Megint a haverok: Orbán Ráhel barátnője lett a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese

Portfóliójának vélhetően legkomolyabb eleme az, hogy a miniszterelnök lányának egykori évfolyamtársnőjének mondhatja magát. Bizonyára véletlen egybeesés, hogy megkaphatta ezt a zsíros állást. Kettéosztották a Magyar Turisztikai Ügynökségtől négy év után távozó Könnyid László turizmusszakmai vezérigazgató-helyettes felügyelete alá tartozó területeket – vette észre a turizmus.com beszámolóját a Hvg.hu. A jövőben Jakab Zsófia marketing- és kommunikációs vezérigazgató-helyettesként, Bődi Ivett pedig a turizmusstratégia megvalósításáért felelős vezérigazgató-helyettesként segíti az MTÜ célkitűzéseinek megvalósítását – mondta Guller Zoltán vezérigazgató egy szakmai rendezvényen. „Zsófi feladata, hogy vendégeket hozzon, Ivett dolga a szakmai terület irányítása lesz” – tette közérthetővé Guller Zoltán a…

Tovább olvasom

Hadházy: Semmi nyoma az államilag rendelt, 2,3 milliárd forintos imázsfilmnek

2018 júliusában 2,3 milliárd forintos szerződést kötött a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda a Magyar Turisztikai Ügynökséggel (MTÜ). Ekkor mindössze néhány hónap telt el azóta, hogy Guller Zoltán, az MTÜ elnöke nyíltan a segítői közt emlegette a miniszterelnök lányát, Orbán Ráhelt, mint aki részt vesz a turizmus nagyívű reformjában. Az MTÜ a pénzért cserébe a Kárpát-medence értékeit bemutató kreatív dokumentumfilm elkészítését, illetve ehhez kapcsolódó könyv kiadását és rendezvények szervezését vállalta. Hadházy Ákos független képviselő azonban három hónapja hiába próbál nyomára bukkanni a filmnek. Amikor közérdekű adatigénylést nyújtott be, az MTÜ először…

Tovább olvasom

“A turizmusnak messze az tenné a legjobbat, ha megszabadulhatna Orbán Ráheltől és turisztikai ügynökségétől”

A miniszterelnök és a lányához köthető turisztikai ügynökség teljesen átformálta a szektort, természetesen a fideszes kiváltságosok és közvetlen köreik kapták az elképesztő mennyiségű EU-s támogatásokat óriási részben. Az egész turizmus fellélegezhetne, ha végre nem csak az élősködők kapnának a brüsszeli pénzekből, hanem azok is, ahol valóban nagy szükség van rá. A részleteket Sermer Ádám fedte fel új felfogású imázsfilmjében. “A koronavírus-járvány árnyékában az Orbán Ráhelhez köthető Magyar Turisztikai Ügynökségen keresztül teljesen átalakították a magyar turisztikai szektort. A kormányzat a fideszes kiváltságosok teljesítmény nélküli vállalkozásaira öntötte az uniós támogatásokat, és mellé…

Tovább olvasom

Kormánycég fizetett terasznyitást ünneplő celebek posztjaiért

Több ismert közéleti személyiség, celeb is fotót posztolt a terasznyitásról a hétvégén. A bejegyzésekben a hírességek jellemzően napfürdőzve dicsérték a nyitást. Ilyen képet tett közzé többek között Király Linda, Debreczeni Annoni Zita vagy Dobó Kata is – szúrta ki a HVG. A hírességek képei alatt ott van a #reklám hashtag, némelyikben a Csodás Magyarország Instagram-oldalának linkje is szerepel, amely a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) tulajdona. Az MTÜ vezérigazgatója egyébként Guller Zoltán, akit a saját bevallása szerint többek között Orbán Ráhel, a miniszterelnök lánya ingyen lát el tanácsokkal. A teraszok megnyitását a kormány 3,5 millió beoltotthoz kötötte, amit péntekre ertünk…

Tovább olvasom

A turisztikai támogatások 84 százalékát fideszes önkormányzatok kapták, a feljelentés után a nyomozók meg sem vizsgálták az esetet

Ötszázszor több pénzt kaptak tavaly a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelete alatt működő Magyar Turisztikai Ügynökségtől a fideszes vezetésű önkormányzatok, mint az ellenzékiek – írta a G7. A lap összeállítása szerint a legtöbb támogatást Balatonfüred önkormányzata kapta, összesen 6,3 milliárd forintot. Ezt követte Debrecen 5,3 milliárd és Esztergom 5 milliárd forinttal. A top 10-ben szerepel több olyan település is egyenként 2-3 milliárdos támogatással, amelyről elsőre nem a turizmus jut eszünkbe; ilyen például Csurgó, Csorna vagy Berettyóújfalu. Erre a tízes listára egyetlen olyan település került, ahol nem fideszes a polgármester: a 655…

