Négy és fél évet kapott a pedofíliával vádolt exrendőr

Megosztás


A Gyulai Járásbíróság négy év hat hónap börtönbüntetésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte azt a kötegyáni 70 éves férfit, akit azzal vádoltak, hogy gyerekeket csalt az udvarára azért, hogy molesztálhassa őket – írja a Telex.

A férfi korábban rendőrként dolgozott.

A bíróság egészen pontosan „12. életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével elkövetett szexuális erőszak bűntette, valamint 5 rendbeli züllött életmód folytatására rábírásával elkövetett kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt” találta bűnösnek.

Az ítélet nem jogerős, a lap szerint a vádlott és a védője felmentésért fellebbeztek.

A sajtóértesülések szerint a férfi, miután állítólag becsalta az udvarára, a házában fajtalankodott egy 8 éves fiúval a román határ mellett található Békés megyei községben. A Beol szerint később a fiú testvérénél is próbálkozott.

Nem sokkal később kirendelt pszichológusok és pszichiáterek megállapították, hogy igaz, amit a nyolcéves kisfiú állított, azaz fajtalankodott vele a férfi.

Az idős férfi állítólag rajtuk kívül is sok gyereket édesgetett a kertjébe, pénzt ígért, ha az udvarban összegyűjtik a szemetet, de segített nekik biciklit javítani, emellett pedig cigarettával, sörrel és borral kínálta a 10 év alatti gyerekeket.

Kapcsolódó cikkek