Borsodi károsultak számlájáról is milliókat emeltek le

A csalók trükkös módszereket vetnek be és sajnos változatlanul nagyon sokan bedőlnek. Az ünnepi online vásárlás megerősödését is kihasználják a bűnözők, de az internetes csalók módszerei egészen változatosak. Borsodban is rengetegen érintettek. A rendőrségi tapasztalatok azt mutatják, hogy az elmúlt időszakban egyre több jelzés érkezett úgynevezett online csalással kapcsolatban. A csalók tárháza kifogyhatatlan, de a cél ugyanaz: az áldozatok pénzügyi adatainak megszerzése, hozzáférés a sértettek számlájához, a pénz csalárd módon való megszerzése. Mint megtudtuk a megyénkbeli sértettek között van, akit több millió forinttal károsítottak meg. A csalási módok között gyakori a…

Tovább olvasom

Encsen tartott fórumot az MSZP

Varga László, a párt elnökhelyettese számolt be róla Facebook oldalán, hogy a napokban Abaúj térségében járt Hiller István választmányi elnökkel, Encsen pedig fórumot is tartottak. A politikus kiemelte, hogy nehéz helyzetben van a vidék. A térségben a problémák még erőteljesebben jelentkeznek, mint az országban. Ezért is találták fontosnak, hogy a helyiekkel ismertessék az MSZP javaslatait például a megélhetési válsággal kapcsolatban. Az Magyar Szocialista Párt fontosnak tartja a nehéz helyzetben élők megsegítését, ezért a párt többször is javasolta az élelmiszerek áfájának csökkentését, valamint egy rezsi-stop programot is előterjesztettek, melynek keretein belül…

Tovább olvasom

Ismét korcsolyázhatunk Tiszaújvárosban, ráadásul teljesen ingyen

November 25-étől, péntektől február végéig ingyen hódolhatnak szenvedélyüknek a korcsolyázás kedvelői. A Városháztéren felállított műanyag korcsolyapálya használatához saját korcsolya sem kell, a pályát üzemeltető Sport-Park Kft. ugyanis – szintén ingyenesen – 60 pár korcsolyát is biztosít a sportoláshoz. Bár nyert az erre vonatkozó pályázaton, a Kormány stabilizációs intézkedései következtében mégsem bérelhet műjégpályát Tiszaújváros önkormányzata. A korcsolyázni vágyók azonban így sem maradnak pálya nélkül, a képviselő-testület ugyanis egy plasztik koripálya bérléséről határozott, és erre bruttó 4,5 millió forintot szavazott meg.A plasztik korcsolyapálya előnye, hogy anyagánál fogva független az időjárási viszonyoktól, nincs…

Tovább olvasom

Szerencsen nem lesz díszkivilágítás, de végül mégis

A magas energiaárak és a takarékossági szempontok miatt Szerencs is megszorításokra kényszerült. A polgármester azonban úgy határozott, egy kis kerülőúttal megoldja a díszkivilágítás kérdését. Ezt a Szerencsi Hírek Facebook-oldalán olvashattuk. „Tájékoztató az ünnepi fényekről Szerencs Város Önkormányzata a magas energiaárak miatt és a takarékossági szempontokat is figyelembe véve az idén nem kapcsolja fel a karácsonyi fényeket és a Világörökségi Kapuzatnál lévő installációt, amik az elmúlt évben már turisztikai látványossággá nőtte ki magát. Annak érdekében, hogy megmaradjon a karácsonyi hangulat a városban Kretovics István, a Szerencsi Kisgép- és Fénycentrum vezetője saját…

