A Holtankoljak.hu adatai szerint az autópályák mentén már lehetnek olyan kutak, ahol a 95-ös E10-es benzin ára 487, a prémium benziné pedig 520 forint. A normál gázolaj esetében szintén lehet 487 forintos árral találkozni, míg a prémium dízel ára eléri az 530 forintot. A 95-ös benzin átlagára 431 forint, míg a gázolajé 438 forint literenként. A weboldal adatai szerint egy hónappal ezelőtt a benzin átlagára 405, a gázolajé pedig 414 forint volt. Egy évvel korábban ebben az időszakban a benzin literje 358, a gázolajé pedig 367 forintba került.
Tovább olvasomSzerző: Csele Gizella
A világ legdrágább vakcinájából vett a legtöbbet a magyar kormány
Kétszer annyit fizetett Magyarország a kínai Sinopharm-vakcináért, mint amennyiért az EU veszi a Pfizer-BioNTech-oltóanyagot – idézte a 24.hu a New York Timest. Az amerikai lap megjegyzi, hogy a Sinopharm ára olyan kiugró, hogy ezzel a világ legdrágább vakcinája. Gulyás Gergely hosszas titkolózás után csütörtökön tette közzé az orosz- és a kínai vakcinaszerződéseket. Ezekből kiderül, hogy az orosz vakcinából két oltás 17 euróba, a kínai vakcinából ugyanez 63 euróba kerül. Ez forintban azt jelenti, hogy Szputnyik V-vel körülbelül 6200-ba kerül az oltás, a Sinopharm-vakcinával pedig 23 ezer forintba. A nyugati vakcinákról azt mondta Gulyás a kormányinfón, hogy…
Tovább olvasomFolytatódik a miskolci médiaháború a buszmenetrend miatt
A fideszes mediaworks által működtetett Észak-Magyarország és boon.hu mai cikkének állítása szerint „összeomlott Miskolc tömegközlekedése”, az új menetrendet a cikk írója szerint pánikszerűen vezették be egyik napról a másikra. A kijelentésekre a városvezetés és az MVK hamar reagált, amiben visszautasítják a rágalmakat. Mint írják, A lap cikkének meg nem nevezett szerzője írásában olyan állításokat fogalmaz meg, amelyekkel kapcsolatosan nem lehetnek valódi tapasztalatai, hiszen azok a miskolci közösségi közlekedést érintő változások, amelyekre hivatkozva összeomlást vizionál, a cikk megjelenésekor még életbe sem léptek. Közölték, hogy a menetrend módosításai mindig egyeztetésre kerülnek a…
Tovább olvasomA KSH szerint tovább nő az oltási kedv, a fiatalok a legelutasítóbbak
A Központi Statisztikai Hivatal november 30. óta készít felmérést arról, hogyan változik az oltási hajlandóság hétről hétre. Az e heti adatok alapján az oltási hajlandóság ismét növekedett. A felmérés első hetében a válaszadók kevesebb mint 15%-a volt biztos benne, hogy beoltatná magát, a mérés tizennegyedik hetében (a 2021. március 1-ével kezdődő héten) már a megkérdezettek majdnem 47%-a (beleszámítva azokat is, akik már meg is kapták legalább az első oltást). Míg az első héten a válaszadók 36% volt elutasító az oltással kapcsolatban, a legutóbbin már csak a 24%-a. Azt írják, az oltási kedv…
Tovább olvasomBorsodban a tanulók majdnem 12 százalékát veszélyezteti a korai iskolaelhagyás
Az Eduline szerint továbbra is Nógrád a legrosszabb eredményű megye, ha iskolai lemorzsolódásról van szó. Itt minden ötödik iskolás veszélyeztetett a felmérések alapján. A korábbi évekhez hasonlóan Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye követi a sorban: Borsodban hatezer diákot, azaz a tanulók 11,74 százalékát fenyeget a korai iskolaelhagyás. Szabolcsban ez a szám közel ötezer, azaz a tanulók 10,9 százaléka. A köznevelési törvény azokat a diákokat sorolja a lemorzsolódással veszélyeztett tanulók közé, akiknek a tanulmányi átlaga közepes alatti, vagy akik az előző tanévi átlageredményükhöz képest legalább 1,1-es romlást mutatnak – nekik célzott segítségre…
Tovább olvasomMegdőlt a tegnap felállított rekord az új fertőzöttek számában
