Újabb hitelt vett fel Miskolc, vagy ez csak egy korábbi hagyaték? – vita robbant ki a város pénzügyei kapcsán

Szopkó Tibor korábbi alpolgármester a napokban Facebook-oldalán mutatta be, hogy az elmúlt években mennyi hitelt és mire vett fel Miskolc városa. A bejegyzése okán interjút kértünk az ellenzéki politikustól és megkerestük a városházát is, hogy a város pénzügyi helyzetéről érdeklődjünk.

Szopkó Tibor bejegyzésének apropóját az adta, hogy egy újabb miskolci hitel jelent meg néhány nappal ezelőtt a Magyar Közlönyben. Ebben egy összesen 419 millió forint értékű kölcsön szerepel, amely fejlesztési célokat szolgál.

A korábbi alpolgármester ennek kapcsán összegyűjtötte, hogy az elmúlt időszakban milyen hiteleket vett fel Miskolc városa és a Miskolc Holding Zrt.

„Miskolc fideszes polgármestere a kampányában még azt állította, van pénze a városnak, csak nem jól használja fel. Mára viszont – a legfrissebb Magyar Közlönyben szereplő 1251/2026. Korm. hat. mellékletéből kiderül – a város újabb hitelt vett fel. Úgy tűnik, mégiscsak elfogyott az a pénz…” – írta.

A Magyar Közlönyben szereplő 419 millió forintos hitel

A volt alpolgármester szerint a fideszes Tóth-Szántai József hivatalba lépése óta a város és a vagyonkezelője ezzel összesen 16,3 milliárd forintnyi új hitelnél jár. „Szomorú, de ennek a hatalmas összegnek a 77%-a működésre – pl. bérekre, villanyszámlára, üzemanyagra – ment el. A polgármester azt is ígérte, felpörgeti a miskolci gazdaságot. Ehelyett a hivatalban töltött minden egyes hónapjában átlagosan kb. 730 millió forint új hitelt termelt. Nem túl erős teljesítmény” – szerepelt a posztban.

A bejegyzés kapcsán interjút kértünk Szopkó Tibortól, aki fogadta megkeresésünket és válaszolt a kérdéseinkre.

Ön sokadszor foglalkozik a 2024-ben hivatalba lépett miskolci városvezetés hitelfelvételeivel. A legfrissebb posztjában élesen bírálja polgármestert – mi történt, hogy most újra napirendre került a téma?

A posztom azért született, mert Magyar Közlönyben megjelent egy kormányhatározat a miskolci önkormányzat újabb hitelének jóváhagyásáról. A jogszabályok szerint ugyanis a helyhatóságok adósságot keletkeztető ügyleteihez a kormány engedélye kell. Ez volt a témafelvetés, így újból összeszámoltam, milyen adósság köszönhető a fideszes Tóth-Szántai Józsefnek. 

Konkrétan mit mutatnak a számok?

Az önkormányzati hitelállomány egy viszonylag dinamikusan változó, sokösszetevős finanszírozási rendszer része – az adósságok egy részéről döntés született, más részéről már szerződés is, de van olyan hitel is, aminek a kormány általi engedélyeztetése folyamatban van. Sőt, a hitelkeretek kihasználtsága is változik, akár napról napra is, ezért nehéz egzakt számot mondani.  De a lényeg könnyen összefoglalható – a 2024. októberi hatalomátvételt követően a város és a Miskolc Holding mára összesen 16,3 milliárd forintnyi új hitelnél jár. A jelenlegi városvezetés minden egyes hónapjában átlagosan kb. 730 millió forint új hitelt „termelt”. A fideszes miskolci önkormányzat tehát ezzel a tempóval minden miskolci polgárnak 110 ezer forintnyi adósságot keletkeztetett 22 hónap alatt. Kösz.

Tudjuk, hogy mire ment el ez a pénz?

