Folytatódik a miskolci médiaháború a buszmenetrend miatt

Megosztás

A fideszes mediaworks által működtetett Észak-Magyarország és boon.hu mai cikkének állítása szerint  “összeomlott Miskolc tömegközlekedése”, az új menetrendet a cikk írója szerint pánikszerűen vezették be egyik napról a másikra. A kijelentésekre a városvezetés és az MVK hamar reagált, amiben visszautasítják a rágalmakat.

Mint írják,

A lap cikkének meg nem nevezett szerzője írásában olyan állításokat fogalmaz meg, amelyekkel kapcsolatosan nem lehetnek valódi tapasztalatai, hiszen azok a miskolci közösségi közlekedést érintő változások, amelyekre hivatkozva összeomlást vizionál, a cikk megjelenésekor még életbe sem léptek.

Közölték, hogy a menetrend módosításai mindig egyeztetésre kerülnek a foglalkoztatókkal, a korábban jelezett észrevételeket, panaszokat minden esetben figyelembe vették. Elutasítják azt is, hogy pánikszerűen változtattak volna.

A kormány 2021. március 4.-én döntött a március 11-től érvényes szigorú korlátozásokról, az MVK Zrt. a bejelentést követően egy hét múlva vezette be a most csütörtöktől érvényes menetrendet, ezt nem nevezhető pánikszerűnek, azért sem, mivel Debrecen már hétfőtől, a BKK pedig szerdától csökkentett menetrendet vezetett be.

A tömegközlekedés működését természetesen jelentősen megnehezítik a többszáz milliós kormányzati elvonások, azonban a miskolci szakemberek így is mindent megtesznek azért, hogy a rendszer a valós utazási igényeket ki tudja szolgálni. Összeomlásról pedig minden híresztelés ellenére sincs szó, és ilyesmi a közeljövőben sem fenyegeti a miskolci utazóközönséget.

– zárták a közleményt.

Kapcsolódó cikkek