüred önkormányzata kapta, összesen 6,3 milliárd forintot. Ezt követte Debrecen 5,3 milliárd és Esztergom 5 milliárd forinttal. A top 10-ben szerepel több olyan település is egyenként 2-3 milliárdos támogatással, amelyről elsőre nem a turizmus jut eszünkbe; ilyen például Csurgó, Csorna vagy Berettyóújfalu. Erre a tízes listára egyetlen olyan település került, ahol nem fideszes a polgármester: a 655…
Tovább olvasom