Péntekre 9011 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust, a járvány kezdete óta egyetlen napon sem volt még ennyire magas az újonnan azonosított esetek száma. Így már 498 183-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma Magyarországon – olvasható a járványról tájékoztató kormányzati oldalon. Meghalt 130 beteg, így az elhunytak száma 16 627-re emelkedett. A gyógyultak száma 2637-tel nőtt tegnap óta, jelenleg 346 904, az aktív fertőzöttek száma 6244-gyel 134 652-re emelkedett. Jelenleg 8718 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, számuk 389-cel nőtt az előző naphoz képest. Közülük 949-en vannak lélegeztetőgépen.Védőoltást az előző 24 órában 80 270-en kaptak, összesen már 1 229 827 embert oltottak…
Tovább olvasomRákkeltő anyagból készült konyhai eszközöket hívott vissza a Pepco
Konyhai eszközöket hívott vissza a Pepco Hungary Kft. az egészségre veszélyes vegyi anyagok, primer aromás aminok (PAA) kioldódása miatt. A hatóság arra kéri a vásárlókat, hogy a forgalomból visszahívott konyhai kanalat, habverőt, habszedő kanalat, merőkanalat, spatulát, krumplinyomót élelmiszerekhez ne használják. Az áruházlánc a termék vételárát az üzletekben visszatéríti. A szóban forgó termékek: Konyhai kanál P02” (termékazonosító: PLU 316048), Habverő P02” (termékazonosító: PLU 316049), Habszedő kanál P02” (termékazonosító: PLU 316050), Merőkanál P02” (termékazonosító: PLU 316051), Spatula P02” (termékazonosító: PLU 316052), Krumplinyomó P02” (termékazonosító: PLU 316053) nebih.gov.hu
Tovább olvasomOlvasóink 62 százaléka nem nyitná újra a hejőcsabai cementgyárat
Egy hete kérdeztük meg olvasóinkat egy (nem reprezentatív) felmérésben, hogy ha rajtuk múlna, akkor újra megnyitnák-e a hejőcsabai cementgyárat Miskolcon, vagy sem. Rendkívül sokan kitöltötték az ívet, ezúton is köszönjük a majdnem ezer (947) válaszadónak! Az olvasóink közül 591-en ellenezték a cementgyár működését, amíg 352-en gondolták úgy, hogy a város jól járna ha ismét működne a létesítmény. Az ellenzők jelentős része a légszennyezettséget jelölték meg legfőbb indoknak, míg az igenlők a munkahely-teremtést érezték fontosnak. A válaszokról itt látható a pontos diagramm: Korábban beszámoltunk az évek óta húzódó jogi és környezetvédelmi huzavonáról, ami…
Tovább olvasomMa 10 éve történt a fukusimai atomerőmű-baleset
Egy földrengés és az azt követő cunami miatt 2011. március 11-én történt minden idők második legsúlyosabb nukleáris balesete – az 1986-os csernobili mellett az egyetlen, amely a legmagasabb besorolást kapta a nemzetközi nukleáris eseményskálán. Azon a napon Japán történetének legnagyobb, a Richter-skálán 9,1-es erősségű földrengése és az azt követő szökőár megrongálta a Fukusima Daiicsi (Fukusima I) atomerőművet, amelynek három reaktora leolvadt, a létesítményből nukleáris szennyezés került a környezetbe. A Tóhoku régió csendes-óceáni partjainál, Szendai várostól nem messze kipattant rengést tízméteres cunami követte, az elemi csapás következtében több mint 18 ezer…
Tovább olvasomIdőjárás-hullámvasút várható a hétvégére
Változás érkezik a hétvégére: Nyugati áramlással enyhébb, ugyanakkor nedvesebb légtömegek érik el hazánk térségét. Pénteken hajnalban egy melegfront éri el térségünket, mely felmelegedést hoz, de emellé csapadék is társul. Hullámot vet felettünk, és elsősorban a Dél-Dunántúlon JELENTŐS mennyiségű (20 mm feletti) eső eshet, sőt AKÁR még az ég is megdörrenhet. Az ország többi pontján is elérheti a lehulló csapadék mennyisége az 5 mm-t. Szombaton a hajnali időintervallumban dél felé elvonul a csapadék, de reggel még marad a borús, szeles idő. Délután több órás napsütés várható, a nyugati, délnyugati szelet mérséklet…
Tovább olvasom