A Miskolci Nemzeti Színház felajánlotta, hogy náluk pótolják be a tavaly elmaradt, idén pedig a jelenlegi formájában megszűnő Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT) – írja a HVG. Nyílt levelükben azt írja, hogy a válogatók által arra érdemesnek gondolt 14 előadást „a mindannyiunkat sújtó nehéz helyzet ellenére szeretnénk meghívni a Miskolci Nemzeti Színházba”. A művészeti tanácsa által aláírt levélben azt javasolják, hogy a „pót-POSZT” része lehetne a miskolci színház 200 éves fennállásának alkalmából szervezett rendezvénysorozatnak. „Az infrastruktúra adott, a színház játszóhelyei alkalmasak valamennyi előadás befogadására és – amellett, hogy ez lehetőséget nyújtana a folytatásról való…
Tovább olvasomSzerző: Csele Gizella
Dobrev Klára elkapta a koronavírust
Elkapta a koronavírust Dobrev Klára, ezt maga az érintett jelentette be a Facebookon pénteken: Rendszeresen járok tesztelni, most is rutinszerűen mentem és sajnos ma pozitív lett a koronavírustesztem. Most már lázam is lett és fáj a fejem. Maradok itthon kényszerpihenőn, Feri meg akkor marad Marcival Brüsszelben. Mindenkit hívunk telefonon, akivel az elmúlt napokban találkoztam. Reméljük, hogy nem lesz nagy baj. Vigyázzatok magatokra nagyon” – írta a Demokratikus Koalíció EP-képviselője.
Tovább olvasomKiderült, pontosan mit jelentenek a gyakorlatban a szigorítások
Az új rendelet szerint közterületen illetve nyilvános helyen mindenki köteles a többiektől legalább 1,5 méteres távolságot tartani, kivéve az egy háztartásban élőket. Minden településen kötelező lesz maszkot hordani (eddig ez csak a nagyvárosoknál volt előírás), de elég az orvosi, munkavédelmi vagy sima textil maszk, nem írták elő az FFP2-t. A hatévesnél kisebb gyerekek, az értelmi fogyatékosok és az autisták most is kivételek. Egyénileg lehet sportolni – lehetőség szerint zöldterületen – egyedül vagy az egy háztartásban élőkkel közösen, de ott is 1,5 méter távolságot kell tartani a többiektől. Sportolás közben nem…
Tovább olvasomTéves híresztelés miatt egy óra alatt elfogyott az FFP2 maszk
Teljesen elfogyott az eMAG saját maszkkészlete, miután csütörtök reggel a Index egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva arról írt, hogy kötelező lesz az FFP2-es kategóriájú maszk viselése – írja a HVG. A híresztelésre csütörtök délután reagált Szijjártó Péter külügyminiszter, aki a HVG-nek adott interjújában úgy fogalmazott, előrejelzés sem történt erre vonatkozóan, és Pintér Sándor belügyminiszter sem utalt ilyesmire a mostani szigorítások elrendelésekor. Az eMAG arról számolt be, hogy csütörtökön mindössze egyetlen óra alatt vettek annyi maszkot náluk, mint előtte februárban egy teljes hónap alatt.
