Bajnokavatás lesz a Zemplén Ralin

A tavalyihoz hasonlóan idén is a Zempléni-hegység legendás pályáin zárul a hazai rali bajnokság. Izgalmas hajrá várható, hiszen az abszolút bajnoki cím kérdése abszolút nyitott, a másfélszeres szorzóval rendelkező szezonzárón tehát még bármi megtörténhet. November 6-8-a között azonban nem csupán a legjobb magyar párosokat láthatja a kilátogató közönség, hiszen a hazai versenyzők mellett a szlovák sorozat legjobbjai is részt vesznek a futamon.

Tovább olvasom

Novemberben lenne a Zemplén Rally – a szervező pénzügyi segítséget vár a szövetségtől

Zemplén rally

A Zemplén Rally szervezője, az Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) csütörtöki közleményében jelezte: meg akarja rendezni az idei Országos Rally Bajnokság szezonzáró futamát, amelyet november 6. és 8. között tartanának.

Tovább olvasom

Több fontos zempléni útszakaszt lezárnak szombaton és vasárnap is a rali miatt

Ezen a hétvégén rendezik a Zemplén Ralit, emiatt számos közúti szakaszt lezárnak napközben, akár nyolc órán át is. A biztonsági előírások miatt pedig jócskán akadnak olyan helyek is, ahova még gyalog sem mehetünk be ebben az időszakban.

Tovább olvasom

Balesetekkel tarkított hétvégén zárult a parasznyai rallysprint

rali

Október utolsó hétvégéjén immár hetedik alkalommal rendezték meg a Parasznya Rallysprintet a Bükk-hegység festői útjain, Miskolc közelében. A kétnapos verseny, amely a Mini Racing Challenge sorozat rangos fordulója is egyben, ezúttal nemcsak látványos pillanatokat, hanem drámai eseményeket is tartogatott a résztvevők és a nézők számára.

Tovább olvasom

Gázfröccs a Bükkben: Miskolc környékén száguldanak a rallypárosok április első hétvégéjén

Diósgyőr Rally

Április első hétvégéjén rajtol a 2025-ös raliszezon. A III. MBM Rent Diósgyőr Rally április 4-6. között várja a száguldó gépeket és a szurkolókat a borsodi megyeszékhelyen és környékén. A HUMDA országos bajnokság első futamára impozáns számú nevező gyűlt össze – derül ki a szervezők csütörtöki tájékoztatójából.

Tovább olvasom