Változtatott a Népegészségügyi Központ – már nem számít védettnek, aki „csak átesett” a Covidon

Ha valaki nincs beoltva Magyarországon, az akkor sem számít immáron hivatalosan védettnek, amennyiben átesett a koronavírus-fertőzésen. Az NNK a tizenéveseknek is javasolja a 3. oltást. Felettébb érdekes változtatások. Frissítette az oltási ajánlásait a Nemzeti Népegészségügy Központ. Az első és legfontosabb változás – amelyet vastagon szedve kiemeltek –, hogy a koronavírus-fertőzésen való átesettség oltás nélkül nem felel meg immunizációnak, és minden esetben a teljes oltási sor beadása szükséges. Hozzáteszik: ebben az esetben nem kell már várni a fertőzés és az oltás között, a felgyógyulás után mindenki azonnal oltható, sőt, tünetmentes fertőzöttség…

Tovább olvasom

Új játékost igazolt a DVTK

Kisvárdáról érkezik kölcsönbe, ám vételi opcióval Lucas Marcolini Bertucci. Lucas Marcolini Bertucci, vagy ahogyan mindenki ismeri: Lucas Brazíliában született, 18 évesen igazolt Magyarországra. A Debreceni VSC első csapatában nem sokkal 19. születésnapját követően debütált az UEFA-kupa 2. selejtezőkörében a svájci Young Boys ellen. A következő években a Magyar Kupában és a Ligakupában rendszeres játéklehetőséget kapott a DVSC-ben (a 2012-es MK-döntőben értékesítette a tizenegyesét a kupát eldöntő párbajban), de bajnokin egészen 2012 augusztusáig nem mutatkozott be. A következő évben Békéscsabára igazolt, majd fél évet a felvidéki FK Bodva Moldavában játszott, mielőtt a Kisvárda labdarúgója…

Tovább olvasom

Kutatás: az omikron variáns nem támadja a tüdőt annyira, mint elődei

Brit kutatók vizsgálatai szerint az omikron nevű vírusvariáns nagyobb valószínűséggel fertőzi meg a torkot, mint a tüdőt, ami szerintük magyarázatot adhat arra, hogy a kórokozó miért terjed gyorsabban a korábbi változatokhoz képest – írja a HVG. A témában készült új vizsgálatok eredményeit a The Guardian foglalta össze. Mint írták, hat különböző tanulmány is arra jutott, hogy a Dél-Afrikából származó variáns elsősorban a felső légutak sejtjeit támadja, nem pedig a tüdő mélyén lévőket. Deenan Pillay, a University College London virológusa arról beszélt a lapnak, hogy az omikron nagy valószínűséggel kevésbé veszélyes…

Tovább olvasom

Koronavírus: 248 halott és 5865 új fertőzött az újévi hétvégén

Tovább enyhül a negyedik hullám: ismét csökkent a kórházban ápoltak száma. Az elmúlt három napban összesen 5865 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 262 280 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írja hétfői tájékoztatójában a koronavirus.gov.hu. Az elmúlt három napban elhunyt 248 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 39 434 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 121 823 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 101 023 főre csökkent. 3313 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 318-an vannak lélegeztetőgépen, mindkét érték enyhe csökkenést mutat.…

Tovább olvasom

A hokiszurkoló mindent megtett, hogy figyelmeztesse az előtte ülőt, rákos elváltozást vett észre rajta

Az óriási hangzavar miatt teljesen reménytelen volt, hogy kiabálással magára vonja a figyelmét. A szurkolók előtti területen, a játékosok között ült a szertáros, óriási szerencséjére éppen egy orvostanhallgató foglalt helyet mögötte, aki felismerte a rákos elváltozást a tarkóján. A fiatal hölgy ezután mindent megtett, hogy figyelmeztesse a veszélyre, végül sikerrel is járt, ezzel életet mentett. Elképesztő történet a tengerentúlról. A történet egyik főszereplője a sokadik dörömbölés után mérgében fordult hátra, hogy hagyja már abba a szurkoló, ezután érte a döbbenet, miért vonta magára a figyelmet a fiatal hölgy. Egészen különleges…

