Amit nyilván az érintett ágazatokban nem fognak továbbhárítani a fogyasztókra és az ügyfelekre, ahogy eddig sem ezt láttuk semmiben. Vagy mégis? Így kívánt nekünk boldog karácsonyt a Fidesz 2022-ben. December 23-án módosította a kormány az extraprofitadóról szóló rendeletét. A mai nappal, vagyis 2022. december 24-vel hatályos módosítás szerint a gyógyszergyártóknak már az idei árbevételük után különadót kell fizetniük. A rendelet alapján bevételük 50 milliárd forintot meg nem haladó része után egy százalék, az 50-150 milliárd forint közti bevételük után három százalék, bevételük 150 milliárd forintot meghaladó bevételük után nyolc százalék…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Meghalt Bak Imre Kossuth-díjas festőművész
Életének 83. életévében, 2022. december 23-án meghalt Bak Imre Kossuth-, és Herder-díjas festőművész. Bak Imre az 1960-as évek derekán induló magyar művészgeneráció kimagasló tagja volt, aki példátlanul következetes, párját ritkítóan változatos, több mint fél évszázados művészeti pályát tudhatott magáénak. Festményei eredendően geometrikus szerkezetűek. Kassák Lajos, Korniss Dezső és az Európai Iskola neoavantgárd hagyományainak folytatója volt, aki lépést tartott a nemzetközi képzőművészeti törekvésekkel. Bak Imre művei olyan kiemelkedő külföldi közgyűjteményekben is megtalálhatóak mint a londoni Tate Modern, a New York-i Metropolitan Museum, a stockholmi Moderna Museet, a berlini Nationalgalerie, a bécsi…
Tovább olvasomMagyarország legnagyobb karácsonyfája jelenleg a Megyeri híd
Ismét meglepetéssel készült a közlekedőknek a Magyar Közút, a hídból gyönyörű, gigantikus karácsonyfát varázsolt. A Magyar Közút hagyományt teremtve immár második alkalommal alakította át karácsonyfává az M0-s autóúton található Megyeri-hidat az ünnepi szezon alatt – írják közleményükben. A tavalyi év sikere után rengeteg pozitív visszajelzést kapott a társaság, így nem volt kérdés, hogy idén is ezzel az egyedülálló látványossággal készülnek karácsonyra a közutasok. Hozzáteszik ugyanakkor, hogy „energiatakarékossági okokból idén csak az alap díszvilágítását felhasználva váltott zöld színre a híd, de cserébe ezúttal mind a két pilont átszínezik két hétvégén át.”…
Tovább olvasomPataky Attila: Zámbó Jimmy Miskolcon már fegyvert fogott rám egy vita során
A mai napig hatalmas homály övezi az évezred elején történt halálos baleset körülményeit, hogyan is vesztette életét Zámbó Jimmy az ominózus pisztolyos helyzetben. Rengetegen a mai napig kételkednek, hogy egyszerű baleset lett volna, túl sok gyanús körülményre figyeltek fel. Pedig ez már nem az első fegyveres esete volt. Pataky Attila, az Edda frontembere most megosztott egy történetet arról, amikor 1998-ban egyszer egy vitájuk során Jimmy elővett egy fegyvert és ráfogta, ott vége is lett mindenféle barátságnak. A részleteket a Blikk cikkében olvashattuk. Az 1998-as eset a fellépési sorrend miatt történt…
Tovább olvasomRég láttunk már ilyet: 400 forint alatt az euró
Az árfolyam már 420-nál is járt nemrég, az EU-s megállapodás hatására viszont a jelek szerint kezdenek megnyugodni a kedélyek. Bár Orbánéknak így is kemény feltételeknek kell megfelelniük, ha meg akarjuk kapni az uniós pénzeket. Pénteken 17 óra körül a forint kicsit erősödni tudott, és ez a kis változás lélektani határt tört át: 400 forint alá süllyedt az euró árfolyama – írja a Portfolio. „Utoljára november első felében láttuk itt a kurzust, akkor sem sokáig, csupán néhány napra. Hogy ezúttal tartósabb lesz-e, nehéz megmondani, az év végére nagyon el szokott tűnni…
Tovább olvasomÍtélet: ismét valótlanságokat állított a TV2 és a Tények