Tovább olvasom

Verset írt Koncz Zsófiáról egy rajongója

A fideszes országgyűlési képviselő annyira megihlette egy honfitársunkat, hogy verset fabrikált Koncz Zsófiáról. Ennek értékelését olvasóinkra bízzuk. Tantó András érezte úgy a Facebookon, hogy rajongását kifejezve verset ír Koncz Zsófiáról. Ezt a művet most változtatás nélkül közöljük. „Tantó András: Koncz Zsófia Koncz Zsófia egy büszke borsodi lány,Politikus pályára született csodalány!Intelligens, kedves és szép,Zsófira mindig lehet számítani, mert ő egy tünemény! Sokan támogatják őt,A Békemeneten is körül rajongták őt,Csupa kedvesség rá a jellemző,Ő a Fideszben nálam az első! Az Apja is rendes képviselő volt,Ebben bizony Zsófi is ráütött.Virágzik mostanság a körzet,Ő…

Tovább olvasom

Barcikai fiataloknak árulta a drogot az ózdi díler

Amikor szorult a hurok, a szomszéd erkélyére mászott át, de nem volt menekvés. Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 33 éves ózdi férfival szemben. A gyanúsított 2022. november 21-éig, azaz elfogásáig legalább 40 alkalommal, közel 100 adag marihuánát adott el kazincbarcikai fiataloknak. A nyomozás adatai alapján feltételezhető volt, hogy az ózdi díler egy fővárosi lakásban húzza meg magát. A Budapesti Rendőr-főkapitányság, illetve a XIV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói 2022. november 21-én azonosították, majd fogták el a férfit, aki negyedik emeleti szomszédjának erkélyére mászott át a…

Tovább olvasom

„A bogarakkal, rovarokkal többet törődnek, mint a szegény emberrel” – Ózd mellett kézzel ássák ki a szenet

A farkaslyuki meddőhányó gödreiből kézzel, kapával szedik ki a sáros szenet a rászorulók, hogy fűteni tudjanak. A Népszava elkísért „guberálni” egy ózdi romát. Tessék! Akárhova kaparok, mindenhonnan előjön a szén. A legjobb, amelyik csillog, az már olyan, mintha igazi lenne, a többi inkább vizes, saras, nehéz vele jól felfűteni a kis kályhát otthon. Lám, ott egy kidobott vödör. Azokkal szokták összegyűjteni az idejárók a kisebb darabokat, és úgy öntik aztán bele a zsákba. Amikor arról kérdezzük, szabad-e ezt tenniük egyáltalán, gyorsan legyint, alighanem magánterület ez, de rég nem törődik már…

Tovább olvasom

Borsodi település az átlagfizetések listájának élén és alján is

Utóbbi aligha meglepő, az viszont már inkább, hogy megyénk egyik falujában a legmagasabb az átlagfizetés Magyarországon. A NAV adatai szerint 2021-ben bruttó 354 ezer forint volt az átlagos havi kereset (munkaviszonyból származó jövedelem), ami nettó havi 235 ezer forintot jelentett. Településtípusok szerint a legmagasabb átlagos havi nettó kereset Budapesten volt (313 ezer forint), ezt követik a megyei jogú városok (253 ezer forint), majd a városok (225 ezer forint). A legalacsonyabb érték a községekben volt (197 ezer forint). Azaz a községekben átlagosan a fővárosi bér 63 százalékát keresték meg a munkavállalók…

Tovább olvasom

Halálos baleset történt Gelejnél, az M3-as autópályán

Egy forgalommal szemben hajtó személygépkocsi és egy teherautó ütközött össze Gelej közelében. A rendőrség rendelkezésére álló adatok szerint 2022. november 24-én 1 óra 45 perc körül egy férfi személygépkocsijával az M30-as autópályáról szemben felhaladt a Nyíregyháza irányába tartó M3-as autópályára – Gelej külterületén, a pálya 150. kilométerszelvényében –, ahol frontálisan ütközött egy teherautóval. A balesethez Mezőcsátról, Mezőkövesdről és Tiszaújvárosból vonultak a hivatásos tűzoltók. Az egységek csörlővel és feszítővágóval kiszabadítottak egy embert az összeroncsolódott személygépkocsiból és átadták őt a mentőknek. Az ütközés következtében a személygépjárművet vezető férfi olyan súlyos sérülést szenvedett,…

Tovább olvasom