Az ápolók is béremelésben részesülnek novembertől

Megosztás

2020 november elsejével 20 százalékkal, 2022 január 1-vel további 30 százalékkal emelik az ápolók bérét – közölte a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ez – az elmúlt évek hasonló intézkedéseit is beleértve – összesen 72 százalékos emelés lesz.

Már 2021. január 1-jétől jelentős béremelés lesz az orvosoknál, a bértábla alapján 125 százalékos növekedés jön – mondta Gulyás Gergely  Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai kormányülés legfontosabb döntéseit ismertetve a délelőtti kormányszóvivői tájékoztatón. 

Egy három éve dolgozó rezidensnek is 613 ezer forint bruttó jövedelme lesz, egy 40 éve dolgozó orvosnak 1,7 millió forintos bére lesz. Ez 2022-ben 788 ezer, illetve 2,1 millió forintra emelkedik, míg az emelés végén 875 ezer, illetve 2,4 millió forint lesz a kereset – erősítette meg a miniszter. 

A kormány az ápolói béremelést is kiemelten kezeli, ezért az ápolók bére

20 SZÁZALÉKKAL NŐ NOVEMBERTŐL, ÉS 2022-TŐL PEDIG TOVÁBBI 30 SZÁZALÉKKAL.

A miniszter szerint a rendszerváltozás óta nem volt ilyen növekedés. A kormány örül, hogy az orvosi kamarával sikerült megegyezni, és az Országgyűlés is egyetértésre jutott, konszenzussal fogadta el a javaslatot. Gulyás Gergely azt mondta, hogy a kormány nagyon fontosnak tartja a hálapénz kivezetését és az orvoselvándorlást megállító bértáblát is. 

A orvosok összeférhetetlenségéről azt mondta, hogy a törvény valóban korlátozza a magánpraxis lehetőségét, de nem szeretnék mindenáron tiltani.

Az nem lehet, hogy valaki a rendes munkája mellett még három másik magánrendelésen is dolgozik.

A kormány célja egy olyan rendeleti szabályozás kialakítása, amely ami erre az ésszerűség keretein belül lehetőséget ad.  A javaslatot érő vitás kérdésekről azt mondta, hogy ezek normális esetben lényegtelen kérdések, de a járvány miatt most nagyon fontos a kirendelés és az átvezénylés kérdése.  A részletszabályokat is egyeztetik az orvosi kamarával. A kormány álláspontja az, hogy egészségügyi veszélyhelyzetben a vezénylés indokolt, de békeidőben, normális helyzetben ez csak kivételes lehet. Példaként tömegszerencsétlenség esetét említette a miniszter.

Mint mondta: 

A HÁZIORVOSOKNÁL IS ÚJ SZABÁLYOK JÖNNEK JANUÁRTÓL, A BÉRTÁBLÁNÁL ROSSZABBUL ŐK SEM KERESHETNEK MAJD.

Gulyás Gergely a koronavírus-járványról szólva azt mondta, hogy a második hullám mindenhol felfutó ágban van, Magyarország is a jobban védekezők közé tartozik. A kormány szerint a legfontosabb az életek védelme, ezért örömteli, hogy az elhunytak számában kedvező a helyzet: az egymillió főre eső halálos áldozatok száma van, ahol meghaladja a 700-at, nálunk ez a szám 90. A régióban ez az átlagos, hasonlóan állnak a csehek és az osztrákok is. 

A kormány azt  kéri, hogy a szabályokat továbbra is mindenki tartsa be. Gulyás Gergely ismertette a járványügyi nemzeti konzultáció eredményeit is.

Nyitott kérdés volt, hogy a magyarok a védekezés mely eszközeit támogatják a leginkább. A válaszok szerint

  • 83 százalék a maszkviselés létező szabályait ítélte a legfontosabbnak;
  • 79 százalék támogatta a rendezvények korlátozását;
  • ugyanennyien az országhatárok lezárását;
  • 78 százalék támogatta a távolságtartásra vonatkozó intézkedéseket;
  • 64 százalék szerint helyes a védekezéshez szükséges eszközök kivitelének korlátozása;
  • az időseknek fenntartott vásárlási idősávot 62 százalék támogatta;
  • a kijárási korlátozás pedig a válaszadók 59 százaléka szerint helyes.

Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely közölte: a kormány döntése alapján  a kaszinóknak is be kell zárniuk 23 órakor.

További részletek a Kormányinfóról az Index.hu cikkében.

Kapcsolódó cikkek