Szomorú, de ennek a hatalmas összegnek 77%-a működésre – pl. bérekre, villanyszámlára, üzemanyagra – ment el. Azaz Tóth-Szántai József hivatalba lépése óta van 12,5 milliárdnyi olyan friss hitele a városnak, ami nem képes „kitermelni” a törlesztőrészletét, mert elköltjük a napi kiadásokra. A 3,7 milliárdos fejlesztési hitelek, ha sok esetben pénzügyi megtérülést nem is, de legalább társadalmi megtérülést ígérnek.

Kritikát fogalmazott meg azért is, mert a kampányban nem erről volt szó. Ezzel mi a baj?

Egészen pikáns, hogy a polgármester még a kampányban interjút adott – egy jelenleg a hivatalban civil (!) referensként dolgozó – bloggernek, amelyben nagy mellénnyel elmondta, van pénz Miskolcon, csak a Veres Pál vezette önkormányzat rosszul használja fel. Lényegében eufemizálva azt mondta, hazudunk, idézem: „szerintem kicsit más kép bontakozik ki ebből, mint amit a város kommunikál.” Sőt, drámaian számon is kérte az előző városvezetést. „Uraim, hol a pénz?” 

Nos, így visszanézve, hogy is mondjam? Ez elég… ciki. És akkor én is finoman fogalmaztam.

De a miskolciak megérdemlik az őszinte igazságot – mára kiderült, szemérmetlenül hazudtak nekünk a kampányban. Vagy nem tudták, mit beszélnek – persze az se jobb, mert az meg dilettantizmus. 26 nyarára végképp láthatóvá vált, a császár meztelen, a marketingkormányzás pedig nem tudja elfedni a szavahihetőség és a szakmaiság teljes hiányát.

A polgármester és a korábbi alpolgármester egyre több fronton vitatkozik a város dolgain a Facebook közönsége előtt

De hiszen ezekről az adósságokról születtek közgyűlési döntések, nem? Akkor nem közös a felelősség, függetlenül attól, hogy kormánypárti vagy ellenzéki egy képviselő?

Én egyszer sem támogattam ezeket, sőt, a költségvetés tárgyalásakor rendre jeleztem, hogy baj van. A fideszesek akkor rémhírkeltéssel vádoltak, pedig mára az is kiderült, sajnos igazam lett. A hitelfelvételhez szükséges közgyűlési és bizottsági döntéseket ennek ellenére meghozta a városvezető frakció. Az tehát vitathatatlan, technikailag szabályosan jártak el, csak az észszerűségre és a gazdasági realitásokra nem voltak tekintettel.

Annak idején önök is vettek fel hitelt, az nem volt baj?

Mi visszafizettünk egy bő 9 milliárdos, megörökölt adósságot, ami a „Várost Építünk” kötvényből keletkezett és egy 2013-as fideszes prolongálás miatt rúgott ennyire. Igaz, mi is vettünk fel kisebb hiteleket, de összességében a Covid és az energiaválság ellenére is csökkentettük az önkormányzati adósságállományt 15,2 %-kal.

Ennyivel nem gazdálkodhatnak rosszabbul?

Sajnos az előző ciklusra jellemző gazdálkodási fegyelem is enyhült – gondoljunk csak az elhíresült ügyekre – és több kisebb-nagyobb rossz döntés igenis hozzájárult ehhez a helyzethez. Slusszpoén, hogy míg mi folyamatosan és minden fórumon követeltük vissza a Fidesz-kormány által Miskolctól elvett milliárdokat, addig ezt a fideszes Tóth-Szántai József nem tette meg. Eddig. Mert bár az előző kormánytól ugyan nem érkezett elegendő működési támogatás az elvonásokat ellensúlyozandó, Orbán Viktortól mégsem kérte a miskolci polgármester az adó újragondolását – Magyar Péter felé viszont ez volt az első kérése. Ez is elég… cuki.

Mi lehet a megoldás?

