A bűntény óta most először szólalt meg a sajtónak a rendőrgyilkos férfi

Az egyik bulvárlap újságírója bejutott a rendőrök által őrzött kórterembe. A 29 éves rendőrt késsel meggyilkoló férfi magánál van és cáfolta azt a hírt, hogy amputálni kellett volna a lábát. A lelkiismerete tiszta. Sz. Szilárd büntetett előéletű. A Bors sikeresen bejutott abba a fővárosi kórházba, ahol a rendőrség őrzi a csütörtök éjjel rendőrökre késsel támadó gyanúsítottat. Ez meglehetősen szokatlan, ugyanis ahogy a lap is megjegyzi, a kórházban hatalmas a rendőri készültség, az épület előtt is rendőrautók állnak. A támadó, akinek letartóztatását szombaton indítványozta az ügyészség, a traumatológián fekszik, és magánál van. A…

Tovább olvasom

Az OMSZ kimondta, tavaly történelmi aszály sújtotta hazánkat

Mindenki a saját bőrén tapasztalhatta, hogy több, igen hosszú csapadékmentes időszakot is át kellett élnünk, amiből természetesen a hőhullámokkal kiegészülve a nyári volt a leglátványosabb és legészrevehetőbb. A mezőgazdaság és a természet is hatalmas károkat szenvedett. Sajnos, a jelek szerint a tendencia folyamatosan romló képet mutat, éppen ezért becsüljünk meg minden csapadékos időszakot, mint amilyet például ez a január is hoz eddig. Tavaly történelmi aszály volt: az őszi és a nyári növények terméshozamai egyaránt elmaradtak a korábbi évek átlagaitól, de az állattenyésztés is megsínylette a szárazságot – írta a 2022-es…

Tovább olvasom

Íme a legproblémásabb vasútvonalak a tavalyi évben, miskolci járat az első háromban

Sajnos negatív értelemben került dobogóra a megyét érintő vasútvonal, rengeteg probléma adódott műszakilag, de leginkább a menetidő tartásával. Igaz, egyáltalán nem valószínű, hogy ezért kellett nagy hirtelen leváltani a MÁV-START vezérigazgatóját pénteken, hiszen az elmúlt évtizedben is megszoktuk a rengeteg késést. A Hvg.hu számolta ki „hibapontokkal”, hogy melyek lettek a legtöbb gondot és fejtörést okozó vasútvonalak 2022-ben. Az élmezőnyben csak néhány változás történt a korábbi évekhez képest. Sok izgalmas dolog történt a magyar vasúton 2022-ben onnantól, hogy január 1-jén délelőtt 11-kor egy Intercity egy órán át várakozott Szolnokon, egészen odáig,…

Tovább olvasom

Szijjártó úgy véli, „hungarofóbia”, hogy le kéne mondania milliós pluszfizetést hozó állásáról az egyetemi kuratóriumban

Felháborítónak és visszautasítandónak nevezte az Európai Bizottság döntését, valamint hungarofóbiának nevezte a brüsszeli állásfoglalást. Pedig csak azt kérdezték meg tőle, hajlandó lenne-e lemondani a számára milliós pluszbevételt hozó, zsíros állásról az egyetemi kuratóriumban. Arról kérdezték a külügyminisztert, ha annyira aggódik a magyar hallgatók sorsa miatt, hajlandó lenne-e lemondani kuratóriumi tagságáról a Széchenyi István Egyetemért Alapítványban. Az Európai Bizottságon a hungarofóbia újabb tünetei kezdenek megjelenni. Ez egy minden alapot nélkülöző, felháborító és visszautasítandó döntés. Ezzel válaszolt Szijjártó Péter külügyminiszter az ATV kérdésére az Erasmus programmal kapcsolatban. A kérdés arra vonatkozott: ő kész lenne-e…

Tovább olvasom

A magánorvosok összefognak az ellen, hogy a kormány kötelezően visszarángassa őket a közellátásba

Orbán Viktorék mostanában nyilvánosságra került terve teljesen felháborítja a magánszférában dolgozó orvosokat, miszerint állami intézményekben köteleznék őket egy meghatározott óraszámban arra, hogy állami intézményekben töltsék az idejüket és gyógyítsanak. Ez újabb hatalmas külföldre vándorlási, illetve végleg nyugdíjba vonulási hullámot indítana el. Semmi szín alatt nem akarnak beletörődni abba, hogy dróton rángassa őket a Fidesz-kormány. Az Orbán-kormány terve, amely szerint állami intézményekben kötelezték volna gyógyításra a magánorvosokat, azt is elérte, hogy a magánorvosok elkezdjenek „szerveződni” – írja a Népszava. A szerveződés ebben az esetben azt jelenti, hogy megalakult a Magánorvosok az egészségügyért Facebook-csoport,…

