Az ítéleti tényállás szerint a borsodi kisvárosban élő, büntetett előéletű vádlott 2017 nyarán együtt italozott és szilvát szedett otthonának udvarán egy ismerősével. A két férfi pálinkát szeretett volna főzni az összegyűjtött gyümölcsből, ezért azt egy edényben az udvar közepén elkezdték főzni. A vádlott már a tűz meggyújtása előtt is folyamatosan kötekedett a sértettel, illetve többször meg is ütötte őt. Ezután a főzésben guggolva segédkező sértett mögé lopakodott, egy edényből benzint öntött a hátára, majd meggyújtotta a pólóját, miközben megöléssel fenyegette. Mivel a póló azonnal tüzet fogott, a sértett letépte magáról…
Tovább olvasomSzerző: Csele Gizella
Y-híd sztori: Ön bevállalna a gyalogos kerülőn egy sétát? – videó
Az Y-híd második ütemének bontása után, pár hónapon belül a Miskolcra igyekvő martinkertvárosi autósoknak a Csokonai utca felé kell kerülni, a gyalogosoknak pedig egy labirintusszerű, félelmetes hangulatot árasztó aluljárót kell használniuk, ha időt spórolnának. Ha akad, aki bevállal egy ilyen átkelést, a vasútállomás és a sorompó között húzódó Pfaff Ferenc utcáról a nemrégiben 900 millió forintért felújított MVSC sporttelepre jut, majd onnan folytathatja útját Martinkertváros központja felé.
Tovább olvasomKi kell adnia az eddig titkolt, milliárdos állami támogatások adatait a turisztikai ügynökségnek
A Fővárosi Törvényszék első fokú döntése alapján a Magyar Turisztikai Ügynökségnek (MTÜ) nyilvánosságra kell hoznia az általuk kiosztott támogatások adatait, írja a 24.hu. A törvényszék szerint az MTÜ és az irányítása alá tartozó állami cégek közpénzek felhasználásával végzik tevékenységüket, az alaptörvény pedig kimondja, hogy a közpénzekkel gazdálkodó szervezetek kötelesek a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekkel. Az ügynökség korábban egyedi döntésekre hivatkozva, a nyilvánosság kizárásával osztott szét nagy összegű támogatásokat. A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, Sebián-Petrovszki László 2020. március 1-jén közérdekű adatigényléssel akarta kikérni az MTÜ, valamint a Kisfaludy2030 Turisztikai Zrt. összes támogatási szerződését…
Tovább olvasomEgy hét alatt 25 részeg sofőrt fogtak megyénk rendőrei
A rendőrök a téli hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára – olvasható a police.hu-n. A megye útjain 2021. január 25-e és 2020. január 31-e között 65 közúti közlekedési baleset történt. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor 26 ittasan a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak, ebből 18 esetben büntetőeljárást kezdeményezett…
Tovább olvasomIsmét nyomravezetői díjat tűzött ki a borsodi rendőrség, ezúttal egy szexuális erőszakolóra
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott vezetője, illetve a sértett hozzátartozója nyomravezetői díjat tűzött ki egy Miskolcon történt bűncselekmény kapcsán. A vádak szerint szexuális erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatnak eljárást ismeretlen tettessel szemben. Az adatok szerint egy miskolci szórakozóhelyen 2019. április 19-én, az éjszakai órákban egy ismeretlen férfi közösült, egy – akkor még fiatalkorú-, bódult és akaratnyilvánításra képtelen állapotban lévő lánnyal. A beszerzett információk szerint az elkövető egy 18-20 éves, megközelítőleg 180 centiméter magas, fekete hajú. átlagos testalkatú férfi, akiről a grafikai rajz is készült. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott…
Tovább olvasomA Hell végre szakít a petpalackkal
