A beteg gyermekekért szerveznek jótékonysági akciót „Ti vagytok a legnagyobbak!” jeligével. – Régi hagyomány már, hogy a DVTK szurkolói adománygyűjtést szerveznek az év végén, az idei akció is ebbe a sorba illeszkedik – nyilatkozta Martini Emil, a Diósgyőri Szurkolói Koordinációs Iroda vezetője. – Idén a B-A-Z. Megyei Kórház GYEK Onkohematológiai és csontvelő transzplantációs osztályának beteg gyerekeinek gyógyulását szeretnénk segíteni egy pénzgyűjtéssel, amelyhez nagy örömünkre a DVTK is csatlakozott. Barátunk, Ferenci Gábor kislánya, Dia a tavalyi esztendőben, nagyon fiatalon, kisiskolásként daganatos betegségben hunyt el, és most is vannak az osztályon olyan beteg…
Tovább olvasomSzerző: Tóth Sándor
Valóban a 3000 milliárdos EU-s támogatás befagyasztását javasolják, a korrupció és a „nem független” bíróságok a fő gond
A javaslatot a civil szervezetek üdvözlik, mivel úgy érzik, így még javítható az elveszett jogállamiság Magyarországon, a pénzek pedig egyelőre nem vesztek el véglegesen, csak Orbánék kaptak egy újabb intőt Európától. A K-Monitor, a Magyar Helsinki Bizottság és a Transparency International (TI) Magyarország közös nyilatkozatban reagált az Európai Bizottság döntésére, miután a szervezet szerdán 3000 milliárd forint EU-s forrás felfüggesztését javasolta. Valós és hiteles jogállamisági és korrupcióellenes lépések nélkül nem jut uniós pénzekhez Magyarország a civil szervezetek szerint, jó hír azonban, hogy sem a kohéziós alapból befagyasztott pénzekből, sem pedig helyreállítási alap…
Tovább olvasomBorzalmas: felnyársalta a sorompó a Suzukit, az autós megmentésére esély sem volt
Az elképesztően brutális baleset még kedden történt, egyelőre érthetetlen, miért tért le a sofőr az útról, de a lehető legrosszabb szögben kapta el autójával a sorompót, ami teljesen felnyársalta a kocsit az elejétől a végéig. Utasát élve sikerült kimenteni, de az autó vezetője azonnal életét vesztette. Brutális baleset történt kedd reggel a Pusztaszabolcs és Szabadegyháza közötti összekötő úton. A Delta hírek információi szerint egy 72 éves nő Pusztaszabolcs irányából haladt személygépkocsijával, amikor egy balra ívelő kanyarban, egy jelzőtábla előtt jobbra letért az úttestről, az út melletti szántásban hajtott, majd egy…
Tovább olvasomÍme Miskolc új diákpolgármestere
Tavaly Hudák Lilla érdemelte ki a megtisztelő címet, idén pedig Pető Csenge és Lőrinczi Dávid Bence vívott párbajt, melyből végül utóbbi jött ki győztesen. Már programját is megismerhettük. Szerdán a városháza közgyűlési termében két jelölt mérettette meg magát. Az eseményt megnyitó és levezénylő Bálega János mindenekelőtt az egyéves mandátumát kitöltő és most leköszönő diákpolgármester munkáját méltatta. A KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület stratégiai vezetője szerint Hudák Lilla azt a nem könnyű utat taposta ki, melyen utódja immár tovább haladhat. A részletekről a Minap.hu számolt be. Ezúttal is határozott és talpraesett diákpolgármestert kerestek, akinek feladata – hangzott el a szervezőktől…
Tovább olvasomMentővel ütközött egy autós Miskolcon
A szabályosan haladó mentőautónak csapódott a szemközti sávba áttérő autós. Négyen is megsérültek a Bogáncs utcai balesetben. A baleset kedd délután 3 óra előtt történt, az elsődleges információk szerint az autós áttért a szemközti sávba, így ütközött össze a szabályosan közlekedő mentővel. Varga Rudolf rendőrségi sajtószóvivő megerősítette olvasónktól kapott információinkat, miszerint baleset történt kedd délután a Bogáncs utcában, egy mentő és egy BMW ütközött össze. Tájékoztatása szerint két súlyos és két könnyebb sérültje van a balesetnek: megsérült egy mentőápoló és a mentő sofőrje, ők csak könnyebben, a személyautót vezető sofőr és…
Tovább olvasomMost egy tüdőgyógyászati ügyeletet vesztettünk el az egyik magyar kórházban
