Három nap és újra visszatérünk a kötelező maszkviseléshez, legalábbis a tömegközlekedési eszközökön. De akkor miért csak ott? A többi, sok embert egyszerre befogadó zárt helyeken miért nem? Ezt még a virológus is nehezen érti. Csütörtökön Gulyás Gergely a kormányinfón bejelentette, hogy a kormány három járványügyi intézkedést vezet be Magyarországon: a munkaadók előírhatják az alkalmazottaiknak a kötelező oltást, látogatási tilalmat vezetnek be az egészségügyi intézményekben, és november 1-től kötelező lesz maszkot viselni a tömegközlekedési eszközökön. Ez az utolsó talán teljesen érthető: a lakosság nagyjából 60 százaléka van beoltva, tehát logikus, hogy egy lassan két…
Tovább olvasomKategória: COVID-19
Minden koronavírussal kapcsolatos információ
Bejelentették: újra kötelező lesz a maszkviselés a tömegközlekedésen, a munkaadók előírhatják a kötelező oltást
Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón bejelentette a kormány járványügyi döntéseit – olvasható az Index.hu tudósításában. A miniszter szerint az előrejelzések sokfélék a járvánnyal kapcsolatban, de a negyedik hullámban a fertőzöttek száma ugrásszerűen nőni fog, a kórházban kezeltek száma kisebb mértékben, de szintén emelkedni fog, a helyzet intézkedéseket indokol. A következő döntések születtek: A közösségi közlekedési eszközökön november elsejétől kötelező a maszkviselés. A munkaadók szervezeteinek javaslatára a cégek és a vállalkozások jogot kapnak arra, hogy a munkavégzés feltételeként előírják a védőoltást az alkalmazottak számára, ha ezt szükségesnek látják. Az egészségügyi intézményekben…
Tovább olvasomKoronavírus-jelentés: Már 4000 fölött a napi fertőzések száma, több mint kétszázan vannak lélegeztetőgépen
Az elmúlt 24 órában 4039 új fertőzöttet találtak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 859 378 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írja a koronavírus-tájékoztató oldal alapján a HVG.hu. Meghalt 45 beteg, így az elhunytak száma 30 692 főre emelkedett A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 797 142 fő. Az aktív fertőzöttek száma 31 544 főre emelkedett, ők 3287-en vannak többen. 1 970 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, egy nap alatt 172-vel ugrott meg a számuk. Jelenleg 204-en vannak lélegeztetőgépen, az ő számuk 7-tel nőtt. Szerdán mindössze 3253 első oltást adtak…
Tovább olvasomKoronavírus-jelentés: április óta nem volt ilyen magas a napi új fertőzöttek száma
Szerdára 3125 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust, így a hivatalos adatok szerint már 855 339 igazolt fertőzöttet regisztráltak Magyarországon – írta meg a HVG.hu. A 444.hu adatai alapján legutóbb április 23-án jegyeztek ennyire sok új fertőzöttet egyetlen nap alatt (hétfőnként a hétvége három napjának összesített adatait teszik közzé az utóbbi időben). Az elhunytak száma 36-tal emelkedett, így a járvány kezdete óta 30 647-en haltak bele a Covid–19 szövődményeibe. A gyógyultnak nyilvánítottak száma 607-tel, 796 435-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek 28 257-en vannak, 2482-vel többen, mint az előző napon. Kórházi ápolásra…
Tovább olvasomKoronavírus jelentés: 44-en hunytak el, 1701 új fertőzöttet regisztráltak az előző nap
Összesen 1701 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az elmúlt napon Magyarországon, ezzel a járvány kezdete óta 852 214-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma – közölte a kormányzati tájékoztató oldal. Elhunyt 44 beteg, így a járvány áldozatainak száma 30 611 fő. Kórházban jelenleg 1685 koronavírusos beteget ápolnak, 97-tel többet, mint egy nappal korábban, amikor a hétvégi összesített adatokat közölték. Közülük 197-en vannak lélegeztetőgépen, az ő számuk így 6-tal nőtt. Az új mintavételek száma az elmúlt napon 11 229 volt, vagis 15 százalék a pozitív tesztek aránya. Gyógyultnak nyilvánítottak 795 828 főt, de ezzel együtt is az aktív…
Tovább olvasomOrszágszerte jelentősen emelkedik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja – egyedül Miskolcon van csökkenés
