A Klubrádió frekvenciapályázatát érvénytelennek találta a Médiatanács

Nyertes nélkül zárta le a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szerdán a Budapest 92,9 MHz rádiós frekvencia pályázati eljárását, miután az eljárásban egyetlenként bennmaradt pályázó, a Klubrádió Zrt. ajánlata is érvénytelennek bizonyult – áll az NMHH közleményében. A döntés ellen a pályázó tizenöt napon belül jogorvoslattal élhet. Az NMHH közleményében gazdasági és műsortervi problémákkal indokolta döntését, de ezeket a közlemény nem részletezte, azonban a rádió igazgatója, Arató András megtette ezt helyettük. Az elnök állítása szerint egy 17 oldalas dokumentumot kaptak meg, amelyben három szabálytalanságot emeltek ki. Ebből kiderült, hogy…

Tovább olvasom

Zoltán nőnek adta ki magát az interneten és ezzel milliókat csalt ki egy másik férfiból

A rendőrség közlése szerint F. Zoltán gondolt egyet, és hamis képekkel és névvel létrehozott egy női álprofilt egy internetes oldalon. Zoltán egyszerűen akart sok pénzhez jutni, ami rövidesen sikerült is. Mikor találomra bejelölt több férfit is ismerősnek, egy kocsi lakossal is összeismerkedett. Őt rövidesen megkérte arra, hogy utaljon el neki némi pénzt. Majd miután sikeresen behúzta a csőbe a férfit, további okokat talált ki arra, hogy még több pénzt kérjen. A legalacsonyabb kért összeg pár ezer forint volt, de egyszer sikerült egy összegben 600 ezer forintot is kicsalnia belőle. A…

Tovább olvasom

Eltűnt egy sátoraljaúlyhelyi fiatal lány, a rendőrség a lakosság segítségét kéri

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat egy 15 éves lány eltűnése kapcsán. Csóka Mária 2021. március 1-jén nevelőszüleitől ismeretlen helyre távozott,  tartózkodási helye azóta ismeretlen, a felkutatására tett rendőri intézkedések pedig ezidáig nem vezettek eredményre. A 15 éves lány megközelítőleg 160 centiméter magas, átlagos testalkatú, szeme barna, haja hosszú és fekete, arca hosszúkás, fogazata ép. Eltűnésekor fekete nadrágot, fekete kabátot és bokacsizmát viselt.  A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képen látható lány tartózkodási helyével kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. 

Tovább olvasom

Ózdi apa és lánya családi „bizniszként” árult kétes eredetű dizájnerdrogot – videó

Az Ózdi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetése miatt folytat nyomozást egy 48 éves helyi férfival és 24 éves lányával szemben.   A gyanúsítottak 2021. március 9-e előtt Ózdon új pszichoaktív anyaggal kereskedtek. A rendőrök az elkövetők elfogását, és a nyomozási cselekmények végrehajtását szervezett akcióban hajtották végre. A nyomozók a férfit és a nőt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket. Az Ózdi Rendőrkapitányság az apával és lányával szemben előterjesztést tett letartóztatásuk ügyészi indítványozására. A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy az új pszichoaktív szerek mindig kétséges összetételűek és eredetűek,…

Tovább olvasom

A három épülő kézilabda csarnok 11 milliárd forinttal drágult

Összesen 11 milliárd forinttal drágult a három, 2022-es kézilabda-Európa-bajnokságra készülő három csarnok – derült ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból. Az összeget a Gazdaságvédelmi Alapból csoportosítják át. A hirdetmény szerint a tatabányai sportcsarnok 1,8 milliárd forinttal, a szegedi aréna 4,6 milliárd forinttal, a fővárosi sport- és rendezvénycsarnok 5,4 milliárddal drágult.