Tovább olvasom

Miskolci tulajdonosa lehet a most feltűnő Ferrarinak

Az eddigi információk szerint a nemrég a közösségi médiás képeken is látható új, különleges kék színű Ferrari Daytona miskolci tulajdonba került. Úgy tűnik, borsodi tulajdonosa lett az olasz szuperluxusautónak, amiből kevesebb, mint félezer készült a világban és egyébként is rendkívül drága áron lehet csak hozzájutni. A Borsod24 információi szerint a Ferrari egy nagyon jól menő miskolci székhelyű vállalkozás vezérének tulajdonába került nemrég. A Vezess.hu azt is megpendítette néhány napja, hogy valaki/valakik Magyarországra hoztak kettőt a rendkívül ritka és drága Bugatti Chironokból és itthon is műszakiztatták le. Vajon mit szólt a…

Tovább olvasom

Már van gyanúsítottja a Tarna elpusztítási ügyének, egy fideszes politikus is érintett

A büntetőügy természetkárosítás nyomán indult, a hatalmas nyári szárazság idején ugyanis valakik elterelték a Tarna folyó vízét egy illegális gáttal, hogy az egy borászat irányába folyjon. Most teljesen új információk kerültek napvilágra, szerteágazó az ügy, amiből egy fideszes politikus-ügyvédet próbálnak kizárni, okkal. Az ügy érdekessége, hogy a Tarnán illegális gátat építő borászat ellen fellépő civilek korábban T. Tamással és E. Lászlóval kerültek összetűzésbe, akik a Tarnát védők tanúvallomásai szerint nem csak fizikai atrocitásokkal fenyegették őket, de – állítólagos politikai kapcsolataikra hivatkozva – bosszút is kilátásba helyeztek. Könnyen lehet, hogy az…

Tovább olvasom

Világvége a valóságban: felrobbant egy gázvezeték, ötven méteres lángok csaptak fel – videó

A Litvániában futó gázvezeték robbanásának okát egyelőre nem sikerült kideríteni, de ilyen lehet a világvége. Látványos képsorok a szemtanúk által készített videóknak köszönhetően. Robbanás történt pénteken egy Litvániát és Lettországot összekötő gázvezetéken az észak-litvániai Pasvalys régióban. Ezen a szakaszon két párhuzamos gázvezeték szállítja a gázt Litvánia északi részébe és Lettországba. Csak az egyik vezeték sérült meg, a másik sértetlen maradt.  „A robbanást követően 50 méteres lángoszlop emelkedett a magasba. Az előzetes jelentések szerint nincsenek áldozatok vagy sérültek” – mondta Povilas Balciunas, a járási közigazgatás vezetője a litván közmédiában. A litván Amber Grid…

Tovább olvasom

Nem tett vallomást, sőt, még a rendőrgyilkos tett panaszt a gyanúsítás ellen

A 35 éves férfit őrizetbe vették, aki megkéselt három rendőrt bő egy nappal ezelőtt az éjszakai órákban a fővárosban. Ő maga azonban azt állítja, dehogy van köze bármiféle gyilkossághoz. A több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsított férfi nem tett vallomást a kihallgatása során, és panaszt tett a gyanúsítás ellen – közölte Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a 24.hu megkeresésére. A 35 éves elkövető egy kalapáccsal szeretett volna bejutni szomszédja lakásába, majd a kiérkező rendőrök intézkedés alá vonták, ám a megbilincselésnek ellenállt, rátámadt a rendőrökre, előbb ütötte, rúgta őket, majd…

Tovább olvasom

Senki nem segített a Szentpéteri kapunál lerobbanó autóson, aztán megtörtént a csoda

Szerencsére még nem veszett ki teljesen a jóérzés és a segítőkészség mindenkiből, de a megoldásig nagyon sok keserű pirulát nyelt le főszereplőnk a miskolci történetben. A kórház előtti parkolóban makacsolta meg magát az autó, a taxisoktól hiába kért segítséget a bajba jutott autós, sem ők, sem mások nem segítettek a láthatóan gondban levőknek. Utána azonban érkezett egy teljesen másik irányból egy fekete Alfa Romeo, aki rendkívül segítőkész volt és kihúzta a bajból a házaspárt. Erről a közösségi médiában tett közzé egy hálás bejegyzést. Innen is gratulálunk az Alfa sofőrjének, hogy…

Tovább olvasom