Most egy tüdőgyógyászati ügyeletet vesztettünk el az egyik magyar kórházban

Megosztás

Az ok megint csak ugyanaz, elvándorlás és nyugdíjazások miatt nincs elég szakorvos a közegészségügyi intézményekben. Szinte már kéthetente olvasunk ilyet, amikor valamilyen szakellátás szünetel, vagy teljesen megszűnik egy-egy magyar kórházban.

Bizonyára ez is “az elhibázott brüsszeli szankciók” miatt történhet, de a Fidesz továbbra is szinte tudomást sem vesz a problémáról, ami már hihetetlenül égető.

December elsejétől, azaz csütörtöktől nem lesz tüdőgyógyászati ügyelet a budapesti Uzsoki Utcai Kórházban, írja az Rtl.hu. Emellett az osztály 34 ágyából 20-at megszüntetnek.

Mindezt a kórház orvosigazgatója jelezte a Nemzeti Népegészségügyi Központnak küldött levelében, melyben az is szerepelt, mindössze két tüdőgyógyász-szakorvos maradt a kórházban elvándorlás, illetve nyugdíjazás miatt. Az RTL-nek nyilatkozó egészségügyi szakértők szerint az eddigi keddi ügyeletet a Semmelweis Egyetem Üllői úti klinikája veszi át.

Az Országos Kórházi Főigazgatóságtól azt válaszolták, a kórházban továbbra is folyamatos a tüdőgyógyászati készenlét. Az intézmény annak érdekében is mindent megtesz, hogy a szünetelő ellátások újra elérhetőek legyenek.

Kapcsolódó cikkek