Ezúttal Kisvárdán maradt pont nélkül a csapat, amely továbbra is az utolsó helyen áll a tabellán. A Kisvárda 1-0-ra legyőzte a Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának november elsejei zárómérkőzésén. A várdaiak saját közönségük előtt először gyűjtötték be a három pontot ebben az idényben, a DVTK pedig harmadik idegenbeli meccsén a harmadik vereségét szenvedte el. Az első félidő nagy részében mezőnyjátékot láthatott a közönség. A hazaiak birtokolták többet a labdát, s támadásban is ők voltak veszélyesebbek, két nagy helyzetük is adódott, de előbb Viana ziccerben a kapu mellé pörgetett,…
Tovább olvasomSzerző: Nagy László
Hétfőtől az éttermekben és a szórakozóhelyeken is kötelező lesz maszkot viselni
Megtartotta csütörtöki tájékoztatóját az Operatív Törzs, de Müller Cecília országos tiszti főorvos nélkül. Először Kiss Róbert rendőr alezredes beszélt a maszkviselési szabályok szigorításáról. Elhangzott: hétfőtől – vagyis november 2-től – a vendéglátásra és a szórakozóhelyekre is kiterjesztik a kötelezettséget. A maszkokat csak az étel és ital elfogyasztása alatt lehet majd levenni. A rendelkezés a sportrendezvények vendéglátó részeire is vonatkozik. (A maszkokat a tömegközlekedésben, színházakban, mozikban és az egészségügyi intézményekben továbbra is ugyanúgy viselni kell.) Az Operatív Törzs szerint egy meredeken emelkedő második hullámban van Európa, így Magyarország is, ezért a korábbiaknál is fontosabb…
Tovább olvasomIllegális autóverseny áldozata lehetett az Ózdon elgázolt gyalogos
A rendőrség mindössze annyit közölt honlapján a balesetről, hogy kedden este Ózdon, a Munkás úton egy 19 éves farkaslyuki fiatal autójával elütött egy zebrán áthaladó gyalogost, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a szakszerű beavatkozás ellenére a helyszínen életét vesztette. Az Index.hu BalesetInfótól szerzett értesülései szerint viszont nem sima gázolásról van szó, hanem a tragédia úgy történt, hogy két autó versenyzett a hosszú egyenes városi útszakaszon. Helyiek elmondása szerint mindennaposak arrafelé esténként az illegális gyorsulási versenyek. A közösségi oldalon máris nagy vihart kavart az eset, pro és kontra rengetegen adtak hangot véleményüknek. A többség…
Tovább olvasomA koronavírus-járvány miatti válság okán leállítják a Lufthansa miskolci fejlesztését
„A vállalat történetének legnagyobb válsága a Lufthansa Technik Miskolcon tervezett telephelyére is hatással van” – tájékoztatta a Minap.hu-t a cég. A vállalat igazgatótanácsa még a válság kezdetekor döntött úgy, hogy felfüggeszti a 2021-re tervezett repülőgéphajtómű-alkatrész javító gyár építését. Mivel azonban az eddig hozott intézkedések nem érték el a céljukat, és nem tudják biztosítani a Lufthansa Technik hosszútávú túlélését, így további, korábban elképzelhetetlen intézkedések váltak szükségessé. „Ezért a Lufthansa Technik azt a döntést hozta, hogy a 2021-re tervezett Lufthansa Technik Miskolc Kft. fejlesztését nem folytatja a jövő évben”. A céghez korábban…
Tovább olvasomHamis vád miatt indul eljárás a borsodi nő ellen, aki azt állította, hogy megerőszakolták
Hamis vád bűntette miatt vádat emelt a Kazincbarcikai Járási Ügyészség egy 26 éves nővel szemben, aki a rendőrségen tett feljelentésében hamisan vádolt két férfit azzal, hogy megerőszakolták. A vádirat szerint a nő kiskorú gyermekeit a nem megfelelő életkörülményeik miatt az illetékes járási hivatal ideiglenes hatállyal nevelőszülőnél helyezte el. A vádlott sorsának kedvezőtlen alakulását két férfi ismerősének tulajdonította, és meg volt győződve arról, hogy a járási hivatalnál az egyikük tett bejelentést a gyerekek rossz életkörülményeivel kapcsolatban. A vádlott ezért június 3-án bement a Szendrői Rendőrőrsre azért, hogy – bosszút állva –…
