Nyolcvan adag Szputnyik Light koronavírus-vakcina érkezett Magyarországra, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei megkezdhessék a szükséges vizsgálatokat, amelyek függvényében megindulhatnak majd a kereskedelmi tárgyalások is – jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A minisztérium közleményében a tavalyi év egyik legnagyobb sikerének nevezte a magyar-orosz vakcinaegyüttműködést – mindezt annak ellenére, hogy az orosz vakcinával beoltott közel egymillió magyar azóta sem tud külföldre utazni. Szerinte azonban a Szputnyik kellett ahhoz, hogy Magyarország elsőként érje el az EU-ban a 60 százalékos átoltottságot, írja az MTI. Hangsúlyozta, hogy ez az együttműködés folytatódik most az újabb…
Tovább olvasomKategória: Egyéb
Beperelte Hadházy Ákost a Nemzeti Népegészségügyi Központ, a politikus nem bánja
Müller Cecília országos tiszti főorvos képével illusztrálta Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán csütörtökön megjelent bejegyzést, amelyben bejelentette, hogy feljelentést tett az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettől kiperelt dokumentumokban talált információk miatt. Erre válaszul a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken közölte: személyiségi jogok megsértése és nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt jogi eljárásokat indít vele szemben. A politikus szerint hivatali visszaélés és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúját vetik fel a az orosz és a kínai koronavírus-vakcina engedélyezésének „elképesztő körülményei”. Az ezekről tanúskodó dokumentumok szerint például a Szputnyik V esetében „a teljes körű helyes laboratóriumi gyakorlat…
Tovább olvasomSorozatban hatodszor nyert a dobogón álló miskolci csapat
Férfi kosárlabda NBI/B, Zöld csoport MEAFC-Miskolc – Kecskemét 87-57 Továbbra is óriási formában van a miskolci férfi kosárlabda-csapat, amely zsinórban hatodik győzelmét aratta csütörtök este a Kecskemét ellen. A borsodi alakulat már az első félidőben tetemes előnyt épített fel, a nagyszünetet követően pedig összesen 22 pontot engedélyezett ellenfelének, így kérdés nélkül tudott nyerni. A társaság hazai pályán így 7-0-ra áll eddig ebben a szezonban és összesítésben tartja a harmadik helyét az NBI/B Zöld csoportjában. Dr. Váczi Péter edző nyilatkozata: Ez egy olyan mérkőzés volt, amik kívánhattunk év elejére. Tudjuk, hogy…
Tovább olvasomMerkely Béla: Elindult az ötödik hullám
A számokból is tisztán látszik, hogy ismét emelkedésnek indult a fertőzöttek száma, köszönhetően az omikron variánsnak. Elkezdődött a koronavírus-járvány ötödik hulláma – jelentette ki Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora péntek reggel a Kossuth Rádió műsorában, amelyet a HVG.hu szemlézett. A járvány első két hullámát Magyarországon az eredeti vuhani vírus okozta, a harmadikat a brit, a negyediket pedig a delta variáns. Az újabb hullámért az omikron a felelős. Merkely elmondása szerint az először november végén, Dél-Afrikában kimutatott vírusváltozat rendkívül fertőző, a „kihasználja a legkisebb rést is”. Félnivalójuk a beoltatlanoknak van,…
Tovább olvasomDiósgyőrbe szerződött a válogatott támadó
Nagy fogás a DVTK-nál, Eppel Márton Miskolcon folytatja pályafutását. Aki követi a futballt, annak nemigen kell bemutatni Eppelt, a 2016-2017-es idény gólkirálya, nyolcszoros válogatott játékos tavasszal Diósgyőrben rúgja majd a bőrt és a klub elképzelései szerint tovább is marad, ősztől, reményeik szerint már az NBI-ben erősítheti a DVTK-t – adta hírül a DVTK.eu. – Motivált vagyok, alig várom, hogy csatlakozzak új társaimhoz, és találkozzak a stábtagokkal! – kezdte a jelenleg betegséggel bajlódó Eppel Márton. – Benczés Miklós kitartóan hívott, és azt mutatta a DVTK, hogy mindenképpen szeretnének a csapatban látni, ami…