Tovább olvasom

Bicskanyitogató, ahogy a 300 milliárdos turisztikai támogatás óriási hányadát haveroknak osztogatták szét

Az összes támogatott 0,16%-a (!) vitte el a 300 milliárd felét, lepődjünk meg, óriási arányban a Fidesz-KDNP-hez köthető haverok, cimborák, ismerősök. Amennyi pénzt elszórt ezzel csak 2020-ban a szervezet, azzal hatalmasat lehetett volna lendíteni a járvány miatt megfeneklett turisztikai ágazaton. De ezt is elherdálták. A Válasz Online szedte össze az elérhető adatok arról, hogy a Rogán Antal minisztériuma által felügyelt Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Kisfaludy-programjában kiknek járt vissza nem térítendő támogatás.  Az MTÜ-t Guller Zoltán vezeti, aki 2018-ban még a segítői között emlegette Orbán Ráhelt, akinek aztán az ismerősei jó pozíciókba kerültek az MTÜ-nél. Guller legutóbb…

Tovább olvasom

A rekord-dislike áradat után törölte a kormányt ajnározó videóját a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója

Már zárt körben sem érhető el az a videó, amelyben a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója mondta el, mennyire sokat segített az ágazaton a kormány és milyen keveset tett Brüsszel – szúrta ki a Telex. Guller Zoltán a kormányzatnak küldött hálálkodást azután tette nem nyilvánossá, hogy 11 like-ot (kedvelést) és legalább négyezer dislike-ot (nemtettszést) gyűjtött be a Facebookon. Azután már nem lehetett látni a reakciókat, ám vasárnapra a videó teljesen eltűnt. Pedig abból az érdeklődő megtudhatta, hogy: „Az elmúlt hónapok bizonyították, hogy ebben a harcban egyedül vagyunk. Csak magunkra tudunk számítani. Brüsszelben…

Tovább olvasom

A Magyar Turisztikai Ügynökség az adatvédelmi hatóságnak se árulja el, hogy kik bírálják a pályázatokat

Nem hozza nyilvánosságra a milliárdos Kisfaludy pályázatokat elbírálók nevét a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) – számolt be a hírről a K-Monitor. Ezt az MTÜ még a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak sem volt hajlandó elárulni. Az adatvédelmi hatóság honlapjára február 4-én került fel egy dokumentum, mely szerint egy bejelentő kifogásolta a hatóságnál, hogy az MTÜ nem válaszolta meg érdemben tavaly márciusi adatigénylését, hogy kik alkotják azt a „szakmai grémiumot”, akik a pályázati rendszeren kívül benyújtott támogatási kérelmek elbírálásában vesznek részt. Mivel az MTÜ érdemben nem válaszolt a közérdekű adatigénylést benyújtó személynek, a hatóság…

Tovább olvasom

Ki kell adnia az eddig titkolt, milliárdos állami támogatások adatait a turisztikai ügynökségnek

A Fővárosi Törvényszék első fokú döntése alapján a Magyar Turisztikai Ügynökségnek (MTÜ) nyilvánosságra kell hoznia az általuk kiosztott támogatások adatait, írja a 24.hu. A törvényszék szerint az MTÜ és az irányítása alá tartozó állami cégek közpénzek felhasználásával végzik tevékenységüket, az alaptörvény pedig kimondja, hogy a közpénzekkel gazdálkodó szervezetek kötelesek a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekkel. Az ügynökség korábban egyedi döntésekre hivatkozva, a nyilvánosság kizárásával osztott szét nagy összegű támogatásokat. A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, Sebián-Petrovszki László 2020. március 1-jén közérdekű adatigényléssel akarta kikérni az MTÜ, valamint a Kisfaludy2030 Turisztikai Zrt. összes támogatási szerződését…

Tovább olvasom

Ez komoly? “Brüsszel és Budapest nem segít, ám kormányunk az első pillanattól a turisztikai szektor mellett áll”

A Nemzeti Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója éppen az utóbbi időszakban legsúlyosabban érintett szektornak küldte el üzenetét, amiből csak úgy süt a kormánypropaganda. Érdemes megkérdezni a vendéglátóiparban dolgozókat, ők is úgy látják-e, mint a fehérgalléros úriember, hogy Orbánék kezüket-lábukat törték, hogy segítsenek rajtuk. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója, Guller Zoltán a turisztikai szektornak küldött videoüzenetét azzal kezdte, hogy a járvány miatt „a turisztikai szezon legszörnyűbb éve van mögöttünk”, de „mindenki küzd, mindenki harcol”, majd nekiment a kormány ellenségeinek, Brüsszelnek és Budapestnek: „Az elmúlt hónapok bizonyították, hogy ebben a harcban egyedül vagyunk. Csak magunkra tudunk számítani.…

Tovább olvasom