Schadl György a megyei önkormányzat korábbi jegyzőjének is próbált segíteni egyetemi vizsgáján

Lupkovics Beáta

Borsodi szála is van a Schadl–Völner ügynek, ezúttal Lupkovics Beátának, a Borsod Megyei Önkormányzat egykori jegyzőjének – Schadl György későbbi utódának a végrehajtói kar élén – a neve került elő a lehallgatott telefonbeszélgetések kapcsán.

Tovább olvasom

Varga Judit volt férje keményen nekiment Rogán Antalnak

Politikai botrányoktól volt hangos nemcsak az egész hét, de a szombati nap is. Mint arról mi is beszámoltunk, a kegyelmi botrány miatt lemondásra kényszerült Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit akkori igazságügyi miniszter. Az eseményeknek köszönhetően, a Fidesz így egy nap leforgása alatt elveszítette a két legismertebb női politikusát. Novák Katalin és Varga Judit is kifejezetten visszafogottan fogalmaztak lemondásukkal kapcsolatban. Egyikük bejelentése sem ringatta meg a Fidesz mostanra felépített kommunikációját és azt is jelezték, hogy Magyarország továbbra is készek Magyarországért és a nemzeti értékekért dolgozni. Varga Judit volt férje…

Tovább olvasom

Szabadságon az Európai Parlamentben – Lőrincz Csaba írása

Varga Judit távozása az Igazságügyi Minisztérium éléről nem annyira tűnik menekülésnek, mint egy kényelmesebb pozíció lehetőségének, amíg a rá nézve kínos ügyeket elsimítják itthon. Ideális szabadság, és még fizetnek is érte. A hajnali műszak nagy előnye, hogy könnyű feldolgozható témát találni. Másfelől garantáltan rendbe teszi a reggeli alacsony vérnyomást, amikor olyan híreket olvashatunk elsőként, minthogy lemond Varga Judit. Nem ért teljesen váratlanul az információ, egy nappal korábban azt is feldolgoztam, hogy Varga listavezető lesz a Fidesz EP kampányában a pártlistán, így biztosra lehetett venni, hogy lemondása csupán idő kérdése. Az…

Tovább olvasom

Hihetetlen, de megtörtént: lemondott a másfél éve letartóztatásban levő Schadl György

A végrehajtói kar elnöksége is vele együtt benyújtotta lemondását. Véletlen egybeesés lehet, hogy éppen Schadl büntetőügyének megindulása előtt mondott le a testület. Decemberben még fel sem merült Schadl eltávolítása sem a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar közgyűlésén.

Tovább olvasom

Szarral bekent falra és poloskákra panaszkodott a magánzárkába zárt Schadl György

Ügyvédje panaszt tett az emberi méltóságot sértő és jogállamban megengedhetetlen körülmények miatt. „A fal emberi fekáliával (szarral) van bekenve, hemzsegnek a poloskák” – írta Schadl György ügyvédje, miután a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korrupcióval vádolt elnökét 2022 februárjában magánzárkába helyezték át. Schadl fogvatartási körülményei miatt Kardos Éva védő panaszt nyújtott be, szerinte azok „mélyen sértik az emberi méltóságot, és semmiben sem felelnek meg a jogszabályoknak, illetve az európai uniós előírásoknak”, írja a Telex. „Védencem a letartóztatása ideje alatt mindvégig példás magatartást tanúsított, a hatóságokkal mindenben együttműködött, magatartása ellen soha semmilyen kifogás…

Tovább olvasom

Schadl György állítja: legfeljebb szeszes italokat adott Völner Pálnak

A végrehajtói kar elnöke tagadja a korrupciót, szerinte csak azért kapott különböző összegeket, mert korábbi kölcsönöket adtak neki vissza. Tagadta az ügyészségnek tett vallomásában Schadl György, a végrehajtói kar letartóztatásban lévő elnöke, hogy korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pál volt igazságügyi államtitkárral. A végrehajtóktól kapott pénzekről pedig azt állítja, hogy azokat azért kapta, mert korábban kölcsönadott nekik – tudta meg az Rtl.hu. A végrehajtói kar elnöke vallomásában azt mondta, hogy Völner Pál korábbi igazságügyi államtitkárnak soha nem adott pénzt. Schadl szerint legfeljebb italt ajándékoztak egymásnak, ezek azonban csak „hétköznapi figyelmességek voltak”.…

Tovább olvasom

Börtönben tölti a karácsonyt Schadl György

A bíróság meghosszabbította Schadl György fogva tartását, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének az elsőfokú ítélet kihirdetéséig rács mögött kell maradnia – válaszolta a Fővárosi Ítélőtábla a 24.hu kérdésére. A határozat szerint a hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt Schadl György és társai ellen indult büntetőügyben Schadlnak és a kamu emberrablós sztorival pénzhez jutó harmadrendű vádlottnak is börtönben kell maradnia. A bíróság a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye miatt tartotta fent a kényszerintézkedést. A Fővárosi Ítélőtábla szerint alappal feltételezhető, hogy a letartóztatás megszüntetése esetén a vádlottak kivonnák magukat…

Tovább olvasom

Még egymást is átverték a Schadl-ügy vádlottjai

Egyikük azzal csalt ki 200 ezer dollárt a másikból, hogy azt mondta, csecsen emberrablók fogták el. Őrületes történetek kerülnek napvilágra a Schadl–Völner-ügy vádiratából, amiről a 24.hu közöl cikksorozatot. A legfrissebb anyagukból kiderül, hogy az ügy harmadrendű vádlottja Schadl György barátja, aki korábban potom 150 millió forintért vállalta, hogy elsimítja egy oktatási intézmény működési engedélyével kapcsolatban felmerült problémákat. Persze nem egyedül részesedett a pénzből, hanem Schadl Györggyel és Völner Pállal osztozott rajta. A vádiratnak pedig van egy egészen filmbeillő fejezete is, ebben a harmadrendű vádlott úgy gondolta, hogy van még ott pénz, ahonnan…

Tovább olvasom

Vádalkut kötöttek Schadl György bizalmasával

Megállapodást kötött a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének, Schadl Györgynek a bizalmi emberével az ügyészség – írja a 24.hu az általa megismert vádiratra hivatkozva. A nő az eljárás során 90 oldalnyi vallomást tett, és részletesen beszámolt Schadl György ügyeiről. Egy Házipénztár és EgyenlegMoncsi elnevezésű Excel-táblázatokban dokumentált minden pénzmozgást, így a Völner Pál volt államtitkárnak juttatott kenőpénzek kifizetését is. A lap a vádiratból úgy tudja, hogy a nő hivatalosan végrehajtójelölt volt, de valójában pénzügyesként dolgozott, és – egy másik bizalmi emberrel, Schadl sofőrjével együtt – teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy a végrehajtók…

Tovább olvasom

Völner Pálra 8, Schadl Györgyre 10 év börtönt kért az ügyészség

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtott be vádiratot Schadl György és 21 társa – köztük Völner Pál – ellen a Fővárosi Törvényszéken – közölte az ügyészség. A vádirat lényege szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2018 májusát megelőzően, korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkárával. Ennek keretében Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott a politikusnak, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az…

Tovább olvasom