Ezzel magyarok százezreinek válik könnyebbé az utazása Európában, de fontos hangsúlyozni: a módosítás csak a beutazásra vonatkozik. Február elsejétől változott az Európai Uniós koronavírus-oltási igazolványok elfogadási rendje: a tagállamok beutazáshoz kötelesek elfogadni a keleti vakcinát is, ha a második vagy harmadik oltást nyugati, vagyis az Európai Gyógyszerügynökség által is elfogadott oltóanyagból vette fel az utazó – jelentette be szerdán Ujhelyi István szocialista Európai Parlamenti képviselő a HVG.hu szerint. Az új intézkedés csak a beutazásra vonatkozik, annak eldöntése továbbra is tagállami hatáskörben van, hogy a szolgáltatások igénybevételéhez (pl. étterem, színház, mozi,…
Tovább olvasomKategória: Egyéb
Nem véletlenül titkolják annyira a tanulmányt, ami bizonyítja, miért aratott nálunk ennyire a Covid második hulláma
A kérdésre egyébként is valószínűsítenénk a választ, ám a Magyar Hang birtokába került egy irat, ami túl sokat mond el a kormányzati intézkedések súlyos késlekedéséről és emiatt több ezer ember halt bele, illetve még többen fertőződtek meg. Az első hullámhoz képest drámaian későn érkeztek a megfelelő intézkedések, de vajon miért? Magyar kutatók megállapításai szerint a koronavírus-járvány első és második hulláma az eltérő epidemiológiai környezet miatt különbözött jelentősen egymástól, nem pedig azért, mert a második hullámban a vírus fertőzőképesebb volt – állítja a Magyar Hang egy a szerkesztőség birtokába került tudományos kézirat alapján.…
Tovább olvasomMedveles a Miskolci Állatkertben
Február másodikához, Gyertyaszentelő napjához számtalan néphagyomány kötődik, világszerte tavaszjóslatokat várnak ekkor különféle állatfajoktól. Európában a barnamedvéktől várjuk ezen a napon, hogy megjósolják, mikor érkezik a tavasz. Ezen alkalomból február másodikán a Miskolci Állatkert medvéit, Dorkát és Borkát is kíváncsi szemek figyelhetik, hogy meglátják-e árnyékukat. A néphagyomány szerint ugyanis, ha a medve február másodikán meglátja az árnyékát, akkor visszabújik barlangjába, mert hosszú lesz még a tél. Ha azonban nem látja meg az árnyékát, akkor kint marad, hamarosan pedig beköszönt a tavasz. Tavaszjóslással egybekötött medvelesre várják látogatóikat február másodikán, 10 órától a…
Tovább olvasomTovábbra is magas a miskolci szennyvízben a koronavírus-koncentráció
Országos átlagban az előző héthez képest ugyan kisebb mértékben, de továbbra is emelkedik a szennyvízben az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) örökítőanyagának koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). Csökkenés egyetlen vizsgált településen sem volt mérhető, Miskolcon jelenleg stagnál az egyébként magas koncentráció. Emelkedő tendencia jellemzi a Budapest környéki települések – Tököl, Biatorbágy, Szigetszentmiklós, Budakeszi, Százhalombatta – közös mintáját, valamint Pécs, Székesfehérvár, Szolnok és Szombathely városokat. Ahogy az NNK táblázatából is látszik (lent), a koronavírus-koncentráció minden mintavételi helyen az emelkedett kategóriába sorolható.
