A Kisavason szedték a szemetet

Szombat reggel a Dűlő étterem mögötti lépcsősor tetején gyülekeztek a résztvevők, hogy aztán egész délelőtt szemetet szedjenek a Kisavas második sorának végén és annak környékén – számolt be az eseményről a Minap.hu A helyenként bokros, gazos területen járva több nagyobb hulladékhalmot is feltártak. Serbán Zsolt Bükk-tisztasági nagykövet elmondása szerint legutóbb hét köbméter szemét gyűlt össze, most legalább ennyi elhordását vállalták.  Bár érzelmileg nagyon kötődnek a miskolciak a pincesorukhoz, sajnálattal láttam, hogy ezúttal kevesebben jöttek el, mint más alkalmainkra. Pedig sok szemét csúfítja a környéket, de megoldjuk így is – nyugtatott meg mindenkit.…

Tovább olvasom

Kormányinfó: kiterjesztik a kamatstopot, 7,77 százalékon rögzítik a kamatlábat

Európai uniós helyzetelemzést és gazdasági értékelést végzett a kormány szerdai ülésén – jelentette be Gyulás Gergely a rendhagyó módon szombaton megtartott Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint elemezték az infláció okait, és arra jutottak, hogy Európában és Magyarországon is szankciós infláció van. Éppen ezért a kormány arról döntött, hogy fenntartja és kiterjeszti az árstopokat: kiterjeszti a kamatstopot a kis- és középvállalkozásokra, meghosszabbítják a Széchenyi Kártyaprogramot, és gyármentőprogramot hirdetnek. Nagy Márton a kkv-k változó hitelű kamatait érintő sapkát bejelentve ismertette: a kamatstopnak június 28. lesz a referencia-időpontja, ekkor 7,77 százalék…

Tovább olvasom

Napról napra drágul a tojás

Múlt héten 108 forintba került az M méretű ketreces tojás az Agrárközgazdasági Intézet adatai alapján. Ez jelentős, 17,25 százalékos ugrás a megelőző héthez képest, amikor 92 forint volt az ára. Az év elején 50 forintról indultunk. A nagyobb, L-es tojás 120 forint, egy héttel korábban 106 volt. (Az áremelkedés okairól részletesen írt a 444.hu egy szeptemberi cikkében.) Az Eurostat szeptemberi adatai alapján Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerek inflációja az egész Európai Unióban. Egy év alatt 40 százalékkal mentek fel az árak, míg a második helyezett Litvániában 30 százalékkal.

Tovább olvasom

Már 240 milliárdba kerül az új atlétikai stadion

Tovább hízik az új budapesti atlétikai stadion költségvetése. A kormány most 35 milliárd forinttal egészíti ki az eddigieket, az összköltség így már eléri a 238 milliárdot. 35 milliárd forint plusz pénzt ad a kormány az új budapesti atlétikai stadionra – jelentette az RTL Híradó egy kormányrendelet alapján. A jövő évi atlétikai vb-re épülő aréna összköltsége ezzel már meghaladja a 238 milliárd forintot. A kormány nemzetközi szerződési kötelezettséggel indokolta a döntést. Ezzel az új stadion lesz Magyarország legdrágább sportlétesítménye.

Tovább olvasom

Sofőr viszi dolgozni az egyik tankerületi igazgatót

Péntek reggel sofőr várta a háza előtt Bognár Lászlót, a Szigetvári Tankerületi Központ igazgatóját. Az RTL kamerái rögzítették, ahogy Bognár ezzel az autóval megy be az 50 kilométerre levő munkahelyére. A kocsi 7 óra után érkezett, és fél órát várt rá. Korábban Hadházy Ákos országgyűlési képviselő számolt be róla, hogy az igazgató szolgálati autóval jár. Bognár nem reagált az RTL megkeresésére, a Klebelsberg Központ pedig azt írta, hogy „a tankerületi vezetőknek nincs személyi sofőrjük, és szolgálati autót sem kapnak személyes használatra. A kocsikat logisztikai, szállítási, ellenőrzési, karbantartási feladatokhoz veszik igénybe, illetve…

