Élőben közvetítik majd Borsod 1. és 4. számú választókerületének előválasztási vitáit

A Tabumentes Ország (TMO) és a JövőTV előválasztási vitákat szerveznek a héten Borsod-Abaúj-Zemplén megye két választókörzetében. Csütörtökön a Miskolc nagyjából felét jelentő Borsod 1. számú választókerületében, pénteken, a 4. számú választókerület központjában, Kazincbarcikán rendezik meg a beszélgetéseket. Miskolc, BAZ 1. A szeptember 16-ra eső vitán mindhárom előválasztási képviselőjelölt részt fog venni: Csabalik Zsuzsanna független, Dr. Simon Gábor, az MSZP és a Párbeszéd indulója, és Szilágyi Szabolcs, Jobbikos politikus, akit pártja mellett még a DK, az LMP, a Momentum és az MMM is támogat. A moderátor szerepét Juhász Bence fogja betölteni…

Tovább olvasom

Szavak helyett tettekből épül a vidék – bemutatkozik Üveges Gábor, BAZ4 ellenzéki képviselőjelöltje

Üveges Gábor vagyok, Hernádszentandrás polgármestere. Kazincbarcikán születtem 1980-ban. A mai napig elő emlékek a Pollack Mihály úti bölcsőde, az óvoda. Kisiskolásként az egykori Május 1. Úti Általános Iskola hangulata, a röplabdás évek, az úszni tanulás a helyi strandon…Életem első csodálatos tíz évét követően 1990-ben családunk édesanyám szülőfalujába, Hernádszentandrásra költözött. Itt tudatosult bennem az, hogy mit is jelentenek a gyökerek, mit is jelent, ha a család múltja évszázadokra visszavezethető egy közösség részeként. Általános iskolai tanulmányaimat Ináncson fejeztem be, gimnáziumi éveimet az encsi Váci Mihály Gimnáziumban töltöttem.Az érettségit követően fél évig egy…

Tovább olvasom

4,4 millió forintra bírságolták meg az Orbán Viktornak egy zsák krumplit ajándékozó Jakab Pétert

4,4 millió forintra büntette Kövér László Jakab Pétert a zsák krumpli miatt – írta meg a Jobbik-közeli Alfahír. A Jobbik elnöke múlt hétfőn a parlamentben a borsodi időközi választás kapcsán szeretett volna egy zsák krumplit átadni a miniszterelnöknek. Ebben megakadályozta Kocsis Máté frakcióvezető, Kövér László házelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Balla György. Kövér László már akkor jelezte, hogy lesz folytatása az ügynek.  “Úgy működik a rezsim, hogy aki kimondja az igazat, nevezetesen hogy a rezsim nyomorban tartja a magyarokat, és egy zsák krumplival megvásárolja őket, azt négy és fél millióra büntetik” – mondta az…

Tovább olvasom

Véglegessé és hivatalossá vált a borsodi időközi választás eredménye

Megállapította az október 11-i borsodi időközi országgyűlési képviselő-választás eredményét pénteken a tiszaújvárosi országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság. A megválasztott képviselő Koncz Zsófia (Fidesz-KDNP). Az oevb azután tudta megállapítani a választás eredményét, hogy valamennyi szavazóköri jegyzőkönyv a rendelkezésére állt. Ehhez előbb az átjelentkezéssel szavazók és külképviseleten voksolók szavazatait is összeszámolta az illetékes szavazatszámláló bizottság. A vasárnapi választáson hét külképviseleten – Berlinben, Hágában, Helsinkiben, Koppenhágában, Londonban, Münchenben és Washingtonban – szavaztak, összesen tizennégyen. A külképviseleti névjegyzékbe felvett választópolgárok valamennyien elmentek szavazni. A zárt urnák a Nemzeti Választási Irodába hétfő estig mind megérkeztek. A…

Tovább olvasom

„Az összefogás sikeres próbájaként” értékelte az ellenzék a borsodi időközi választást

A szavazatok csaknem száz százalékos feldolgozottságánál a Fidesz jelöltje, Koncz Zsófia 51 százaléknyi voksot gyűjtött be, az összellenzéki támogatással induló jobbikos ellenfele, Bíró László 46 százalékot szerzett. A különbség 1722 szavazat. A borsodi időközi országgyűlésiképviselő-választás az ellenzéki összefogás sikeres próbája volt – közölte ennek ellenére is Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke az MTI-hez vasárnap este eljuttatott közleményében. Tóth Bertalan úgy fogalmazott: egy hagyományosan fideszes körzetben, szoros küzdelemben maradt alul az időközi választáson Biró László, az ellenzéki összefogás közös jelöltje. Azonban a választást mégis az ellenzéki összefogás eredményes próbájának tekintik, hiszen…

Tovább olvasom

Szavazatszámlálóként felügyeli a borsodi időközi választás tisztaságát a Momentum elnöke

Fekete-Győr András maga jelentette be a Facebook-oldalán, hogy szavazatszámláló delegáltként felügyeli majd a borsodi, időközi választás tisztaságát. Vasárnap sorfordító voksolást rendeznek Borsod 6-os számú egyéni választókerületében (Szerencs és Tiszaújváros, valamint környékük), miután a nyáron egy tragédiát követően megüresedett a pozíció. Amennyiben az ellenzéknek sikerül megnyernie a választást, úgy a Fidesz-KDNP-nek megbomlik a parlamenti kétharmados többsége. “Ha sikerül nyernie a közös ellenzéki jelöltnek, Bíró Lászlónak, az új reményt és roppant erőt adhat mindnyájunknak a 2022-es korszakváltó parlamenti választásokhoz!” – írja a politikus a bejegyzésében.

Tovább olvasom