Véleményem szerint a probléma és a megoldás is rendszerszintű – rendbe kell rakni az önkormányzati szektor finanszírozását. A cél Miskolcon egy olyan önkormányzati gazdálkodás, amely nem vesz fel hitelt a napi működésre. Ehhez legalább az egyik feltételnek teljesülnie kell, a bevételek növelésének, vagy a kiadások csökkentésének – ideális esetben mindkettőnek, de a kiadások jelentős csökkentése a közszolgáltatások szűkítése nélkül nem reális. 

Ezért az aktívabb gazdaságfejlesztés – mi 5 év alatt közel megdupláztuk az egy főre eső adóbevételeinket –, az alternatív forráskeresés és az érdemi, szakmai tárgyalások a kormánnyal az elvont források visszaszerzésére – ezek nélkül nincs megoldás. Az pedig már csak az elmúlt 2 év tapasztalatai alapján jelentkező „miskolcikum”, hogy nem spórolható meg az átlátható, rendszeres kommunikáció a gazdasági helyzetről és egy külső, független pénzügyi átvilágítás. Ezek nélkül nem, vagy csak nehezen kerülhető el az adósságspirál.

A vitatott kölcsönök egyike a vár felújításához kapcsolódik

Szopkó Tibor állításaival kapcsolatban megkerestük a városházát, hogy reagáljanak a korábbi alpolgármester által említett hitelekre. A sajtóosztály megkeresésünkre reagálva kiemelte, hogy Szopkó Tibor bejegyzéséből véleményük szerint a leglényegesebb rész maradt ki, nevezetesen az, hogy a 419 milliós hitel, ami most jelent meg a Magyar Közlönyben, az pontosan micsoda és hogyan kapcsolódik hozzá Szopkó Tibor.

A városháza cáfolta az ellenzéki képviselő azon állításait, hogy a hitel működésre, bérekre, vagy üzemanyagra kellene, ezzel szemben „ez egy kötött felhasználású fejlesztési hitel, amely kizárólag a Diósgyőri Vár turisztikai fejlesztésére fordítható. A története pedig egészen 2020-ig nyúlik vissza” – a fejlesztési cél egyébként a Magyar Közlönyben is szerepel.

A városháza válaszában utal egy másik, a napokban kirobbant ügyre is. Korábban beszámoltunk róla, hogy vita bontakozott ki a Facebook-on Szopkó Tibor és Tóth-Szántai József között azt követően, hogy az ellenzéki képviselő nyilvánosságra hozta, hogy a Miskolci Fürdők Kft. bírósági végrehajtás alá került. Szopkó Tibor bejegyzéséből azonban nem derült ki, hogy egy 15 éve húzódó ügyről van szó, amely kapcsán a városvezetés az ő, korábbi alpolgármesterként végzett tevékenységét is vitatja. Azóta egyébként azt is megtudtuk, hogy a végrehajtás már megszűnt a céggel szemben. A részletekről ebben a cikkünkben olvashat.

A mostani válasz ezt az ügyet emlegeti fel, amikor az alábbiakat írják:
„Szopkó Tibor mostanában előszeretettel olvas a jelenlegi városvezetés fejére olyan ügyeket, amelyek keletkezésénél maga is bábáskodott, vagy amelyek megoldására alpolgármesterként évei lettek volna. Ez a mostani történet is ilyen.”

Emellett más hitelkonstrukcióra is kitértek a válaszban.

Nem lehet a 2024. október utáni 3,322 milliárdos önkormányzati lehívást egyszerűen „az új városvezetés új hiteleként” kezelni, mert annak több mint 90 százaléka korábbi költségvetési években tervezett hitelekhez kapcsolódik.

Hangsúlyozzák továbbá azt is, hogy lehet politikai vitát folytatni Miskolc pénzügyeiről, de ehhez az kellene, hogy ne mossanak össze szándékosan mindent mindennel.

„Különösen furcsa ezt olyan ügyekkel tenni, amelyek nem tegnap keletkeztek, hanem részben éppen abból az időszakból származnak, amikor Szopkó Tibor maga is a város vezetésének tagja volt.” – emelték ki a pénzügyi viták kapcsán.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek