„A borsodi szmogra nincs vakcina” – Schmuck Erzsébet nyilatkozott a térség légszennyezettségéről – videó

Az LMP a napokban kampányolt Borsodban, mivel megyénk több településén is évről-évre igen súlyos a légszennyezettség, különösen a fűtési szezonban. Emiatt Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője nyilatkozott is, miután felkerült egy figyelemfelhívó üzenet az egyik vasúti felüljáró oldalára. A szálló por koncentrátuma gyakran meghaladja az egészségügyi határértéket, de ha nem is éri el azt, a veszélyes kategóriába sorolódik – ez súlyos légúti megbetegedéseket okozhat, amelynek nyomai a területen más országrészekkel szemben fokozottan kimutathatóak – nyilatkozta Schmuck. A molinót egyébként a mai napra (kedd) ismeretlen tettesek eltulajdonították.

Tovább olvasom

Tíz hónap kómából ébredt fel egy tinédzser, akinek fogalma sincs róla, hogy kitört a járvány a világon

Egy 19 éves fiú tíz hónap kóma után ébredt fel Angliában és semmit nem tud a járványról annak ellenére, hogy kétszer is elkapta a vírust, írta a Guardian cikke alapján a Telex. Joseph Flavillt tavaly március elsején ütötte el egy autó, három héttel azelőtt, hogy bejelentették az első koronavírus miatti lezárást Nagy-Britanniában. A fiú a kóma alatt kétszer is elkapta a koronavírust. A fiú agysérülést szenvedett, lassan gyógyul és nehezen tud egyelőre válaszolni. Nagynénje a lapnak azt mondta: „Semmit nem tudhatott tíz hónapig a járványról, most javul a tudata, de egyelőre nem…

Tovább olvasom

Varga Judit-mémet osztott meg a főpolgármesteri hivatal egyik munkatársa, most távozni kényszerül munkahelyéről

Próbaideje alatt megszűnt a munkaviszonya Békés Gáspárnak, a főpolgármesteri hivatal környezetügyi szakértőjének, aki a Magyar Nemzet szerint Varga Judit esetleges bebörtönzéséről szóló mémet osztott meg az interneten – tudtuk meg városházi forrásokból. A hírt a Városháza sajtóirodája először nem kommentálta, majd megerősítette. A kormánylap a mémen kívül még Békés Gáspár rovására írta, hogy nem tartja hősnek a Don-kanyarban elesett magyar katonákat, valamint egy korábbi írása szerint betiltaná a gyerekek megkeresztelését. Ez utóbbi vélemény miatt a Kereszténydemokrata Néppárt is felszólalt a hétvégén, Békés eltávolítását követelve. Békés Gáspár a Magyar Nemzetnek azt írta a…

Tovább olvasom

Négy és fél évet kapott a pedofíliával vádolt exrendőr

A Gyulai Járásbíróság négy év hat hónap börtönbüntetésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte azt a kötegyáni 70 éves férfit, akit azzal vádoltak, hogy gyerekeket csalt az udvarára azért, hogy molesztálhassa őket – írja a Telex. A férfi korábban rendőrként dolgozott. A bíróság egészen pontosan „12. életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével elkövetett szexuális erőszak bűntette, valamint 5 rendbeli züllött életmód folytatására rábírásával elkövetett kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt” találta bűnösnek. Az ítélet nem jogerős, a lap szerint a vádlott és a védője felmentésért fellebbeztek. A sajtóértesülések szerint a férfi, miután állítólag…

Tovább olvasom

A Szputnyik V 91,6% hatásosságú a tünetes eseteknél

A körülbelül húszezer, többségében fehér résztvevő háromnegyede kapta meg a Szputnyik V-t, míg a többieknek placebót adtak – tette közzé magyarul a Guardian cikkét a Telex. Az oltással kapcsolatban semmilyen súlyos szövődmény nem lépett fel, enyhe influenzaszerű tünetek, gyengeség és az oltás helyén fájdalom jelentkezett a beoltottak között. A Szputnyik V-ből két adagot kaptak a résztvevők 21 napos különbséggel. Az első dózis után a 14 964 emberből csak 19-en voltak koronavírusosak a vakcinázott csoportból, ez 0,1 százalék, míg a placebót kapó 4902 személyből 62-en lettek fertőzöttek, ami 1,3 százalékot jelent.…