Az ok megint csak ugyanaz, elvándorlás és nyugdíjazások miatt nincs elég szakorvos a közegészségügyi intézményekben. Szinte már kéthetente olvasunk ilyet, amikor valamilyen szakellátás szünetel, vagy teljesen megszűnik egy-egy magyar kórházban. Bizonyára ez is „az elhibázott brüsszeli szankciók” miatt történhet, de a Fidesz továbbra is szinte tudomást sem vesz a problémáról, ami már hihetetlenül égető. December elsejétől, azaz csütörtöktől nem lesz tüdőgyógyászati ügyelet a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban, írja az Rtl.hu. Emellett az osztály 34 ágyából 20-at megszüntetnek. Mindezt a kórház orvosigazgatója jelezte a Nemzeti Népegészségügyi Központnak küldött levelében, melyben az is szerepelt,…
Tovább olvasomA fél világ London karácsonyfáján röhög, valami nagyon nem stimmelt a szállításnál
Hangos nevetés és megrökönyödés övezte az ajándékba kapott karácsonyfa felállítását Londonban, pedig a Norvégiában történt fakivágásnál még minden rendben volt. A Trafalgar téren felállított idei ajándékfát sántának, véznának gúnyolják a londoniak, de talán annak a kommentelőnek van leginkább igaza, aki felteszi a kérdést: „hol van a másik fele?”. A Mirror azt írja, hogy többen – például Ryan Love író, vagy Harry Lang marketinges – arról morfondíroznak az idei karácsonyfáról szóló posztjaikban, hogy talán valamivel felbosszantották a britek Norvégiát. Larry, a Downing Street főegerésze szerint pedig a fa olyan, mintha a Ryanair csomagteréből húzták volna elő……
Tovább olvasomNagyon úgy tűnik, még inkább keresztbe tett a kormány a napelemeseknek
A szaldós elszámolást igen valószínű az új értelmezés szerint, hogy kicsivel több, mint egy év múlva teljesen el is felejthetjük, így pedig elképesztően hosszúra nyúlik az idő, mire egy ilyen beruházás megtérül bárkinek. Bár a kormány korábban előszeretettel büszkélkedett a napelemes áramtermelő kapacitások bővülésének dinamikájával és a (már nem is annyira ingyenes) lakossági napelemes pályázatokkal, az utóbbi hónapokban mégis csak olyan intézkedéseket hoz, amelyek kedvezőtlen hatással vannak az ágazatra. Előbb meghatározatlan időre felfüggesztették a háztartási méretű kiserőművek hálózati csatlakozásának lehetőségét, miközben húzzák az időt a lakossági napelemes pályázatok nyerteseinek kifizetésével, majd november…
Tovább olvasomJó reggelt, Miskolc! – Szerdai időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk ma Szerda reggelre már kevesebb helyen képződhet pára, köd. Miskolcon felhős, száraz idő várható. Átmenetileg kisebb eső elszórtan előfordulhat a késő délutáni órákban. Gyenge, mérsékelt lesz az északkeleti szél. Hajnalban 0, +1, kora délután 3-6 fokot mérhetünk. A hétvégére csapadék érkezhet. Ma őket ünnepeljük Névnap András, Andor, Amál, Amália, André, Bandó, Dormán, Endre, Tarján, Trajánusz, Tullió Az András név eredete és jelentése Az András a görög Andreasz (Ανδρέας) névből származó férfinév. Jelentése: férfi, férfias. Az András bibliai név, András apostol Jézus első tanítványa, Szent Péter testvére volt. Női…
Tovább olvasomOrbánék nem tudták meggyőzni még Európát, valószínűleg a 3000 milliárdos EU-s pénz befagyasztása következik
Az elmúlt hetekben-hónapokban rengeteg látszatintézkedéssel próbálkozott a Fidesz-kormány, hogy bebizonyítsa, nálunk nincs korrupció és nagyon jól küzdünk ellene. Ezek szerint nagyon mérsékelten meggyőzőre sikeredtek az eddigi átalakítások, Európa most sem gondolja úgy, hogy Orbánék Magyarországában ne lenne óriási a korrupció. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter kedden megerősítette, hogy az Európai Bizottság javasolni fogja a 7,5 milliárd euró, vagyis a 3000 milliárd forintnyi uniós támogatás felfüggesztését, miután nem sikerült megfelelni a korrupcióellenes elvárásoknak – írja a napi.hu. Navracsics a Reutersnek beszélt arról, hogy a 2021-2027-es időszak hétéves uniós költségvetésének egy részét ideiglenesen elbukhatja…
Tovább olvasom