Tovább olvasom

Palkovics: Jövő héten beüzemelik az első konténerkazánokat

Jövő héten beüzemelik az első konténerkazánokat egyes közintézményeknél, az első pár száz oda kerül, ahol a legelavultabb a fűtési rendszer – mondta az RTL-nek a technológiai és ipari miniszter. Palkovics László szerint előzetes felmérések után jutottak arra, hogy mintegy 1400 helyen lesz szükség az elavult gázkazánok miatt ilyen eszközökre. Első körben 400 helyen, iskolákban, (állami, önkormányzati) intézményekben oldják meg a kazánok beszerelését. A miniszter úgy véli, azért van szükség a kazánokra, mert most ugyan jön gáz az országba, fel kell készülni arra a lehetőségre, ha nem jön vagy kevesebb érkezik, esetleg…

Tovább olvasom

Ételkiszállításnak álcázva terítette a drogot egy taxis

„Egész”, „fél” és „perc” adagokban lehetett rendelni Pepsit, gyrost L. Istvántól, aki taxival szállította ki a rendeléseket. A rendőrség gyanúja szerint azonban a 43 éves férfi nem gyorsételeket hordott ki és a taxi sem egészen az volt, aminek látszott, valójában drogdílerként dolgozott. A ferencvárosi nyomozók a héten pesterzsébeti lakásában vették őrizetbe a férfit, előzetes letartóztatását kezdeményezve. A házkutatás során különféle kábítószergyanús anyagokat, telefonokat és 599 ezer forintot foglaltak le – írta a Police.hu a „Drogterjesztő taxi – kialudt a szabad jelzés” című beszámolójában. A nyomozás szerint L. István 2022. júliusa óta, egészen…

Tovább olvasom

Zöld konzultációt indít az LMP – jelentette be a párt Miskolcon

Online és offline formában is elindította a Zöld Konzultációját az LMP – Magyarország Zöld Pártja, ami – politikusaik értékelése szerint – az embereket érintő valódi problémákra próbál reflektálni, legyen szó a megújuló energiákról vagy az épületszigetelésről. Az LMP az elmúlt években több javaslatot is tett a kormánynak, miszerint a megújuló energiákat kellene támogatni – ezeket azonban egytől egyig lesöpörték az asztalról Schmuck Erzsébet szerint. Az LMP társelnöke megdöbbentőnek nevezte, hogy a kormány által meghirdetett nemzeti konzultáció nem tartalmazza az általuk problematizált felvetéseket. Vincze Károly, az LMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke értetlenségét fejezte ki,…

Tovább olvasom

Adománygyűjtésbe kezd a színház, hogy ne kelljen bezárnia

Adománygyűjtésbe kezd a Miskolci Nemzeti Színház, hogy január elsejétől is nyitva maradhasson – hangzott el az intézmény rendkívüli sajtótájékoztatóján pénteken. Béres Attila színházigazgató elmondta, november elsejétől a Kamara és a Játékszín zárva lesz az elszabaduló energiaárak miatt, minden előadást a Nagyszínházban és a Csarnokban tartanak meg. Az MTI tudósítása szerint a színházban jelenleg nincs fűtés és valószínűleg október végéig a távfűtést nem használják, novembertől pedig a kormány által előírt tizennyolc fokot tartják. Decemberben két premierjük lesz, A miniszter félrelép és az Ének az esőben. A bérleteseket a változások nem érintik…

Tovább olvasom

Megszűnik az ingyenes tulajdoni lap letöltésének lehetősége

Megszűnik az ingyenes tulajdoni lap letöltésének a lehetősége, mostantól csak hiteles tulajdonilap-másolat lesz igényelhető 3000 forintért, az eddigi 3600 helyett. Ez derült ki a „területi közigazgatás működésével, az ingatlan-nyilvántartással és a területfejlesztéssel összefüggő egyes törvények módosításáról” című törvényjavaslatból – írja az adó.hu. A javaslat indoklása kitér arra, hogy papír alapon nem hiteles tulajdonilap-másolat már 2010. január 1-je óta nem adható ki, mostantól pedig elektronikusan sem lesz elérhető. A hiteles és a nem hiteles tulajdoni lap egyébként tartalmában a hitelesítési záradék kivételével teljes megegyezik egymással, a nem hiteles tulajdonilap-másolat felhasználhatósága azonban jóval…

Tovább olvasom