Tovább olvasom

Optimista a WHO elnöke: szerinte 2022-ben legyőzhető lesz végre a járvány

Mindennek a kulcsát pedig abban látja, hogy véget kell vetni a vakcinák eloszlásában található egyenlőtlenségeknek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elnöke, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz bizakodva nyilatkozott a koronavírussal kapcsolatban: szerinte 2022-ben sikerülhet legyőzni a járványt – számolt be a BBC alapján a HVG. Az elnök ugyanakkor óva intett minden országot az oltóanyagok felhalmazosától, szerinte az oltóanyag-elosztásban tapasztalható egyenlőtlenség növeli a vírus mutálódásának kockázatát. Az elnök szerint ennek köszönhető az omikron variáns megjelenése is. „Ha véget vetünk ennek az egyenlőtlenségnek, véget vetünk a járványnak” – jelentette ki. via hvg.hu

Tovább olvasom

Zacher Gábor attól tart, hogy a variánsok miatt egyre durvább hullámok jöhetnek

A szakember szerint a mutánsok kicselezhetik a vakcinákat, így akár 50 millió halottja is lehet a járványnak. Zacher Gábor szerint elképzelhető az új év újabb vírusmutációkat is tartogat, ami nem sok jóval kecsegtet: „Attól tartok, de nagyon, hogy a koronavírusnak újabb és újabb mutációi bukkannak majd fel, amik ki tudják cselezni az védőoltásokat, így egyre durvább járványhullámok jöhetnek. Kifejezetten félek attól, hogy egy igen rossz forgatókönyv megvalósulása esetén nem 5, hanem 50 millió halottja lehet a járványnak világszerte” – mondta Zacher Gábor az RTL-nek adott interjújában. Hozzátette, hogy amíg nálunk…

Tovább olvasom

Távozott a Diósgyőrtől a hosszú ideje mellőzött Asmir Suljic

Közös megegyezéssel szerződést bontott Diósgyőrben Asmir Suljic – áll a borsodi klub honlapján megjelent rövid közleményben. A bosnyák és magyar állampolgársággal is rendelkező labdarúgó 2021 januárjában lett a DVTK labdarúgója, ez idő alatt 17 élvonalbeli találkozón három alkalommal talált be az ellenfelek kapujába, a Merkantil Bank Ligában 5 alkalommal kapott szerepet, gólt nem szerzett. Mint arra az amigeleken.hu riportjában rámutatnak: a támadót az NB II-es szezon elején összesen 8 alkalommal nevezte a keretbe Kondás Elemér vezetőedző. 3 mérkőzésen lépett pályára kezdőként, 2 találkozón csereként állt be, míg további 3 összecsapást a…

Tovább olvasom

Ismét posztolt Szilágyi Liliána: apjára nem kívánt reflektálni, a húgának viszont üzent

Újabb bejegyzésben reagált a bántalmazással vádolt apja és az őt megvédő húga nyílt leveleire az úszónő. Az előző év végén robbant ki a botrány, miszerint Szilágyi Liliána fizikai és szexuális bántalmazással vádolja apját, Szilágyi Zoltánt. A korábbi sportoló ezt nyílt levélben tagadta, majd hasonló módon reagált Szilágyi Gerda, Liliána húga is. Most ismét Szilágyi Liliána posztolt a közösségi médiában: „Büszkeség, Erő, Remény. Talán ezek jellemzik leginkább amit érzek” – írta az úszónő, aki apja kijelentéseire nem kívánt reagálni: „úgy gondolom teljes mértékben önmagáért beszélnek a sorai. Nem vagyok hajlandó nyílt…

Tovább olvasom

Kapás Boglárka vallomása: elhunyt kishúgát gyászolja az úszónő

A tavalyi évben eddigi élete legnagyobb kihívása elé állította a sors, de nem hagyta, hogy ebbe beleroppanjon. Ezzel is szeretné mindenkinek üzenni, hogy soha nem szabad feladni. Kapás Boglárka a Facebookon ismertette a nyilvánossággal tavalyi komoly küzdelmét. „Pályafutásom során nagyon sokszor tették már fel nekem azt a kérdést, hogy miért legyen valaki úszó, élsportoló. Mindig elmondtam a szokásos választ, hogy azért, mert egy egészséges életmódot fog folytatni, mert megtanulja beosztani az idejét, meg persze azért, mert a versenyeken megtanulja kezelni azt is ha nyer, illetve ha veszít. Továbbra is azt…

Tovább olvasom