Tovább olvasom

Fájón sokat drágul a hús, a tej és a tojás is

A takarmányárak emelkedése miatt elkerülhetetlen lesz, hogy emelkedjen a hús, a tej, a tojás, valamint a hús- és tejalapú feldolgozott élelmiszerek ára – nyilatkozta az InfoRádiónak a hússzövetség elnöke. Éder Tamás szerint jelentős áremelkedésről lehet szó, nem csak 1-2 százaléknyit drágulnak a termékek a következő hónapokban. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közlése szerint az önköltségek emelkedése mellett az afrikai sertéspestis és a baromfiinfluenza hatása is hozzájárulhat a fogyasztói árak fokozatos emelkedéséhez. A drágulás nem csupán a magyar fogyasztókat érintheti, hasonló folyamatokat látni külföldön is, teszik hozzá.

Tovább olvasom

Szomorú rekord: Még sose regisztráltak ennyi fertőzöttet egy nap alatt

172-vel nőtt a koronavírus magyarországi áldozatainak száma. Velük együtt már 16 497 áldozata van a járványnak. Kórházban 8329 beteget ápolnak, 19-cel kevesebbet, mint egy napja. Rengetegen vannak lélegeztetőgépen 911-en vannak, ami 67-tel több, mint egy napja. 8312 újabb fertőzöttet diagnosztizáltak, egy nap alatt a legtöbbet, amióta csak megérkezett a járvány Magyarországra. Ehhez 33 464 tesztet végeztek el, ami ugyan az egyik legmagasabb szám a járvány alatt, de így is a tesztek 24,8 százaléka lett pozitív. 3423 embert minősítettek gyógyultnak, de az aktív esetszám így is 4717 fővel, 128 408-ra nőtt. Az oltást 41 766-an kapták meg tegnap,…

Tovább olvasom

Négymillió adagos Pfizer-segélycsomagról állapodott meg az Európai Bizottág

Négymillió adag soron kívüli Pfizer-Biontech koronavírus-vakcina márciusi leszállításáról állapodott meg az Európai Bizottság a gyártóval – jelentették be szerdán. Ez az eddig letárgyalt mennyiségen felül értendő. “Célzottan ott használjuk fel, ahol a legnagyobb szükség van rá, leginkább határövezetekben, ahol a vakcina segít fenntartani az áruk és az emberek szabad áramlását”  – mondta Ursula von der Leyen bizottsági elnök  Az amerikai-német cégpáros korábban 500 millió adag 2021 végéig történő leszállításáról állapodott meg az Unióval. 

Tovább olvasom

Végső dátumot kaphat a hagyományos motorú autók kitiltása az EU-ban

Levélben fordult az Európai Bizottsághoz Ausztria, Belgium, Dánia, Görögország, Málta, Írország, Hollandia, Litvánia és Luxemburg, hogy az európai testület fogalmazzon meg pontos dátumot, mikortól lenne tilos a kizárólag belső égésű motorral hajtott járművek forgalmazása az Európai Unióban. Az országok szerint egy világos, egyértelmű dátum jelzés lenne mind a gyártók, a flottakezelők és a magánfogyasztók számára is. Azt remélik, egy ilyen jellegű ultimátum felgyorsíthatja többek közt az elektromos töltőállomások számának növekedését is. A levél megfogalmazói szerint a közúti közlekedésből származó károsanyag-kibocsátás csökkentése kulcsszerepet játszik abban, hogy az európai közlekedés 2050-re klímasemleges lehessen, mert jelenleg a…

Tovább olvasom

Nyilvános vécébe lopózva készített titkos felvételeket nőkről

A férfi ellen szeméremsértés, személyes adattal való visszaélés és garázdaság miatt is büntetőeljárás indult. Szeméremsértő férfit fogtak el a rendőrök Tatabányán – írja a police.hu. A gyanú szerint a 34 éves tatai férfi március 8-án délután egy tatabányai áruház női illemhelyiségébe ment be, majd bezárkózott a középső fülkébe. Egy idő után a szomszédos toalettfülkékbe két nő bement, a férfi pedig paraván alatt átnyúlva videofelvételt készített róluk a telefonjával. Ezt észlelték a nők, akik el akarták tőle venni telefont, így dulakodni kezdtek. Végül a rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt és előállították, gyanúsítottként kihallgatták, és elvették tőle a…

Tovább olvasom