A XIXO italok gyártója, a Hell Energy Magyarország Kft. bejelentette, hogy mostantól csak a legalább 75 százalékban újrahasznosított alumíniumból készült italdobozokba tölti a termékeit -írja a napi.hu. A beszállítókkal tavaly nyáron meg is kötötték az erről szóló szerződést. A Hydro Circal75 alkalmazása a cég közlése szerint „Fenntarthatósági szempontból az egész iparág számára mérföldkő, és egyben jó alternatív megoldás az elfogadhatatlan mértékűre duzzadt műanyagszennyezés megállításához”. A PET-tel szemben az alumínium italdobozok – megfelelő gyűjtés és kezelés mellett – végtelenszer és teljes mértékben, minőségvesztés nélkül újrahasznosíthatók. Hulladékanyagként is a legértékesebbek az összes csomagolás közül, így visszagyűjtésük és…
Tovább olvasomAz EU Bírósága elítélte Magyarországot a levegő rossz minősége miatt
Magyarország megsértette a környezeti levegő minőségével kapcsolatos uniós jogi szabályokat – állapította meg ítéletében az Európai Bíróság. Az ország három részében, hosszú éveken keresztül állt fenn a jogsértő gyakorlat. Az Európai Bizottság keresetlevelében az állt, hogy 2005. január 1-jétől Budapest térségében és a Sajó-völgyben, illetve 2011. június 11-től (a 2014-es év kivételével) Pécs térségében – mindhárom érintett zóna esetében 2017-ig – rendszeresen és tartósan túllépte a PM10 részecskékre vonatkozó napi határértéket, ami a szálló por uniós rendeletben meghatározott méretét jelenti. A bírósági ítélet kimondja, hogy Magyarország egyrészt nem teljesítette arra vonatkozó kötelezettségét,…
Tovább olvasomKoronavírus-jelentés: Elhunyt 83 beteg, 1048 új fertőzöttet találtak
Szerdára újabb 1048 embernél mutattak ki koronavírus-fertőzést, ezzel 370 336 főre nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma – írja az operatív törzs oldala. Meghalt 83 beteg, az elhunytak száma így 12 739-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 2516-tal lett kevesebb egy nap alatt, most 85 313-an vannak. A legfrissebb adatok szerint a gyógyultak száma már 272 284. Kórházban jelenleg 3697 koronavírusos beteget ápolnak, 32-vel kevesebbet, mint egy nappal korábban. Lélegeztetőgépen most 269-en vannak. Kedden 15 434 tesztet végeztek, amelyek 6,79 százaléka lett pozitív. Eddig 247 270-an kaptak oltást, közülük 75 036 ember már a második dózist is megkapta.
Tovább olvasomEgy tiszalúci férfitól kértek útbaigazítást, erre a barátnője féltékenységből szétverte a kocsit egy húsklopfolóval
Rongálásért és garázdaságért vádat emeltek egy 23 éves nő ellen, aki féltékenységből húsklopfolóval ment neki egy útbaigazítást kérő autósnak Tiszalúcon, írja a Szerencsi Járási Ügyészség. Egy férfi eltévedt éjszaka kocsijával Tiszalúc utcáin, ezért útbaigazítást kért az egyik utcában egy helybéli férfitól. Azonban míg beszélgettek, a helybéli férfi addig lakásban tartózkodó barátnője észrevette, hogy a kocsi hátsó ülésén egy nő ül. Azt gondolta, ez a nő lehet az, akivel megcsalják őt, így a konyhába rohant és húsklopfolót ragadott, majd kiment és ordítva verni kezdte az autó karosszériáját és ablaküvegét. A sofőr…
Tovább olvasomA miskolci tolvaj hatalmas mennyiségű birsalmát lopott, majd adta el
Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy húszéves helyi férfival szemben. Az elkövető tavaly szeptember 17. és szeptember 21. között Miskolcon a napraforgó utcában található egyik gyümölcsösben, a szüret előtti időben tíz mázsa birsalmát szedett le és tulajdonított el. A rendőrök a nyomozás eredményeként megállapították az elkövető kilétét, majd tavaly novemberben gyanúsítottként hallgatták ki – közölte a rendőrség. A férfi beismerő vallomást tett, és elmondta, hogy a birsalmát több alkalommal hozta el a gyümölcsösből, és kis tételekben értékesítette. A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és…
Tovább olvasom