Szlávik szerint „valamit biztosan tenni kell” az újra erősödő járvány miatt

Megosztás

Ezt válaszolta Szlávik János, amikor azt kérdezték tőle az M1 kedd reggeli, Magyar Hang által szemlézett műsorában, hogy szükség lesz-e Magyarországon újabb óvintézkedések bevezetésére.

Folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzés miatt kórházban lévők száma, de kevesebben vannak, mint az előző év azonos időszakában – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa. Szlávik szerint a koronavírus delta variánsa sokkal fertőzőbb, mint az eddigi változatok, ezért nehéz megjósolni, hogy miként alakul majd a járvány. Feltételezése szerint novemberre vagy decemberre érheti el a csúcsot a negyedik hullám.

Hangsúlyozta, most az oltás azért is fontos, mert, aki azt megkapta, sokkal kisebb valószínűséggel adja tovább a fertőzést. Ráadásul az oltással – 80-90 százalékban – meg lehet akadályozni a betegség súlyos lefolyását – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy szükség lesz-e Magyarországon újabb óvintézkedések bevezetésére, azt válaszolta, „egészen biztos, hogy valamit tenni kell”. Úgy folytatta, a járványügyi adatokból kiindulva, ha a pandémia tovább súlyosbodik, akkor valamit csinálni kell, ahogy Európa több más országában tették.

Forrás: Magyar Hang

Kapcsolódó cikkek