Tavaly a DKT, most a digitális kompetenciamérés felülete bukott óriásit az iskolákban

2021-ben a “második” digitális oktatás során ösztönözték (néhol kötelezővé tették) a Kréta rendszer egyik alágának, a DKT felületnek használatát a Covid-lezárás alatt, ám a rendszer hatalmasat bukott, hetekig nem lehetett rendesen használni az elégtelen előzetes tesztelés miatt. Az idei évtől a kompetenciamérés zajlik digitálisan, de mindhárom eddigi tesztelésen ez is óriásit bukott. Valahogy mintha Magyarország kormánya felkészületlen lenne ezekben a digitális rendszerekben, ismételten “terheléses támadást” emlegettek a kormányoldalon, amiért harmadszor is elbukott és működésképtelennek bizonyult a kompetenciaméréshez (a jelek szerint rosszul) tervezett felület. De a DKT tavalyi vesszőfutását látva ezen…

Tovább olvasom

A digitális ezközt használó fiatalok másképp látják a világot

Az emberek különbözően figyelnek meg dolgokat, vannak akik a részletekre, vannak akik a teljes képre fókuszálnak. Jellemzően először a teljes képre figyelünk, és csak utána a részletekre. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy az olyan 2010 után született gyerekeknél, akik már születésüktől fogva digitális eszközökkel vannak körülvéve, ez megváltozott – közölte egy kutatás alapján a HVG. Ez az átalakulás hosszú távon pedig jelentősen megváltoztathatja a világunkat – derül ki az ELTE programjában működő Alfa Generáció Labor legújabb kutatásából. A teljes kép gyors felmérése – az úgynevezett globális fókusz – segít abban, hogy a…

Tovább olvasom

Kutya világ? Már nyár előtt megvalósulhat az egységes digitális oltási igazolvány

Az eddigi információk szerint az EU-n belüli szabadabb utazást segíti majd elő. De akkor mégiscsak lesz megkülönböztetés beoltott és be nem oltott ember között? Ezt korábban nagyon tagadták, de most már Angela Merkel is erről beszélt. A háziállatok után az embereknek is lesz oltási igazolványuk. Még a nyár előtt bevezethetik az Európai Unióban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védőoltás beadását tanúsító igazolványt, amellyel szabadabban lehet majd utazni – mondta Angela Merkel csütörtökön Berlinben az Európai Tanács videókonferenciája után. Az MTI szerint a német kancellár hangsúlyozta: egyelőre a vírus új,…

Tovább olvasom