Felmosónyéllel verte halálra férjét a borsodi asszony, 17 év börtön vár rá

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki a vádirat szerint 2018 áprilisában egy felmosó nyelével testszerte ütlegelte néhai férjét. A törvényszék által megállapított tények szerint a vádlott már hosszabb ideje erőszakos magatartást tanúsított a sértettel szemben. A szomszédok rendszeresen hallottak hangoskodást, szidalmazást, illetve több alkalommal láttak sérüléseket is a férfi testén. 2018. április 19-én délután a vádlott ismeretlen okból a lakásuk fürdőszobájában puszta kézzel és egy fa felmosónyéllel ismét ütni kezdte a sértettet. Az ütések többsége a koponyát érte. A vádlott az erősen vérző férfit a…

Tovább olvasom

Elhunyt a Népkertben megvert 72 éves férfi

Október elején mi is írtunk róla, hogy a a Népkertben egy huszonhét éves férfi megvert egy hetvenkét éves idős embert. A rendőrség még vizsgálja, hogy az akkor keletkezett sérüléseibe halt-e bele most a sértett. A Minap.hu információi szerint a rendőrség újabb szakértői vizsgálatot indít a hetvenkét éves férfi halála miatt. Ki kell deríteniük, hogy van-e ok-okozati összefüggés a verés és a halál között. Amíg ez nem történt meg, gyilkosságért nem indíthatnak eljárást a vétkes ellen. A jelenlegi eljárást életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt folytatják. A bántalmazót a rendőrök azonosították,…

Tovább olvasom

Féltékenységből agyonverte élettársát egy borsodi férfi

A bántalmazás következtében a nő a helyszínen elhunyt. Első tárgyalásra kerül sor október 14-én a Miskolci Törvényszéken annak a férfinak az ügyében, aki olyan súlyos sérüléseket okozott élettársának, hogy a nő életét vesztette. A vádirat szerint a vádlott és élettársa Kazincbarcika Nagy-szőlő völgyben, egy hétvégi házban éltek együtt. Italozó életmódjuk miatt gyakoriak voltak közöttük a veszekedések, melyek sokszor tettlegességig fajultak. A vádbeli napot megelőzően a sértett három napon át nem ment haza, majd amikor ismét találkoztak, összevesztek. A délutáni órákban a vádlott kérdőre vonta a sértettet az ittassága és korábbi…

Tovább olvasom