Tovább olvasomNem csillapodik a járvány: újabb 56 halott és kétezernél is több fertőzött
Csütörtökre 2194 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid–19), ezzel 68 127 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 56 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1634 főre emelkedett, 17 469-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 49 024 fő. Az aktív fertőzöttek 27 százaléka, az elhunytak 34 százaléka, a gyógyultak 29 százaléka budapesti. 3197 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 255-en vannak lélegeztetőgépen – ismertetik a napi adatok mellett a koronavirus.gov.hu oldalon. Ami Borsod-Abaúj-Zemplént illeti: összesen 4334 fertőzöttet diagnosztizáltak a járvány kezdete óta, ezzel megyénk Budapest és Pest megye után a…
Tovább olvasomElhunyt a Népkertben megvert 72 éves férfi
Október elején mi is írtunk róla, hogy a a Népkertben egy huszonhét éves férfi megvert egy hetvenkét éves idős embert. A rendőrség még vizsgálja, hogy az akkor keletkezett sérüléseibe halt-e bele most a sértett. A Minap.hu információi szerint a rendőrség újabb szakértői vizsgálatot indít a hetvenkét éves férfi halála miatt. Ki kell deríteniük, hogy van-e ok-okozati összefüggés a verés és a halál között. Amíg ez nem történt meg, gyilkosságért nem indíthatnak eljárást a vétkes ellen. A jelenlegi eljárást életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt folytatják. A bántalmazót a rendőrök azonosították,…
Tovább olvasomEmléktáblát állítottak a nem létező kerékpárút átadásáról készült emléktáblának
Nyáron szúrták ki a felsőzsolcai lakosok, hogy a település Árvízi Emlékparkjában hatalmas kőtömb és emléktábla hívja fel a figyelmet egy kerékpárútra, melyet a település fideszes országgyűlési képviselője, Csöbör Katalin és előző polgármestere, Tóth Lajos állíttatott. A dolog szépséghibája, hogy a szóban forgó kerékpárút egyáltalán nem létezik, így az emléktáblát tulajdonképpen a semminek állították. Az ügyből botrány kerekedett, és az országos sajtó is felkapta a történetet, így nem kellett sokat várni, hogy az emléktáblát ismeretlenek eltüntessék. Az LMP – Magyarország Zöld pártja BAZ megyei szervezete azonban nem sajnálta az áldozatokat, és…
Tovább olvasomKoronavírusban halt meg a Miskolcon kezelt színész
Az egri Gárdonyi Géza Színház társulata tudatta közösségi oldalán, hogy 65 éves korában elhunyt Kelemen Csaba színművész, aki 31 éve volt a társulat tagja. Kelemen Csaba 1980-ban szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1982-ig a debreceni Csokonai Színháznál, 1982–89 között a budapesti Radnóti Miklós Színháznál dolgozott. Évtizedeken át játszotta Dobó István szerepét az Egri csillagok című musicalben. A színész több tévéfilmben is játszott, többek között a Kisvárosban, a Szomszédokban, valamint az Angyalbőrben című televíziós sorozatban. Az Egri Ügyek úgy tudja, a színészt Miskolcon kezelték koronavírussal, és egyéb egészségügyi problémái is voltak.…
Tovább olvasomOtthonában zaklatta a Pesti TV stábja Miskolc polgármesterét
Előbb a Városházán jelentek meg, majd miután ott Veres Pál nem tudta fogadni őket, a saját házába is becsengettek. Veres Pál a Facebook-oldalán osztotta meg a történetet, miszerint a kormánykézben lévő Pesti TV a minap előzetes bejelentkezés megjelent a Városházán. Miután ott a zsúfolt programja nem tudta fogadni őket, a stáb a miskolci polgármester otthonába is becsöngetett úgy, hogy közben forgott a kamera. Az alább mutatjuk Veres Pál teljes bejegyzését a történtekről:
Tovább olvasom