A borsodi cigánytelepek ipari nyomora – Orsós János a rasszizmusról, az esélyegyenlőségről és az elkeseredettségről

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt szervezésében izgalmas beszélgetés zajlott múlt pénteken Miskolcon. Orsós János a Dr. Ámbédkar Gimnázium alapítója mesélt nem mindennapi életútjáról, negatív és pozitív tapasztalatairól és a rasszizmusról. Baranyában a 90-es években elindult egy olyan szakmai műhely, aminek az volt a célja, hogy a középiskolákban megtartsa a cigány fiatalokat. Ehhez a mozgalomhoz csatlakozott 1996-ban Orsós János. Akkor már egy olyan egyesületet vezetett, ami koordinálta a tanulókat, és abban segített nekik, hogy sikerre vigyék a gimnáziumi tanulmányaikat. A köznyelvben elterjedt kifejezés az ehhez hasonló programokra a „felzárkóztatás” szó, viszont…

Tovább olvasom

Tragédia Encsnél: saját kamionja gázolta halálra a sofőrt az M30-ason

A nagyméretű kamion meghibásodott, emiatt a sofőr félrehúzódott és megpróbálta maga megoldani a problémát. A jármű azonban elszabadult és agyonnyomta, nem voltak esélyei a túlélésre. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit. Egy kamion vontatóegysége alá szorult egy ember az M30-as autópálya Miskolc felé vezető oldalán, Encsnél – közölte a katasztrófavédelem kedd délután, hozzátéve, hogy a műszaki mentést végző encsi hivatásos tűzoltók megemelték a járművet és kiszabadították alóla a kamionost. Az MTI úgy tudja, hogy a sofőr az autópálya 29-es kilométerénél műszaki hiba miatt megállt a bolgár rendszámú…

Tovább olvasom

Történetének legnagyobb árbevételét produkálta a miskolci FUX Zrt. tavaly

A szabad- és szigetelt vezetékek gyártására szakosodott miskolci székhelyű FUX Zrt. mintegy másfélszeresére növelte a 2022-es árbevételét az egy évvel korábbihoz képest, ezzel történetének legnagyobb árbevételét produkálta – tájékoztatta a társaság az MTI-t. Barkóczi István, a cég tulajdonosa a közleményében elmondta, a 25 milliárd forintot meghaladó összeg 75 százaléka exportból származik, távvezetékeik főbb piaca továbbra is Németország, Ausztria és Csehország. 2022 első negyedévében még alapanyagellátási gondok nehezítették a vállalat mindennapjait. Az ukrajnai háború miatt megemelkedett energiaárak, az európai fémpiacon bekövetkezett alumíniumhiány majd drasztikus drágulás következett be, emiatt a FUX Zrt.…

Tovább olvasom

Új igazgatót kapott a borsodi katasztrófavédelem

Mácz János Zsolt a Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltségről kerül át Miskolcra. Hétfő délelőtt ünnepélyes keretek között iktatták be Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság új vezetőjét. A leköszönő igazgató, Lipták Attila tűzoltó dandártábornok 2023. február elsejétől másik katasztrófavédelmi igazgatóság vezetését veszi át. Az igazgatói feladatok ellátására dr. Pintér Sándor belügyminiszter – dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató javaslatára – nevezte ki Macz János Zsoltot. Az ünnepélyes állománygyűlésen Vietórisz Ágnes tűzoltó ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Humánszolgálatának vezetője ismertette a belügyminiszter határozatát, majd dr. Kiss Attila rendőr vezérőrnagy, a…

Tovább olvasom

Ötmilliárdos beruházást adtak át a borsodi településen

Bodrogkeresztúr komoly támogatásban részesült, bár a tavaly tavaszi ígéretekhez képest még csak mérsékelt sikert könyvelhetnek el. De egy átlagos borsodi településhez képest így is láthatóan nagyobb pénzekhez jutottak. Befejezéséhez közeledik a Bodrogkeresztúr turisztikai attraktivitásának fejlesztése című projekt. A több mint 1,6 milliárd forint összértékű projekt  január 30-i záró sajtóprogramján Rozgonyi István polgármester, Wáberer György kormánybiztos, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács elnöke mutatta be a projektet. Nagy Júlia, az Innotime Hungary Kft. ügyvezetője pedig a program hosszú távú hatásairól beszélt. Mindig kiemelkedő szerepet játszott a Tokaji Borvidék életében Bodrogkeresztúr, évszázadokon keresztül a borvidék piaccal és vásárjoggal…

