Varga Judit-mémet osztott meg a főpolgármesteri hivatal egyik munkatársa, most távozni kényszerül munkahelyéről

Megosztás

Próbaideje alatt megszűnt a munkaviszonya Békés Gáspárnak, a főpolgármesteri hivatal környezetügyi szakértőjének, aki a Magyar Nemzet szerint Varga Judit esetleges bebörtönzéséről szóló mémet osztott meg az interneten – tudtuk meg városházi forrásokból. A hírt a Városháza sajtóirodája először nem kommentálta, majd megerősítette.

A kormánylap a mémen kívül még Békés Gáspár rovására írta, hogy nem tartja hősnek a Don-kanyarban elesett magyar katonákat, valamint egy korábbi írása szerint betiltaná a gyerekek megkeresztelését. Ez utóbbi vélemény miatt a Kereszténydemokrata Néppárt is felszólalt a hétvégén, Békés eltávolítását követelve.

Békés Gáspár a Magyar Nemzetnek azt írta a Varga-mém kapcsán, hogy szerinte a Varga Juditról feltett kérdés és az ehhez fűzött hashtag nem sugalmazza a börtönnel való fenyegetést, mindössze a nemzeti együttműködés rendszere utáni időkről szól. Hozzátette, hogy szerinte a mém művészeti alkotásként értelmezendő, e szöveget is tartalmazó képek alapján nem lehet következtetni a posztoló politikai meggyőződésére.

via telex.hu

Kapcsolódó cikkek