Tovább olvasomGól nélküli döntetlen a rangadón, az élen maradt a DVTK
A téli szünet utáni első NB2-es mérkőzése 0-0-val ért véget a Diósgyőrnek a Vasas ellen, így továbbra is vezeti a tabellát a fővárosi rivális előtt. A Merkantil Bank Liga 21., idei első fordulójában Angyalföldön játszott a DVTK a Vasas ellen – olvasható a dvtk.eu tudósításában. Az első félidőben sok támadást és három kapufát láthattak a nézők, közte a vendégszektort csordultig megtöltő diósgyőriek. A második félidőben is felváltva támadott a két csapat, de gól nem esett, így maradt a 0-0-s végeredmény. A DVTK ezzel értékes pontot szerzett a forduló rangadóján, hiszen…
Tovább olvasomA Puskás Akadémia a Fradit és a Fehérvárt is legyőzte, rövid ideig még a bajnokságot is vezették
A Puskás Akadémia FC 1-0-ra legyőzte a Mol Fehérvár FC-t vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában, ezzel átvette a vezetést a tabellán – írja az MTI. A forduló rangadóját a Fehérvár kezdte jobban, aztán fokozatosan átvette az irányítást a Puskás Akadémia, Nagy Zsoltnak több nagy helyzete volt. A szünetig is inkább a hazaiak akarata érvényesült, a fehérváriak nem tudtak mit kezdeni a szervezett felcsúti védekezéssel. Fordulást követően – a hatalmas széltől támogatva – felpörgött a Vidi, és nyomás alatt tartotta a hazai kaput. A Puskás Akadémia sokáig a…
Tovább olvasomKoronavírus: 176 halott, több mint 45 ezer új fertőzött a hétvégén
A kórházban ápolt betegek száma is növekszik, bár nem olyan mértékben, mint a fertőzötteké. Az elmúlt három napban 45 407 új fertőzöttet regisztráltak és 176-an haltak bele a koronavírus okozta betegség, a Covid–19 szövődményeibe Magyarországon – írta meg a hvg.hu a kormányzati tájékoztató portál közlése alapján. Jelentőset nőtt a kórházban kezeltek száma is, múlt hétvégén 2921 koronavírusos beteg szorult kórházi ellátásra, a mostani háromnapos statisztika szerint pedig már 3903. Az aktív fertőzöttek száma az egy héttel ezelőtti háromnapos adathoz (39 928) képest most több mint 5000-rel emelkedett. Az elhunytak száma…
Tovább olvasomCsak a Sinopharmmal oltottaknak szükséges a negyedik vakcina?
Bár Orbán Viktor általánosságban beszélt, a szakértők körében megoszlanak a vélemények az újabb oltásdózissal kapcsolatban. Akár időpontfoglalás nélkül is fel lehet venni a negyedik oltást az oltási akciónapokon. A miniszterelnök az állami rádióban korábban azt mondta: a negyedik oltást a háziorvosával folytatott konzultáció után bárki megkaphatja. Kásler Miklós miniszter viszont úgy fogalmazott: „elsősorban azoknak a honfitársainknak ajánljuk, akik 60 év felettiek, akiknek a társbetegségei kimutathatóak, kezeltek” – írja az atv.hu. Ezzel egyetért Pusztai Erzsébet, aki szerint viszont van még egy csoport, akiknek ajánlott a negyedik oltás: „Javasolt azoknak, akik két…
Tovább olvasom„Magától ez a vírus biztosan nem fog eltűnni”
Boldogkői Zsolt azt is elképzelhetőnek tartja, hogy még az omikronnál erősebb virulens törzs is felbukkanhat. Boldogkői Zsolt, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára emlékeztetett arra, hogy az omikron nagyon gyorsan terjed, pont ezért azt valószínűsítik a szakemberek, hogy AZ ÁLTALA GENERÁLT HULLÁM HAMAR FOG CSÚCSOSODNI, ÉS A LECSENGÉSE IS GYORS LESZ. Az Indexnek arról is beszélt, hogy szerinte Magyarország elég szabadon kezelte az ötödik hullám időszakát, mivel „a kormány most alapvetően a gazdasági szempontokat tartja szem előtt és a társadalom tűrőképességét”. Boldogkői Zsolt úgy…
Tovább olvasomKásler szerint akár a 30 ezret is elérheti a napi új fertőzöttek száma
További emelkedésre számít a hetekben a miniszter, aki emiatt az oltások fontosságát hangsúlyozta. Az várható, hogy az elkövetkező egy-két hétben emelkedni fog a fertőzöttek száma, ami akár a harmincezret is elérheti – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Életközelben című videósorozat új adásában, amelyet az Index.hu szemlézett. Hozzátette ugyanakkor, hogy a betegség lefolyása gyengébb, mint az eddig ismert vírusvariánsoknál. Kásler Miklós kiemelte, hogy az oltatlanok aránya Magyarországon eléri az egyharmadot, ők vannak a leginkább kitéve a betegségnek. „Elsősorban nem azt kell figyelembe venni, hogy ki hány oltást kapott…
Tovább olvasom