A Széchenyi 2020 program keretében Sátoraljaújhely Város Önkormányzata, Mikóháza Községi Önkormányzat, Alsóregmec Község Önkormányzata 6,713 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a „Sátoraljaújhely központú agglomeráció szennyvízelvezetése és -tisztítása” elnevezésű, KEHOP-2.2.2-15-2019-00144 azonosító számú projekt megvalósítására – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. A beruházás összesen 7,463 milliárd forintból valósul meg, amit 89.957281%-ban az Európai Unió, a fennmaradó részt pedig a központi költségvetés finanszíroz. A projekt támogatási összegéből Sátoraljaújhely Város Önkormányzata, Mikóháza Községi Önkormányzat, Alsóregmec Község Önkormányzata részesül az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság konzorciumi vezetésével.…
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Átadták az M30-as autópályát, Orbán Viktor is posztolt róla
A mai átadással teljessé vált a Via Carpatia 221 kilométeres magyarországi szakasza az M30 az autópálya átadásával, ekkortól két óra alatt el lehet jutni Budapestről Kassára – írja a vg.hu. A Miskolc és Tornyosnémeti közötti 56 kilométer hosszú kétszer két sávos sávos gyorsforgalmi úthálózat csatlakozik a Tornyosnémeti- országhatár között már elkészült 4 kilométeres autóúthoz. A Via Carpatia kelet-közép-európai gyorsforgalmi közlekedési magyarországi szakaszának további részei, az M3-as mellett az M4-es Berettyóújfalu és a román határ közötti szakasza már korábban elkészültek. Ezzel a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus legnagyobb projektje zárult. A 2018…
Tovább olvasomMegint nő a légszenyezettség Borsodban: Sajószentpéteren már egészségtelen a levegőminőség
Több településen megnőtt a légszennyezettség a szálló por miatt – írja az MTI. Ami különösen rossz hír, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) keddi adatai szerint Sajószentpéteren egészségtelen a levegőminőség. Emellett Nyíregyháza, Miskolc, Oszlár, Kazincbarcika, Putnok, Salgótarján, Dorog és Várpalota levegőjét kifogásoltnak minősítették a magas szállópor-koncentráció miatt. A levegőhigiénés index rendszere négy kategóriát tartalmaz. Az első az elfogadható, a második a kifogásolt, a harmadik az egészségtelen, a negyedik a veszélyes minősítés. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében azt írta: kedden és szerdán nem várható javulás a levegőminőségben.
Tovább olvasomMondja el a véleményét és nyerjen!
A Borsod24 csaknem négy éve szolgálja BAZ megye propagandamentes híreire vágyó olvasóközönségét. Úgy érezzük, eljött az ideje, hogy kikérjük az önök véleményét, milyen munkát végeztünk eddig, és mit szeretnének olvasni nálunk a jövőben. Ha megosztják velünk észrevételeiket, egy nyereményjátékban is részt vehetnek. A kitöltők között egy 10 000 forintos vacsorautalványt sorsolunk ki, illetve a tíz B24-es hátizsák egyikét is megnyerhetik. Válaszaikat október 31. vasárnap éjfélig várjuk! A kérdőív kitöltése körülbelül 5 percet igényel, a nyereményjátékban csak azok vehetnek részt, akik az e-mail címüket is megadják, amin elérhetjük a nyerteseket. Betöltés…
Tovább olvasomMegmenekült az államosítástól az Ámbédkar Iskola, tovább működhet
A hátrányos helyzetű roma gyerekeknek gimnáziumi érettségit adó, 12 éve működő második esély iskola, a Dr. Ámbédkar Gimnázium olyan súlyos válságba került nemrég, hogy a bezárás fenyegette. A válság nem a fenntartó a Dzsaj Bhím Közösség buddhista egyesület menedzsment-hibája, hanem az Orbán-kormány oktatáspolitikája miatt alakult ki. Az első probléma a 18-ról 16 évre csökkentett tankötelezettség volt, ami azonnal hatott a legszegényebb családok gyerekeire. Ahol az egy főre jutó havi jövedelem pár ezer forint, ott a munkanélküli ellátások 52 ezer forintos nettó jövedelme annyira vonzó, hogy azonnal kitereli a szegény tanulókat…