Ez már nem is meglepő, szinte hetente születik ilyen ítélet az utóbbi években, különösen a választások utáni időszakban. Az aktuális áldozat ezúttal Varga Zoltán vállalkozó. A tévéműsorban ismét totális valótlanságok hangzottak el tényként közölve. Varga Zoltán, a Centrál Médiacsoport tulajdonosa elsőfokon sajtópert nyert a TV2 és a Tények ellen – írja a Media1. A bíróság kimondta, hogy a TV2 a műsorban, illetve annak weboldalán is valótlanságokat állított a vállalkozóról, és helyreigazításra kötelezte a tévétársaságot. A Tényekben valótlanul híresztelték, hogy Varga Zoltán természetvédelmi területen kezdett sportközpontot építeni, hogy a budai villája mellett…
Tovább olvasomVarga Judit a mézeskalácssütésnél is „hazafias és igaz”
Igazságügyi miniszterünk ezt mézeskalácsainak díszítése során bizonyítja, de Novák Katalin is karácsonyi hangulatba került. Magyarország vezető politikusai már nagyon érzik a karácsonyt, így ha valaki épp az ellenkezőjében van most, annak érdemes tovább görgetnie. Még nincs késő, simán el lehet lesni az igazságügyminiszter mézeskalács-díszítési technikáját. A legünnepibb hangulatba látványosan Novák Katalin került, a köztársasági elnök már napokkal ezelőtt összerakta a saját készítésű szaloncukrait. Lehet, hogy Novák Katalinnak idén kevesebb ideje jutott a konyhában szorgoskodni, de ezt megtette helyette Varga Judit igazságügyi miniszter, aki IGAZSÁGÜGY feliratú mézeseket sütött. (Instagram)
Tovább olvasomJanuár elsején 18 órán át nem fogad betegeket a Honvédkórház
Kilenc nap múlva, vasárnap déltől másnap reggelig hiába is mennénk a Honvédkórházba betegként. Az illetékesek szerint informatikai átállás kezdődik az intézményben. Január 1-jén, vasárnap déltől másnap reggel 6 óráig nem fogad majd betegeket a Honvédkórház, ahol ebben az időszakban informatikai átállás zajlik majd. A főigazgató, Wikonkál Norbert Miklós tájékoztatása szerint erre azért van szükség, mert az év első napján kiválással jön létre a belügyminiszter irányítása alatt egy új egészségügyi szolgáltató, az Észak-pesti Centrumkórház – Honvédkórház megnevezéssel, ehhez pedig szükség van a medikai rendszer átalakítására. A kórház közzétette azoknak az intézményeknek a…
Tovább olvasomEnnyibe fog kerülni, hogy január elsejétől vármegyék legyenek a megyékből
2022 júliusában a tizenegyedik alaptörvény-módosítással jelentős változás következett be: a megyéket január 1-jétől vármegyéknek kell nevezni, valamint visszahozták a főispánokat is. Ezt a javaslatot azzal indokolta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, hogy a vármegye szó használatának visszaállítása biztosítja, hogy az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is tovább éljenek. A módosítás több száz állami intézményt és civil szervezetet érint. Több ezer törvényt, helyi és országos szintű rendeletet, határozatot, és alapító okiratot kell átírni. A megyei szervezetek nevei is módosulnak majd, ide tartoznak például az önkormányzatok, szakképzési centrumok és kórházak.…
Tovább olvasomA bíróság bejegyezte Jakab mozgalmát
Jakab Péter friss Facebook-posztjában jelentette be, hogy a bíróság is bejegyezte A Nép Pártján Mozgalmat, amely így már hivatalosan is létezik. A tavaszi választásokra még a Jobbik elnökeként ráforduló Jakab azt írta, hogy számára fontosabb, hogy nem csak jogilag léteznek, hanem azon túl is. „20 ezer jelentkezővel, hús-vér, tenni akaró magyarokkal, jobboldali és baloldali aktivistákkal, hamarosan országos lefedettséggel. Új ellenzéket építünk, amelyik nem alkuszik a Fidesszel!” – írta bejegyzésében politikus. Jakab ezen állításait azért érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen ez a 20 ezer aktivista sem az előválasztási kampányában, sem az országgyűlési választások során…
Tovább olvasom