Szavazatszámlálóként felügyeli a borsodi időközi választás tisztaságát a Momentum elnöke

Fekete-Győr András maga jelentette be a Facebook-oldalán, hogy szavazatszámláló delegáltként felügyeli majd a borsodi, időközi választás tisztaságát. Vasárnap sorfordító voksolást rendeznek Borsod 6-os számú egyéni választókerületében (Szerencs és Tiszaújváros, valamint környékük), miután a nyáron egy tragédiát követően megüresedett a pozíció. Amennyiben az ellenzéknek sikerül megnyernie a választást, úgy a Fidesz-KDNP-nek megbomlik a parlamenti kétharmados többsége. „Ha sikerül nyernie a közös ellenzéki jelöltnek, Bíró Lászlónak, az új reményt és roppant erőt adhat mindnyájunknak a 2022-es korszakváltó parlamenti választásokhoz!” – írja a politikus a bejegyzésében.

Tovább olvasom

Megvan Veres Pál polgármester koronavírustesztjének eredménye

Néhány napja vonult házi karanténba, mert igazoltan fertőzött személlyel érintkezett. Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának közleményét idézzük az alábbiakban. Veres Pál Miskolc MJV polgármesterének negatív lett a Covid-19 tesztje. Mint korábbi közleményünkben jeleztük, Veres Pál kontaktusba került egy igazoltan Covid-19 fertőzött személlyel, ezért – a hivatalos eljárási rend szerint – szerdától házi karanténban dolgozik.  Fertőzésre utaló tünetei nem voltak, de felelősséget érezve a Hivatal dolgozói, valamint azok iránt, akikkel az elmúlt napokban találkozott, Veres Pál teszteltette magát. A teszt eredménye péntek reggel érkezett meg: negatív lett. Ennek ellenére a…

Tovább olvasom

Risitas és a borsodi időközi választás: sírva vigadnak a választók – videó

Vasárnap időközi választást rendeznek Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú körzetében, ahol a Fidesz jelöltje az elhunyt Koncz Ferenc lánya, Koncz Zsófia lesz. Őt parodizálja ki az Igen Szolidaritásra által feltöltött videó, amelyben Risitas szerepel. A spanyol humorista egy több mint tízéves tv-interjú során tett szert világszerte ismertségre, mindenekelőtt jellegzetes nevetése miatt. Azóta paródiák ezrei készültek a videót felhasználva és feliratozva, ebbe a kategóriába tartozik most ez a videó is a néhány nap múlva esedékes választás kapcsán is. A videó IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Tovább olvasom

Borsod megyét is kockázatos területté minősítették a németek

Aki innen utazik, arra 14 napos házi karantén vár. Budapest és négy megye után október 7-én további hét magyarországi megyét is felvettek az új típusú koronavírus terjedése miatt kockázatosnak minősülő területek listájára Németországban. A Robert Koch országos közegészségügyi intézet frissített listáján így a főváros és tizenegy megye szerepel Magyarországról. A listára elsőként, szeptember 16-án felvett Budapest, a szeptember 23-án kockázatosnak minősített Győr-Moson-Sopron, és a listára szeptember 30-án felkerült Csongrád-Csanád, Vas és Pest után szerdán Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét sorolták a kockázatos térségek közé. A listán nem…

Tovább olvasom

Az ápolók is béremelésben részesülnek novembertől

2020 november elsejével 20 százalékkal, 2022 január 1-vel további 30 százalékkal emelik az ápolók bérét – közölte a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ez – az elmúlt évek hasonló intézkedéseit is beleértve – összesen 72 százalékos emelés lesz. Már 2021. január 1-jétől jelentős béremelés lesz az orvosoknál, a bértábla alapján 125 százalékos növekedés jön – mondta Gulyás Gergely  Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai kormányülés legfontosabb döntéseit ismertetve a délelőtti kormányszóvivői tájékoztatón.  Egy három éve dolgozó rezidensnek is 613 ezer forint bruttó jövedelme lesz, egy 40 éve dolgozó orvosnak 1,7 millió forintos…