Tovább olvasom

Megnyitották a Zsófia-kilátóhoz vezető utat

Az elmúlt napok időjárása miatt a Zsófia-kilátóhoz vezető sétaútra fák dőltek. Az út felszabadítását az ÉSZAKERDŐ Zrt. munkatársai a napokban elvégezték. Az Északerdő munkatársai arra kérnek mindenkit, hogy fokozott óvatossággal használják a sétautat, hiszen a csúszós meredek talaj továbbra is balesetveszélyt jelenthet. A Zsófia-kilátó (amelyre videónk segítségével három perc alatt feljuthatnak olvasóink) 2022-ben elnyerte az Év Kilátója címet, ezzel együtt Lillafüred pedig az aktív turizmus fővárosa lett. Nem rég ITT írtunk bővebben róluk. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! borítókép: Északerdő Zrt.…

Tovább olvasom

Hiába küzdöttek bajtársuk életéért

Saját bajtársukhoz riasztották tegnap a Szikszói és az Encsi Mentőállomás egységeit. A mentők ugyan perceken belül helyszínre értek, de Barna Sándor gépkocsivezető bajtárs életét a hosszas újraélesztés ellenére sem tudták megmenteni. Sándor 2005 óta szolgálta odaadóan hivatását, kezdetben a Szikszói Mentőállomáson, majd a megye több állomásán is teljesített szolgálatot. 2010-től a Tiszaújvárosi Mentőállomáson szolgált, ahol nagyon kedvelte a közösség. A 13 éve alatt számtalan életet mentett meg, rengeteg szakmai képzésen vett részt, és mindenki tudta róla, hogy imádja hivatását. Ezenkívül a legnagyobb szeretettel mentorálta fiatalabb kollégáit. Miután eredeti szakmája kőműves…

Tovább olvasom

Galamb Alex egyetemre felvételizik: Cigány értelmiségivé akarok válni

A borsodi pék országos hírnévre tett szert és most újabb nagy álmát szeretné megvalósítani. Eddig úgy tűnik, jó úton jár, az alkalmasságin megfelelt és az eddigi pontszámai alapján nagy a valószínűsége, hogy bekerült az egyetemre. Galamb Alexről először a pandémia idején olvashattunk. A pékként dolgozó, Hernádnémetiben élő fiatalember maga köré gyűjtötte a falu szegény gyermekeit, hogy megtanítsa őket a szakmája szépségeire. Erről a Borsod24 is többször beszámolt. A patronáltjait a saját házában, aztán a mellette kialakított tanműhelyben fogadta, és természetesen azt is megengedte nekik, hogy a szakkörön készített pizzát vagy…

Tovább olvasom

Ötöst ígért a diákoknak a mezőcsáti tanár, ha megverik egy társukat

A tanár nevetve nézte végig, ahogy ütötték-rugdosták a 12 éves fiút. Döbbenetes iskolai erőszakról tudósított az RTL Klub Híradója. Egy 12 éves fiú nyilatkozott a csatornának, aki azt állította, a mezőcsáti iskola testnevelés- és informatikatanára bátorította a diáktársait, hogy megverjék. A tanár ötöst ígért a verésért, és nevetve nézte végig, amint a többiek csépelték. A fiú szülei feljelentést tettek a rendőrségen, a tanár beismerte tettét. A tankerület pedig belső vizsgálatot indított. A 12 éves áldozat szerint 20 gyerek vett részt a bántalmazásában, ütötték, rúgták. A fiú beszámolója szerint az egyik diák hátulról meghúzta a haját, majd a fejét a földbe…

Tovább olvasom

Homokzsákokkal védekeztek Jósvafőn

Minden évben számolnak a patak áradásával, viszont ez idén nagyon korán, már januárban megtörtént. Lassan két hete, hogy nagyobb mennyiségű csapadék esett a környéken, ami megduzzasztotta szinte az összes vízfolyást. A Sajó kilépett medréből, de így tettek a kisebb patakok is. Lakott területen belül ingatlanok is veszélybe kerültek. A határmenti Jósvafőn már visszatérő jelenség az áradás, és most is kemény feladat elé állította az önkormányzatot és közösséget egyaránt. Három napi esőzés után már mindenki figyelni szokta a vízállást, aki községben közlekedik. Szlovákia felől a Kecső és a Ménes-patak volt magasabb…

Tovább olvasom