Tovább olvasomCsöbör Katalin Bayer Zsolt mellett vonult, egy borsodi így odafért az első sorba
Ne feledjük, ez Orbánék számára annyira fontos, hogy a kormánypártiaktól a részvétel gyakorlatilag kötelező… és erről hírt is adni természetesen. Szombaton lezajlott a kormánypártiak által csak Békemenetnek hívott gyűlés a fővárosban. Saját Facebook-oldalán Csöbör Katalin is részt vett rajta és ezt képekkel is hosszasan illusztrálta. A borsodi képviselőnő illusztris társaságban szelfizgetett például a visszafogott, békés stílusáról híres Bayer Zsolttal is. Amit pedig néhány hete Orbán Viktornak kitaláltak (monogram és ’22), valami különös véletlen folytán Csöbörnél is pontosan ugyanilyen formában jelent meg már nagyméretű táblácskákon. Csak hogy nehogy elhiggyük egy pillanatig…
Tovább olvasomEurópa sztárjai Borsodban – FOTÓK
Hétvégén Magyarországon rendezik a Rali-Európa-bajnokság következő fordulóját, az ERC sztárversenyzői pedig már itt is vannak megyénkben – ugyanis nyíregyházi központtal rendezik meg a futamot, a pályákat pedig BAZ megyében jelölték ki. Az autókat láthatjuk Újhuta, Fóny, Mád, vagy Erdőbénye mellett, a szerdai hivatalos tesztet pedig Bükkszentkereszten tartották meg. Fotósunk, Répási László készített képeket a helyszínen – a program és a részletek itt olvashatók! A futamot már csak azért is érdemes lesz követni, mert egyúttal itt dől el a magyar bajnoki cím sorsa is, amelyért a miskolci Hadik András és a…
Tovább olvasomEsőre és viharos szélre figyelmeztetnek a meteorológusok
A meteorológiai szolgálat figyelmeztet, hogy a hét egyik legszelesebb napja lesz a csütörtök, sok helyen viharos délnyugati szél támad, a legerősebb széllökések sebessége nagy területen a 60-70, északon a 70-80 km/órát is elérheti. Csütörtök hajnalban a szélvédett tájakon párássá válik a levegő, foltokban köd képződik – közölte előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely szerint a déli órákban a Dunántúlon és középen, délután a Tiszántúlon is megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, beborul az ég. Ekkor előbb az északi országrészben, majd másutt is kialakulhat eső vagy zápor. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 14 fok között valószínű, de a…
Tovább olvasomÖnkormányzati dolgozók kérdezgetik a falubelieket Tatárszentgyörgyön, hogy a Fideszre szavaznak-e
Közmunkások és önkormányzati dolgozók járják a vidéki falvakat, olykor falubusszal utazva körbe a települést, és egy lista alapján kopogtatnak be az otthonokba, ahol azt tudakolják, hogy az ott lakók támogatják-e a Fidesz politikáját, vagy sem – írja a Népszava. Egy baloldali polgármester a lapnak azt mondta: több tucat olyan észak-magyarországi kistelepülésről tud, ahol vagy egy érettségizett közmunkás, vagy pedig a hivatal egyik alkalmazottja járt körbe laptoppal, és az elköteleződésükről faggatta a címlistán szereplőket. Úgy tudja, a listát eleve készen kapták. „Nem tudjuk, kihez fordulhatnánk: az imént csöngettek be hozzánk, hogy aláírásokat…
Tovább olvasomSajószentpéternél torlódásokra lehet számítani a 26-os úton
Nagyfelületű burkolatjavítási munkálatok kezdődnek a 26-os főút sajószentpéteri átkelési szakaszán, a Miskolc felé vezető oldalon. A Kossuth Lajos út, Bem József utcai és Jókai Mór utcai kereszteződések közötti szakaszát érintő munkálatok október 21-én, csütörtökön kezdődnek és várhatóan november végéig tartanak majd – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A munkálatok első ütemében a szakemberek biztosítják a kétirányú forgalmat, a második ütemben váltakozó irányú jelzőlámpás forgalomirányításra kell számítani a szakaszon. A korlátozás érinti a menetrend szerinti autóbuszjáratok közlekedését is. A javítási munkák idején torlódással, hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért ajánlott…
Tovább olvasom