Markánsan növekszik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja – számolt be a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) tájékoztatása alapján a 444.hu. Azt írták: a 42. héten a szennyvízminták koronavírus-koncentrációja az előző hetek lassú ütemű növekedéséhez képest erőteljes emelkedést mutatott Budapesten, Pécsen, Salgótarjánban, Szegeden, Székesfehérváron és Tatabányán, valamint a Budapest környéki agglomerációban. Csökkenés egyedül Miskolcon volt tapasztalható. A vizsgált települések közel felében már emelkedett koncentrációt mértek a 42. héten. Az NNK azt kéri: aki még nem tette, éljen az ingyenes védőoltás lehetőségével. A szennyvíz koronavírus-koncentrációja általában jól előrejelzi az elkövetkező napok járványügyi trendjeit, hiszen a…
Tovább olvasomSzlávik szerint „valamit biztosan tenni kell” az újra erősödő járvány miatt
Ezt válaszolta Szlávik János, amikor azt kérdezték tőle az M1 kedd reggeli, Magyar Hang által szemlézett műsorában, hogy szükség lesz-e Magyarországon újabb óvintézkedések bevezetésére. Folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzés miatt kórházban lévők száma, de kevesebben vannak, mint az előző év azonos időszakában – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa. Szlávik szerint a koronavírus delta variánsa sokkal fertőzőbb, mint az eddigi változatok, ezért nehéz megjósolni, hogy miként alakul majd a járvány. Feltételezése szerint novemberre vagy decemberre érheti el a csúcsot a negyedik hullám. Hangsúlyozta, most az oltás azért is fontos,…
Tovább olvasomVirológus: óriási segítség a maszk a tömegközlekedési eszközökön
Ezúttal egy koreai tanulmány mutatta be, mennyire drasztikusan csökken a fertőzések száma például egy buszon, ha az utasok hordják az arcmaszkot, Kemenesi Gábor csak ajánlani tudja újbóli használatát. Egy dél-koreai kutatás eredményeire hívja fel a figyelmet Kemenesi Gábor, a pécsi virológuscsapat tagja hétfői posztjában. „Nemrég egy kiváló cikk jelent meg a Science Advances rangos tudományos lapban. Dél-Koreában modellezték tömegközlekedési viszonyok közt a SARS-CoV-2 terjedését akadályozó megoldások hatékonyságát. Külön a távolságtartás, maszkviselés vagy az ezek kombinációjával elérhető védelmet is vizsgálva.” A tanulmány szerint csúcsidőszakban, csak a távolságtartás alkalmazásakor 64 százalékkal csökkent a vírus átadása.…
Tovább olvasomÉrdekes kijelentés a WHO-főigazgatótól: „Akkor lesz vége a járványnak, amikor a nemzetközi közösség úgy dönt”
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerint ugyanis minden eszköz rendelkezésre áll a koronavírus elleni küzdelemhez. Erről vasárnap a berlini egészségügyi világkonferencián beszélt az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója – számolt be róla a 444.hu. A főigazgató szerint a nemzetközi közösség eddig nem észszerűen használta fel ezeket az eszközöket. Rámutatott: hetente közel ötvenezren vesztik életüket Covid-19-ben szerte a világon, így a világjárványnak még közel sincs vége. A WHO azt tűzte ki célul, hogy minden egyes ország lakosságának negyven százalékát beoltják az év végéig, hetven százalékát pedig 2022 közepéig. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerint ez a cél…
Tovább olvasomKoronavírus-járvány: csaknem 7000 új fertőzött és 75 halott a hétvégén
Pénteken, szombaton és vasárnap összesen 6688 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust (SARS-CoV-2) Magyarországon, így a járvány kezdete óta 850 513-an fertőződtek meg vele a hivatalos adatok szerint. A pandémia halálos áldozatainak száma az elmúlt három napon 75-tel, 30 567 főre emelkedett. Kórházban 1588 koronavírusos beteget ápolnak, 355-tel többet, mint a pénteki adatközléskor. Közülük 191-en vannak lélegeztetőgépen, a legutóbbi tájékoztatáshoz képest 22-vel többen. A gyógyultnak az elmúlt három nap során 1720, összesen már 795 562 embert nyilvánítottak. Az aktív fertőzöttek száma 4893-mal, 24 384-re emelkedett. Az oltási program rendkívüli…
Tovább olvasom