Tovább olvasomBennett-kenguruk születtek a Miskolci Állatkertben
A jó idő hatására az erszényekben lévő Bennett-kenguru kölykök is elkezdtek kíváncsiskodni – írja a Miskolci Állatkert. Ugyan még nem másztak ki az erszényből, de a fejüket, vagy egyéb testrészeiket egyre gyakrabban dugják ki anyjuk védelmet nyújtó zsebéből. Hamarosan elhagyják a biztonságos erszényt, ahol az elmúlt 5-6 hónapot töltötték. A Bennett-kenguru utódai alig egy hónapnyi vemhesség után rendkívül fejletlenül jönnek a világra, alig nagyobbak, mint egy babszem. A megszületésüket követően felkapaszkodnak anyjuk erszényébe és nagyjából fél évig ki sem bújnak onnan. Miután először megpillantjuk a kölyköt, még újabb 1-2 hónapra…
Tovább olvasomNem sokkal vezet, de stabilan tartja magát az ellenzéki egyesített lista
Az IDEA Intézet 2021. február 22. és február 25. között készített közvélemény-kutatása során immár megszokott módon, különálló kérdéssel vizsgálta az ellenzéki pártok közös listájának és a Fidesz–KDNP listájának támogatottságát. A mérés szerint a hat ellenzéki párt egyesített listája 3 százalékponttal több szavazatot kapna, mint a kormánypártoké. 2021 februárjában a kormánypárt 36, az ellenzék pedig 39 százalékot kapna. 2021 februárjában a kormánypárt 36, az ellenzék pedig 39 százalékot kapna. A hat együttműködő ellenzéki párt (DK+Momentum+Jobbik+MSZP+LMP+P) közös listája 3 százalékponttal vezet a Fidesz–KDNP listájával szemben. Míg az előzőre 39, az utóbbira a teljes népesség 36…
Tovább olvasomKoronavírus jelentés: 6369 fertőzöttet találtak, Borsodban 34 százalékos a vírus növekedése
Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában ismertette az aktuális járványadatokat. Péntek reggelre 6369 új koronavírus-fertőzöttet és 143 halottat regisztráltak, és már nagyon sokan, 667-en vannak lélegeztetőgépen. Borsodban 25 856 esetet regisztráltak. A miniszterelnök szerint viszont a legaggasztóbb a kórházban ápoltak száma: jelenleg 6867-en fekszenek bent, és Orbán azzal számol, ez a szám akár 15–20 ezer magasságába is felmehet a következő napokban, hetekben. A koronavírus harmadik hulláma miatt jövő héttől bezár az ország: két hétre húzzák le az üzletek a rolót, a tavaszi szünet végéig pedig zárva maradnak az általános iskolák és az óvodák…
Tovább olvasomŐrizetbe vette a svéd rendőrség a Hír TV tudósítóját
Bugnyár Zoltánt, a HírTV svédországi tudósítóját azután vették őrizetbe, hogy a rendőrség uppsalai székháza előtt éppen a svédországi késes támadásról forgatott, közölte a csatorna online oldalán. Azt írják, két egyenruhás felszólítás helyett azonnal a kihallgatószobába vitte a tudósítót, nem engedték őt telefonálni, két órán keresztül őrizetben tartották és a járvány elleni védekezéshez használt maszkot is le akarták róla vetetni. Bugnyár Zoltán ellen védett objektum elleni bűncselekmény vádjával eljárást indítottak annak ellenére, hogy felmutatta sajtóigazolványát. A szóban forgó késelés egy terrorgyanús támadás volt szerdán, Vetlanda kisvárosban, amelyben egy huszonéves férfi késsel megsebesített hét…
Tovább olvasomÉvente 121 kiló élelmiszert dobunk ki a szemétbe
A világszerte eladott élelmiszer 17 százaléka a szemétben végezte 2019-ben az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) csütörtökön bemutatott jelentése szerint. Ez 931 millió tonnányi élelmiszert jelent, mely a magánháztartások, éttermek, üzletek, és más élelmiszerárusítók hulladéklerakójába jutott. Ez a mennyiség 23 millió teherautót töltene meg és minden földlakóra fejenként 121 kilogramm jutna. A jelentés elkészítéséhez a szakértők 54 ország adatait vették figyelembe. A hulladékba beletartoznak a még ehető élelmiszerek és a nem fogyasztható maradékok is, mint a csontok vagy a gyümölcshéjak. A magánháztartásokban dobnak ki legnagyobb arányban élelmiszert: 11 százalék kerül a…
Tovább olvasomA digitális ezközt használó fiatalok másképp látják a világot
Az emberek különbözően figyelnek meg dolgokat, vannak akik a részletekre, vannak akik a teljes képre fókuszálnak. Jellemzően először a teljes képre figyelünk, és csak utána a részletekre. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy az olyan 2010 után született gyerekeknél, akik már születésüktől fogva digitális eszközökkel vannak körülvéve, ez megváltozott – közölte egy kutatás alapján a HVG. Ez az átalakulás hosszú távon pedig jelentősen megváltoztathatja a világunkat – derül ki az ELTE programjában működő Alfa Generáció Labor legújabb kutatásából. A teljes kép gyors felmérése – az úgynevezett globális fókusz – segít abban, hogy a…
Tovább olvasom