A katasztrófavédelem, a rendőrség és a büntetés-végrehajtási területeken a nem ügyfelekkel dolgozók állomány számára április 30-ig meghosszabbították a kötelező oltás felvételének időpontját – ezt a levelet kapta a Belügyminisztériumtól Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára. Pongó Géza a Blikkel azt közölte, hogy a beoltatlan rendőrök számáról továbbra sincsenek pontos adataik. „Mindenesetre annyira nagy a rendőrhiány a kapitányságokon, hogy 5 százalékos hiány is megakaszthatja a munkát”– mondta az érdekvédő. Korábban Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke korábban azt mondta, hogy a 36 ezer hivatásos rendvédelmi alkalmazott közül legalább…
Tovább olvasomKategória: Egyéb
Ez lehet az oka annak, hogy miért lesz valaki súlyos beteg a koronavírustól
A koronavírus-járvány kezdete óta kutatják, hogy kiknél okozhat különösen súlyos lefolyást a vírusfertőzés, ennek azonban idáig nem találták meg a genetikai magyarázatát. Egy frissen publikált kutatás szerint megvan, hol érdemes keresni a rejtély kulcsát: a súlyos kimenetel az emberi génállományban meglévő ősi vírusok örökítőanyag-törmelékeivel, a humán endogén retrovírussal függ össze. A betegek 20-30 százalékánál állhat fenn genetikai hajlam a súlyos Covid-19-kimenetelre – írja a Telex. Örökítőanyagunk 8 százalékát ősi vírusok örökítőanyaga alkotja, ezeket nevezik humán endogén retrovírusoknak, rövidítve HERV-nek. A HERV örökítőanyaga minden emberben megvan, hiszen még 63 millió éve,…
Tovább olvasomHétfőn a Vasas ellen rangadózik a DVTK, a tv is közvetíti
Csúcsrangadóval tér vissza téli álmából a labdarúgó-NBII: a második helyezett Vasas az éllovas Diósgyőrt fogadja hétfőn este, az első tavaszi forduló kiemelt mérkőzésén. Az őszi összecsapáson a DVTK örülhetett, hiszen otthon nyerni tudott 2-1-re, most viszont idegenben legalább ekkora harcra van kilátás: a Vasas is tudja, hogy nyernie kell. A két együttes évtizedek óta gyűri egymást, sokszor az NBI-ben találkozott egymással, most az NBII két legjobbjaként feszülhet egymásnak. A DVTK az utóbbi hetekben sorra játszotta a felkészülési mérkőzéseket, nagyrészt külföldi ellenfelekkel találkozott, de másfél hete legyőzte a Békéscsabát, legutóbb pedig…
Tovább olvasomTüdőátültetésre várt Csollány Szilveszter, de még nem kaphatta meg
Nagy valószínűséggel a transzplantáció megmenthette volna az életét, de más szervei is annyira rossz állapotban voltak, hogy nem volt műthető. Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára az RTL Klub Reggeli című műsorában megerősítette, hogy Csollány Szilveszter tüdőátültetésre várt élete utolsó napjaiban. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász a koronavírus-fertőzés szövődményeiben, 51 éves korában halt meg január 24-én, hétfőn. Az egykori sportoló tavaly novemberben fertőződött meg, majd decemberben annyira elhatalmasodott rajta a betegség, hogy kórházba került. December 6-án súlyos állapotban tették lélegeztetőgépre, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet Covid-osztályán küzdöttek az életéért. Altorjai úgy fogalmazott, hogy…
Tovább olvasomRekordokat dönt az omikron hazánkban is, 20 ezernél több fertőzött egyetlen nap alatt
Az eddigi számok sem voltak éppen túl jól kinézők, de a húszezer feletti fertőzött mutatja, kőkeményen benne vagyunk az ötödik hullám javában. 69 koronavírusos beteg halt meg Magyarországon az elmúlt egy napban. Velük együtt a járvány áldozatainak száma 41 087-re emelkedett. Az új fertőzöttek száma minden korábbi rekordot megdöntött: 20 174 fertőzöttet diagnosztizáltak az elmúlt egy napon. Ennél több fertőzöttről eddig csak azokon a hétfőkön adtak hírt, amikor a teljes péntek-szombat-vasárnap adatait egyszerre közölték. Ez ahhoz is képest óriási növekedés, hogy egy hete ilyenkor még 14 890 új fertőzöttet diagnosztizáltak.…
Tovább olvasomKomoly mértékben emelkedik a koronavírus koncentrációja a szennyvizekben, Miskolcon is
Egyetlen vizsgált településen sem csökkent, de a legtöbb helyen határozottan nőtt. Nem jó jelek. Emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden. Mint írták, a korábbi lassú emelkedés után, több hetes tendenciát tekintve, „határozott növekedés látható a szennyvizek SARS-CoV-2 örökítőanyagának országos átlagkoncentrációjában”. A vizsgált nagyvárosok közül Békéscsaba, Eger, Miskolc, Pécs, Szeged, Szekszárd, Tatabánya és Veszprém eredményeiben tapasztalható növekedés, csökkenés pedig egyik vizsgált település esetében sem mérhető. A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja 15 település esetében az „emelkedett”, míg 7 mintavételi helyen a „mérsékelt” kategóriába sorolható.…
Tovább olvasomMár a versenyhivatal szemét is szúrja a gyorstesztek elképesztő ára
Gyorsított ágazati vizsgálatot folytatott le a Gazdasági Versenyhivatal a koronavírus-gyorstesztek hazai piacán, mely most zárult le. A hatóság a magas árak mellett számos más problémát is feltárt; ezek orvoslására a GVH több, a versenyt serkentő javaslattal élt a társhatóságok, a jogalkotó és a piaci szereplők felé. Így például ideiglenesen javasolja a gyorstesztek kiskereskedelmi láncoknál, drogériáknál és benzinkutaknál történő értékesítésének engedélyezését. Az MTI-nek küldött közleményben emlékeztetnek: tavaly december 23-án indított gyorsított ágazati vizsgálatot a Covid-19 antigén gyorstesztek piacán a GVH, mivel a magyar fogyasztók magasabb árakkal találkozhatnak a szomszédos országokhoz, illetve…
Tovább olvasomKoronavírus: ismét közel tízezer új fertőzött egy nap alatt
Nem sokáig pihenhettünk meg a negyedik hullám után, még le sem csengett igazán, amikor az omikron berobbantotta az ötödiket. Megint egyre több embernek van szüksége kórházi ellátásra. Új fertőzöttek: 9717 (a hétvégi napi átlaghoz képest -3592). Napi tesztek száma: 18 027 (a hétvégi napi átlaghoz képest -26 248). Elhunytak száma: 74 (a hétvégi napi átlaghoz képest +33). Kórházi ellátást igénylők száma: 3115 (az előző napi adathoz képest +194). Lélegeztetőgépre szorulók száma: 177 (az előző napi adathoz képest +1) (Telex.hu) Már 41 018-nál jár a koronavírus-járvány magyarországi áldozatainak száma. A gyógyultak száma jelenleg 1…
Tovább olvasomElhunyt Csollány Szilveszter olimpiai bajnok
Csollány Szilveszter tavaly decemberben került lélegeztetőgépre, miután sajtóinformációk szerint elkapta a koronavírust, és az állapota folyamatosan romlott. A tornász 2000-ben Sydneyben gyűrűn nyert olimpiai bajnoki címet, majd 2003-ban visszavonult. Az utóbbi időben Ausztriában dolgozott edzőként. A Magyar Tornaszövetség (MATSZ) és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közleményben tudatta a szomorú hírt: „A Magyar Tornaszövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság mély fájdalommal tudatja, hogy az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, Csollány Szilveszter 51 éves korában elhunyt. Az olimpiai bajnok tornász nemcsak sportolóként ért el kimagasló eredményeket, hanem kiváló férj és nagyon jó édesapa is…
Tovább olvasomEgy közepes magyar városnyi új fertőzöttet azonosítottak a hétvégén, közel 40 ezret
Egyetlen hétvége, három nap leforgása alatt közel 40 ezer új fertőzött, arat az omikron. A tesztek közel harmada hozott pozitív eredményt. Péntektől vasárnapig 39 928 új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak Magyarországon, mostanáig összesen 1 441 385 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót a hivatalos adatok szerint. Elhunyt 122 beteg, így a járvány halálos áldozatainak száma a járvány kezdete óta 40 944. Kórházban 2921 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 176-an vannak lélegeztetőgépen. A pénteki adatokkal összevetve ez azt jelenti, hogy az aktív fertőzöttek száma 23 887-tel növekedett. A kórházban ápoltak száma 247 fővel emelkedett, míg a…
Tovább olvasom