Tovább olvasom

Hiába próbált meg bejutni az SZFE épületébe az új kancellár, a hallgatók nem engedték

Csütörtök délelőtt kicsivel 10 óra előtt megpróbált bejutni Szarka Gábor, frissen kinevezett kancellár a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épületébe. Szerdán az SZFE hallgatói és a sztrájkbizottság is elutasította az egyetem vezetése által tett komplex ajánlatot, erre reagálva közleményt adott ki Novák Emil általános rektorhelyettes és Szarka Gábor kancellár. Ebben többek között azt írták, hogy „Szarka Gábor október 8-án reggel az SZFE Vas utcai épületében megkezdi a munkáját annak érdekében, hogy biztosítsa az egyetem működőképességét, felelősséget vállalhasson az ott dolgozók munkakörülményeiért és intézkedhessen a bérek és egyéb juttatások kifizetéséről”. Az egyetem…

Tovább olvasom

Kábítószerre bukkantak az ismert magyar humorista lakásán

Nagy mennyiségű drogot találtak az egyik népszerű magyar humorista, R. Gy. otthonában (a monogram így egyértelműen Rekop Györgyre utal). A Ripost a rendőrségtől úgy értesült, hogy egy bejelentést követően mentek ki egy XIX. kerületi Bethlen Gábor utcai lakáshoz. A házkutatás során a nyomozók az erkélyen rengeteg kábítószergyanús növényt találtak, amit lefoglaltak. A nyomozók a humorista és a párja ellen is vádat emeltek kábítószer-birtoklás és vétség gyanúja miatt. Index.hu, Fotó: RTL

Tovább olvasom

Ököllel verte élettársát féltékenységből a borsodi férfi

Testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt a Kazincbarcikai Járási Ügyészség egy 25 éves férfival szemben. A vádirat szerint a vádlott és sértett nő élettársi kapcsolatban élnek egy borsodi kisvárosban, kapcsolatukból három gyermek született. Az élettársak között gyakoriak voltak a veszekedések, melyek a vádlott részéről többször tettlegességig fajultak. A férfi júniusban közös lakásukban legalább három alkalommal bántalmazta, többször arcon ütötte a sértettet, aki tartva a vádlottól, sérüléseivel nem fordult orvoshoz és a történtekről a rendőrséget sem értesítette. 2020. június 28-án késő este a vádlott és az élettársa egy…

Tovább olvasom

Házi karanténba került Miskolc polgármestere

Mivel igazoltan fertőzött személlyel érintkezett, Veres Pál a mai naptól így folytatja munkáját. Az alábbiakban Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának közleményét idézzük: „Veres Pál Miskolc MJV polgármestere kontaktusba került egy igazoltan Covid-19 fertőzött személlyel, ezért – a hivatalos eljárási rend szerint – a mai naptól házi karanténban folytatja munkáját.  Fertőzésre utaló tünetei nincsenek. Az elmúlt napokban is betartotta a Kormány és a Jegyző által a Hivatalban előírt szigorú járványügyi szabályokat. A hivatalos eljárásrend szerint a 10 napos karantén után automatikusan COVID-19 mentesnek minősülne, de felelősséget érezve a Hivatal dolgozói,…

Tovább olvasom

Tömeges felmondásokat eredményezhet az orvosi béremelésről szóló törvény

A bérrendezés csak az orvosoknak kedvez, egyoldalú formájában tömeges megélhetési nehézségeket, pályaelhagyást, sőt kivándorlást eredményezhet a szakdolgozók körében – írja a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK), amely az orvosi kamarához intézett nyílt levélben fejezte ki csalódottságát az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvénnyel kapcsolatban.  „Ez idáig azt hittük, hogy szolidárisan együtt képviseljük az egészségügyi dolgozó kollégáinkat. Most sajnos csalódottságunknak kell hangot adni. Reméljük, a Magyar Orvosi Kamara szolidaritást vállal velünk, nem fogadja el ilyen formában a törvényt és semmi esetre sem vesz részt a megvalósításában” – olvasható az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben.…

Tovább olvasom