Egyház, politika, Miskolc – összefonódásra figyelmeztet az aHang

A miskolci református közösséghez kötődő szervezetek állami támogatásaira, működésére és politikai kapcsolataira hívja fel a figyelmet az aHang miskolci csapata két egymást követő bejegyzésében. A civil szervezet előbb a Református Szalon Egyesület támogatását és közösségi médiás jelenlétét tette szóvá, majd a Nyilas Misi Házhoz köthető támogatások és a két szervezet közötti kapcsolat kapcsán fogalmazott meg kérdéseket.

Tovább olvasom

Több mint 200 millió forintot kaptak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei állatvédők az 1 százalékokból

Jelentős összeget ajánlottak fel idén a személyi jövedelemadójuk egy százalékából a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei állatvédő szervezeteknek. A 2026. szeptember 15-én közzétett NAV-adatok alapján a megye húsz legtöbb támogatást kapó civil szervezete között legalább tíz olyan található, amely kifejezetten állatmentéssel vagy állatvédelemmel foglalkozik. Ezek együtt több mint 203 millió forintot kaptak. Az összeg különösen érdekes annak fényében, hogy közben országos felmérés és átvilágítás indul a hazai állatmenhelyeken, és az örökbefogadás szabályainak átalakítása is napirenden van.

Tovább olvasom

Szinte csak annyit kellett mondani Zemplénben, „turizmus”, és már dőltek a százmilliók?!

A turizmusért – ez volt a hívószó az Orbán-kormányzati érában a civil, illetve úgynevezett civil szervezetek NKA- és egyéb pályázati próbálkozásainál. A borsodi, pontosabban zempléni 5-ös országgyűlési választókörzet egyesületeinek és alapítványainak például majd’ egymilliárd forintot csengettek ki csak a legutóbbi fél évtized folyamán.

Tovább olvasom

Borsodban is önkéntes meteorológusokat keresnek – bárki hozzájárulhat az előrejelzések pontosságához

A Szeleta Park közösségi oldalán hívta fel a figyelmet egy különleges kezdeményezésre. Önkéntes meteorológusokat keresnek az ország különböző pontjairól. A cél, hogy minél több helyszínről érkezzenek pontos időjárási adatok, ezzel segítve az előrejelzések megbízhatóságát és a tudományos munkát.

Tovább olvasom

Kellemetlen: lepattintották Orbán Viktor emberét Washingtonban, aki az amerikai finanszírozások után kutakodott

Ráadásul nem is akármilyen indokkal tagadták meg az USA-ban az információk átadását a Fidesz küldöttjétől. Az amerikai hatóságok attól félnek, hogy Orbán Viktor azokat a független média és a civil szervezetek elleni támadásra használja fel. 

Tovább olvasom

Karácsonyi ünnepségre invitálta a civileket a városháza

Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere közös ünneplésre hívta a azokat a civil szervezeteket, partnereket, akik az egész év során segítették az önkormányzat munkáját. A sikeres együttműködésért a városháza Dísztermében mondott köszönetet a városvezető. Varga Andrea azzal kezdte köszöntőjét, hogy megköszönte a civileknek az elmúlt években az önkormányzattal közösen végzett munkát. Számos olyan feladatot oldottunk meg együtt, ami csak így, közösen sikerülhetett. Ezek a civil partnerek a szakmai tudásukat, az eltökéltségüket és a város iránt érzett szeretetüket adták azért, hogy az önkormányzattal közös munkában részt vegyenek. Én ezt szeretném megköszönni – mondta…

Tovább olvasom

Valóban a 3000 milliárdos EU-s támogatás befagyasztását javasolják, a korrupció és a „nem független” bíróságok a fő gond

A javaslatot a civil szervezetek üdvözlik, mivel úgy érzik, így még javítható az elveszett jogállamiság Magyarországon, a pénzek pedig egyelőre nem vesztek el véglegesen, csak Orbánék kaptak egy újabb intőt Európától. A K-Monitor, a Magyar Helsinki Bizottság és a Transparency International (TI) Magyarország közös nyilatkozatban reagált az Európai Bizottság döntésére, miután a szervezet szerdán 3000 milliárd forint EU-s forrás felfüggesztését javasolta. Valós és hiteles jogállamisági és korrupcióellenes lépések nélkül nem jut uniós pénzekhez Magyarország a civil szervezetek szerint, jó hír azonban, hogy sem a kohéziós alapból befagyasztott pénzekből, sem pedig helyreállítási alap…

Tovább olvasom

„Szavazzon mindenki érvénytelenül a gyermekvédelmi népszavazáson” – kérik civil szervezetek

Úgy gondolják, érvénytelen kérdésekre csak érvénytelen választ lehet adni. Egyszerre jelöljék be az igen és a nem választ is, ezzel érvénytelenné válik a szavazatuk. „Tíz civil szervezet most arra kér mindenkit, hogy a népszavazáson szavazzon érvénytelenül. Ezt a legegyszerűbben úgy tudjuk megtenni, ha a választási lapon az “Igen” és a “Nem” karikát minden népszavazási kérdésnél egyaránt beikszeljük” – írják közleményükben a civilek. Ahogy már olvashattuk, Áder János köztársasáig elnök április 3-ra tűzte ki a választást és vele együtt a a kormány „gyermekvédelminek” nevezett, valójában LMBTQ-ellenes népszavazását is. A Magyarnarancs.hu ismertette a tiltakozás…

Tovább olvasom