Tovább olvasom

Annyira összeverték a putnoki férfit, hogy beszédképtelenné vált

A Miskolci Törvényszék szabadságvesztésre ítélt két férfit, akik súlyosan bántalmaztak egy embert Putnokon. A férfi emiatt életveszélyes koponyasérüléseket szenvedett, valamint beszédképtelenné is vált. A bíróság megállapítása szerint a vádlottak és a sértett ismerték egymást, korábban nézeteltérés is volt közöttük. 2017. március 3-án, este 22 óra körül a sértett ismerőse társaságában Putnokon egy üres ingatlanon szipuzott, amikor észrevették, hogy a vádlottak közelítenek feléjük. A sértett megijedt a vádlottaktól, azonban bódult állapota miatt nem tudta elhagyni a helyszínt, míg társa elfutott. A vádlottak időközben odaértek a sértetthez, vitatkoztak, majd egyikük háromszor ököllel…

Tovább olvasom

Koronavírus-jelentés: 90 ezer fő alatt az aktív fertőzöttek száma

78 újabb áldozata van a koronavírusnak Magyarországon, velük együtt a járvány áldozatainak száma 12 656-ra emelkedett – közölték a járványügyi tájékoztató honlapon. 7794 teszt elvégzésével mindössze 578 újabb fertőzöttet diagnosztizáltak, miközben 4543 embert minősítettek gyógyultnak. Így az aktív esetszám 4043 fővel csökkent, 87 829-re. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében eddig 20 627 beteget regisztráltak. Az újonnan elvégzett tesztek 7,41 százaléka lett pozitív. Kórházban 3729 beteget kezelnek, az előző napinál 39-cel többet. Közülük lélegeztetőgépen 272-en vannak, vagyis eggyel kevesebben, mint egy napja. Az elmúlt napokban tehát megállt a lélegeztetőgépen lévők számának régóta tartó csökkenése,…

Tovább olvasom

Orbán Viktor megkönnyezte Kriza Ákost a búcsúbeszédében – videó

Korábban is említettük, hogy Orbán Viktor miniszterelnök személyesen is megemlékezett Miskolc korábbi polgármesteréről. Kriza Ákost a miskolci Mindszenti Evangélikus Temetőben búcsúztatták szombaton. A Minap most a Youtube csatornáján is közzétette az erről készült videót: „15 évet kaptál, különös kegyelmi időt, amelyben pontosan láthattad minden nap, minden óra és minden perc jelentőségét. És nem is vesztegettél el egyetlen pillanatot sem. Megláttad és elfogtad ebben a harcban az istentől kapott lehetőséget. A naponta föld alá szálló toroczkói bányászok és a hitükért végsőkig kiálló prédikátorok világlátása lehet ilyen. Az erdélyi ősöké, akik felmenőid…

Tovább olvasom

Ellopták az LMP „A borsodi szmogra nincs vakcina” feliratú molinóját

Az LMP a napokban kampányolt Borsodban, mivel megyénk több településén is évről-évre igen súlyos a légszennyezettség, különösen a fűtési szezonban. Emiatt Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője nyilatkozott is, miután felkerült egy figyelemfelhívó üzenet az egyik vasúti felüljáró oldalára. Azonban ezt a molinót ma reggelre valaki eltulajdonította. Ezzel közel 100 000 forint körüli összegű kárt okoztak, ugyanis egy ilyen plakát engedélyezése nem olcsó mulatság. A tolvajok egyébként módszeresen jártak el, a vasúti felüljáró mindkét oldaláról eltulajdonították a társadalmi célú hirdetést. A kérdés persze fennáll, hogy tulajdonképpen kinek az érdekében áll…

Tovább olvasom

Az Y-híd fejlesztésének második üteme előtt megépítik a kerülőutat

Veres Pál a Facebook oldalán adott hírt arról, hogy sikeresen egyeztetett az Y-híd építésének beruházójával (NIF Zrt.) és annak kivitelezőjével (HE-DO Kft.). A megbeszélésen részt vett továbbá Csöbör Katalin országgyűlési képviselő is.  Miskolc polgármestere közölte, hogy ígéretet kapott, hogy az Y-híd fejlesztésének második üteme megkezdése előtt meghosszabbítják a Csokonai utcát a Fonoda utca irányába, így biztosítva áthaladást a híd építésének idejére is. A szakemberek mindent megvizsgálva ezt az egyetlen megoldást találták járható (kerülő)útnak a lakók életének megkönnyítése érdekében. Az ott élők nyugalmául szolgálhat, hogy a teherforgalom erről az útszakaszról teljesen ki…

Tovább olvasom