Tovább olvasomKoronavírus: 80 halott, ismét emelkedésnek indult a napi új fertőzöttek száma
A jelek szerint az új évvel együtt érkezik az új járványhullám is. Csütörtökre 6454 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust, a járvány kezdete óta így 1 276 433-ra emelkedett az igazoltan fertőzöttek száma a hivatalos adatok szerint. A napi új fertőzöttek száma ezzel az elmúlt hetek csökkenő tendenciája után ismét lassú emelkedést mutat. Ezúttal 80 újabb koronavírusos elhunytról adtak hírt. A pandémia hazai áldozatainak száma így 39 679. Az aktív fertőzöttek száma ismét növekvőben van, 1952-vel, 103 409-re emelkedett. Kórházban 3101 koronavírusos beteget ápolnak, 11-gyel többet, mint az előző…
Tovább olvasomVan egy ország, ahol mindenki be van oltva és megszűnt az elhalálozás
Az Egyesült Arab Emírségek népessége majdnem megegyezik Magyarországéval, az átoltottság 99 százalékos, és a harmadik vakcinát is a lakosság közel 40 százaléka felvette. Az eredmény: szinte nincs koronavírushoz köthető haláleset, és az új fertőzésszámok is sokkal alacsonyabbak. Jelenleg a legmagasabb átoltottság ebben az Öböl-menti országban van, gyakorlatilag mindenki be van oltva. Jóval 80 százalék feletti rátákat láthatunk Kubában, Kanadában, Chilében, Kínában, Szingapúrban, az európai országok közül pedig Portugáliában, Spanyolországban, Olaszországban és Máltán. Az oltások felvételével arányosan csökkent a halálesetek száma a koronavírus megjelenésétől kezdve január elejéig és eddig 2165 fő…
Tovább olvasomKórházból jelentkezett be a hármas ikreket váró Rúzsa Magdi
Márciusra várja gyermekeit Rúzsa Magdi, aki megfigyelés céljából már az ünnepeket is kórházban töltötte. Az énekesnő és párja izgatottan várja, hogy megérkezzen hozzájuk Lujza, Keve és Zalán, ezért számukra a karácsonyi időszak most egy újfajta várakozásról szólt – mondták korábban. Most kiderült, hogy az énekesnő továbbra is kórházban van, a szilvesztert is ott töltötte. Ez az Instagram-fotójából derült ki, ahol elmondta, hogy boldogan tekint az új évre, nagyon várja a hármas ikreket. A bejegyzés megtekintése az Instagramon Rúzsa Magdolna (@ruzsamagdolna) által megosztott bejegyzés Kiemelt kép: Rúzsa Magdi Instagram oldala
Tovább olvasomMár megint új koronavírus-mutánst találtak
Az alacsony mintaszám miatt viszont a B.1.640.2 variánsról még nagyon keveset tudunk. Még csak pár hete bukkant fel és terjedt szét az omikron variáns, amely talán kevésbé veszélyes, mint például a delta, s ez esetleg a pandémia elhalását is jelentheti, máris megjelentek az első hírek egy újabb mutációról – számolt be róla a HVG.hu. A Deutsche Welle hírportálja írja, hogy a B.1.640.2 variánsról még nagyon keveset tudunk, például arról sincs egyelőre információ – az alacsony esetszám miatt -, hogy mennyire veszélyes. A variánst december elején egy Kamerunból Franciaországba visszatérő utas…
Tovább olvasomEgy nap alatt 5270 új fertőzöttet regisztráltak, elhunyt 82 beteg
5270 új beteget azonosítottak az elmúlt 24 órában Magyarországon – közölte a hivatalos tájékoztató oldal, így a járvány kezdete óta 1 269 979 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 82 ember, az elhunytak száma 39 599 főre növekedett. Az oldal tájékoztatása szerint folyamatosan nő a gyógyultak száma is, a fertőzésből eddig 1 128 923 ember épült fel. Ugyanakkor nőtt az aktív fertőzöttek száma: jelenleg 101 457 embert tartanak számon aktív fertőzöttként, ami 1210-el több, mint a keddi adat. Nőtt a kórházban ápoltak száma, 565 emberrel többen vannak kórházban, mint kedden,…
Tovább olvasom